2015. december 3. csütörtök

dec. 3
15:23
Putyinékat is megvádolták az Iszlám Állam támogatásával (Portfolio)
Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint Ankarának állítólagos bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Moszkva érintett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel való olajkereskedelemben. ...
dec. 3
15:24
FIFA - Jóváhagyta a megtisztulást célzó reformcsomagot a végrehajtó bizottság (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megtisztulását célzó reformcsomagot hagyott jóvá csütörtöki ülésén a szervezet végrehajtó bizottsága.
dec. 3
15:24
Díjazta szereplőit a magyar piac (TőzsdeFórum)
A Tőzsdei Legek-en a tőkepiaci szakemberekből álló zsűri döntése alapján összesen 11 díj talált gazdára.
dec. 3
15:25
Kizárták a Vajdasági Magyar Szövetségből a párt kilenc tagját (hirado.hu)
November elején a párt szabadkai frakcióján belül ellenzéki csoportosulást hoztak létre.
dec. 3
15:25
Érezni benne a globalizációt - KIA Sorento (Portfolio)
A dél-koreai autóipar térnyerése a japánok 3-4 évtizeddel ezelőtti piachódításához hasonló. A kezdeti útkeresések után olyan termékeket kínálnak, amik nem véletlenül hasítanak ki akkora és...
dec. 3
15:30
Megvadult az EKB-elnök, szakadnak a tőzsdék (Privátbankár)
AZ EKB nemcsak, hogy tovább csökkentette a kamatot a negatív tartományba, a pénznyomtatást is kiterjeszti. A tőzsdék összeszakadtak a hírre.
dec. 3
15:30
Világklasszist igazolt a Győri Audi ETO (Sport365)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata három évre szerződtette a norvég válogatott klasszis átlövőjét, Nora Mörköt, aki jövő nyáron csatlakozik az együtteshez.
dec. 3
15:33
Berki: Van nálam mindig pár millió forint, de minek? (BorsOnline)
Az izomember arról panaszkodott barátjának, hogy számára már túl kicsi ez az ország.
dec. 3
15:33
Pénteken tehet bejelentést a Red Bull (F1világ)
Pénteken tehet bejelentést jövő évi motorjaival kapcsolatban a Red Bull Forma-1-es csapata. Tovább »
dec. 3
15:39
Fidesz: Szigetvári Viktor minden idők legkorruptabb kormányzását szolