A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint a kormány némileg optimista, a magyarországi reálnövekedés üteme becslésük szerint 2015-ben 2,1 százalék körül várható a kormány által várt 2,5 százalékkal szemben.
Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak - jelentette ki kedden Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a román ügyészség látókörébe került Markó Attila romániai parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik
A Raiffeisen Bank International ma tartott sajtótájékoztatóján többek között a szlovén és lengyel leányának, illetve Zuno direktbankjának eladásáról, az orosz és ukrán egység helyzetéről és az...
A várt 142 millió eurótól jelentősen elmaradó, 48 millió eurós negyedik negyedéves nettó eredményről számolt be kedden délután közzétett gyorsjelentésében az Intesa Sanpaolo. A gyenge eredményszám...
Árbevétel soron minimálisan, míg nettó eredmény soron több százalékkal sikerült felülteljesítenie az elemzői konszenzust a Coca-Colának a negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A részvények a nyitás...
Januárban a piaci várakozások szerint -1,2%-ig süllyedhetett az infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzése szerint nyár végéig várhatunk arra, hogy az éves...
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg kedden a magyar pavilont a tel-avivi nemzetközi turisztikai kiállításon.
Több mint 45 évvel az Apollo-11 Holdra szállása után Washingtonban kiállították az űrhajósok által hazahozott ajándékokat, köztük a landolást megörökítő kamerát.
A 2016-ban várható mintegy 60 milliárd forint után 2017-ben további 22 milliárd forinttal csökkenhet a bankadó - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI érdeklődésére.
Mert most itt tartunk. Tudják, van a cigánygyűlölő jobbikos, Kötél János, aki Vona Gábor utasítására három nap beköltözik a Jobbik cigány származású hajdúszoboszlói elnökéhez. A roma házigazdáról kiderült, hogy ő meg a zsidókat nem kedveli. Mire Köves Slomó meghívta őket … Folytatás
Több mint 14 ezer euró (mintegy 4,3 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizessen a magyar állam egy baktalórántházi korábbi rokkantnyugdíjasnak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) első fokú, egyelőre nem jogerős ítélete szerint
A Michelin ma tette közzé negyedéves számait, bár ne tette volna. Az összes fontos soron az elemzői várakozásoktól elmaradó eredményt ért el ugyanis. A menedzsment pedig arra kényszerült, hogy...
Az Egyesült Államok reális célja az lehet, hogy egy szabályokon alapuló rendszer felállítására használja a diplomáciát mindenütt, ahol csak képes erre, de közben legyen tudatában annak, hogy ez nem mindig fog sikerülni - jelentette ki a Vox hírportálon hétfőn megjelent terjedelmes interjújában Barack Obama amerikai elnök
Aláírták a Budapest belvárosában, a Ferenciek terén lévő Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését. A Mellow Mood csoport tulajdonában lévő épületből legkésőbb 2017-re ötcsillagos szálloda...
Rakétatámadás érte Kijev kelet-ukrajnai hadműveleteit koordináló katonai főhadiszállást - állította kedden Petro Porosenko ukrán elnök. Hozzátette, hogy a rakétatámadásban katonai személyek, de több civil is megsérült.
Bányabezárásra, valamint a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítésére fordítandó, egyedi állami támogatásokról is döntött a nemzeti fejlesztési miniszter - a keddtől hatályos rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elsősorban a jogalkotási tevékenység előkészítésében, illetve a mindennapi munkában számít a stratégiai partnerek tapasztalataira - mondta Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára kedden Budapesten, amikor újabb 6 partnerrel írt alá stratégiai megállapodást.
Ilyen kórház járna minden beteg gyereknek! Nemrég felújították az amúgy is pár éve épült londoni gyerekkórházat, és tizenvalahány képzőművészt és tervezőt bíztak meg azzal, hogy az intézmény vizuálisan vonzóbb legyen. Úgy véljük, sikerült: Mivel a barátságos színek és formák bizonyítottan gyógyító hatásúak (megnyugtatnak, felvidítják a kedélyt), ezért az ilyen átalakítás minden szempontból…
A várt 142 millió eurótól jelentősen elmaradó, 48 millió eurós negyedik negyedéves nettó eredményről számolt be kedden délután közzétett gyorsjelentésében az Intesa Sanpaolo. A gyenge eredményszám...
Az amerikai Coca-Cola vállalat nettó profitja 55 százalékkal esett éves alapon számolva 2014 utolsó negyedévében. A nettó nyereség 770 millió dollár lett az egy évvel korábbi azonos időszak 1,70 milliárd dollárjához képest.
Azután szeretnék érdeklődni,hogy rehabilitációs ellátást kapok 2011-től egy nagyfokú agyi infarktus miatt, melynek összege 48 ezer 590 forint ez az összeg. Mivel ebből megélni nem tudok most találtam egy hat órás munkahelyet, viszont ott 91500 lenne a bruttóm és ehhez jön 6200 forint ágazati pótlék. Így kapnék 87.725 forintot. Sajnos ez meghaladja pár száz forinttal az ellátásomat amennyit…