A magyar külpolitika fontos feladata, hogy a nemzetgazdaság, az ország külgazdasági érdekeit érvényesítse - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
A múlt héten a Portfolio már foglalkozott a lehetséges következő globális válság jeleivel, illetve a világgazdaság előtt álló kihívásokkal. A leginkább aggasztó jelenség a világkereskedelem utóbbi...
A kaliforniai San Bernardinóban elkövetett fegyveres vérengzés női résztvevője egy neves pakisztáni Korán-iskola tanulója volt - közölte az iskola egyik oktatója hétfőn az AFP hírügynökséggel.
Komolytalanná teszi a TEK működését, hogy a szervezet vezetője hetente tesz nyilatkozatokat a sajtóban – erről a DK alelnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
Ínycsiklandozó illatok, ünnepélyes ragyogás, karácsonyi hangok és kulináris nyalánkságok – Németország karácsonyi vásárai így hatnak minden érzékszervére. Feldíszített bódékban a kereskedők kézműves árukat kínálnak, ízlelőbimbóinkat a karácsonyi sütemények, a forralt bor és a helyi specialitások kényeztetik, a zenei hátteret pedig a kórusok és fúvós zenekarok ünnepi hangzása biztosítja.…
Azt hiszi, mostanában valami történelmileg új, eddig elképzelhetetlen dolog történt a terrorizmus kapcsán Európában? A híreket, kommentárokat hallgatva úgy tűnik, sokak emlékezete rövid, korábban, a nyolcvanas-kilencvenes években sokkal több volt az áldozat, az utóbbi években pedig alig történt valami. Egyes régiókban tízszer annyi terrorcselekmény történik, mint kontinensünkön.
Nem találtak bombát a rendőrség szakemberei azon az Egyiptomba tartó gépen, amely hétfő délelőtt bombafenyegetés miatt a menetrendtől eltérően leszállt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren - közölte az ORFK az MTI érdeklődésére.
A héten befejeződnek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei, 13 csapat fut versenyt a még hét kiadó helyért, még az is előfordulhat, hogy a Manchester United, az Arsenal és a Chelsea is egyszerre marad le az egyenes kieséses szakaszról.
Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Igent mondott Benedek Tibor szövetségi kapitány hívására, így visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba Kis Gábor, a Szolnoki Dózsa-Közgép olimpiai bajnok centere.
A december 21-ei feltöltési határidő előtt érdemes áttekinteni a társaság adóalapját és adóját növelő és csökkentő tételeket – hívja fel a figyelmet a MAZARS legfrissebb összefoglalója. A vezető tanácsadó és könyvvizsgáló vállalat rámutat: a felesleges túltöltést és a büntetéssel járó alultöltést az adókalkulációk ellenőrzésével, a feltöltés összegének pontos kiszámításával, a társaság…
Az európai részvénypiacok remek formában vannak, amiben az euró dollárral szembeni gyengülése is szerepet játszik, ez ugyanis jótékonyan hat az export-kapcsolt nagyvállalatok működésére. Az amerikai...
Egy korlátozott schengeni övezet, az úgynevezett mini Schengen létrehozása meghátrálás lenne a terroristák előtt - közölte Milos Zeman cseh köztársasági elnök, aki szerint a schengeni határokat fegyveres erővel kellene megvédeni.
Nem találtak bombát azon az Egyiptomba tartó német gépen, ami délelőtt bombafenyegetés miatt a menetrendtől eltérően leszállt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. Az utasokért délután mentesítő járat érkezik, amely továbbviszi őket Hurghadába. Az Airportal.hu szerint a Condor légitársaság Airbus A321-ese Belgrádtól fordult vissza, leszálláskor a magyar légierő Gripenjei kísérték. A gép fedélzetén…
A Mol csökkenti bruttó 4 forinttal (334-335 forintra) a 95-ös benzin és 5 forinttal (333-334 forintra) a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Legutóbb pénteken csökkent bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára, a 95-ös benziné akkor nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012.…
Egy korlátozott schengeni övezet, az úgynevezett mini Schengen létrehozása meghátrálás lenne a terroristák előtt - közölte Milos Zeman cseh köztársasági elnök, aki szerint a schengeni határokat fegyveres erővel kellene megvédeni.
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.
A gépjárművezetők egészségügyi alkalmasságát életkor, illetve az egyénnél fennálló betegségek ismeretében meghatározott időközönként vizsgálni szükséges. Vajon milyen neurológiai szempontok játszanak szerepet az engedélyezés során?
Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az LMP-s Schiffer András és a Jobbikos Volner János kérdéseire.
„Magyarország legnagyobb nemzeti kisebbségét nem képviselhetik arra méltatlan emberek” - jelentette ki Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke annak kapcsán, hogy a hétfői zárt közgyűlésen három képviselő mandátumának megszüntetetése mellett döntöttek.
Igent mondott Benedek Tibor szövetségi kapitány hívására, így visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba Kis Gábor, a Szolnoki Dózsa-Közgép olimpiai bajnok centere.
Határozott fellépésre szólította fel a világ országait az ENSZ-főtitkár a világszervezet 21. klímakonferenciájának második szakaszát megnyitó beszédében.
Elhunyt vasárnap Los Angelesben Holly Woodlawn transznemű színésznő, aki Andy Warhol Trash és Women in Revolt című filmjeinek múzsája volt a hetvenes években.
Az európai részvénypiacok remek formában vannak, amiben az euró dollárral szembeni gyengülése is szerepet játszik, ez ugyanis jótékonyan hat az export-kapcsolt nagyvállalatok működésére. Az amerikai...
A hatályos közbeszerzési törvény a legszigorúbb Európában, szigorúbb, mint bármely korábbi hazai közbeszerzési törvény, és szigorúbb, mert szélesebb körre, több állami vezetőre terjed ki, mint...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Naszálytej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt. (Naszálytej) megvásárolja a felszámolás alatt álló Minna Tejipari Zrt. Miskolci Tejüzemét alkotó vállalkozásrészeket, azaz az ingatlant a rajta lévő felépítményekkel, az üzem tevékenységéhez kapcsolódó, illetve működéséhez szükséges eszközöket, valamint a „Minna KAUKÁZUSI KEFÍR”, a „MINNA COOL MIX”…
Megszüntetné a nemzetközi együttműködéseket Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke az északi Nord-Pas-de-Calais Picardie régióban, amennyiben a regionális választások második, jövő vasárnapi fordulójában pártja kerül hatalomra a régióban.
Egy izraeli súlyosan megsebesült egy újabb hebroni késes merényletben hétfőn, a támadót az izraeli biztonsági erők agyonlőtték - jelentette az izraeli média.
Hétfőn kellett volna megérkeznie a kassai reptérre annak a 25 asszír keresztény családnak, akiket menekültként befogad Szlovákia. A 149 főből álló csoport egyelőre nem érkezett meg, mert lezárták azt az iraki repteret, ahonnan indultak volna. Robert Fico szlovák miniszterelnök a menekültek elhelyezésével kapcsolatban kijelentette, nem fogják szétosztani Nyitra megye falvaiban a családokat, mint…
És némelyikük még most is. Persze leginkább tehetségükről és legendás filmszerepeikről híresek, azonban voltak ők szexszimbólumok is! Ahogy a gyümölcs, a tehetség is megérik. A következő nyolc színész számos díjjal, elismeréssel és szakmai megbecsüléssel a háta mögött még egyvalamiben megyezik: fiatalságuk virágában bizony a testük, kisugárzásuk is főszerepet kapott, nem csak a művészetük.…
Ferenc pápa hétfőn átvette Habsburg-Lotharingiai Eduard új magyar szentszéki nagykövet megbízólevelét - közölte Érszegi Márk Aurél, a magyar szentszéki nagykövetség első beosztottja az MTI-vel.
Vannak anyák, amelyekre egy típus jellemző, de találkoztam már olyannal, akire a leírtak közül 3 is nagyon jellemző volt. Te melyik típusokkal találkoztál már? 1. A Google anyuka Mindent meggugliz, mindent jobban tud a gyerekorvosnál és a védőnőnél, és természetesen az összes többi anyukánál is. Még azoknál is, akiknek három gyerekük van, szemben az ő egyetlen, 4 hetes csecsemőjével. 2. A…
Az európai uniós módszertan szerint számított hiánycél az idei év végére változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka, amely továbbra is reálisan tartható, de értéke akár ennél alacsonyabb is lehet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az előzetes államháztartási adatokhoz kapcsolódóan.
Egy izraeli súlyosan megsebesült egy újabb hebroni késes merényletben hétfőn, a támadót az izraeli biztonsági erők agyonlőtték - jelentette az izraeli média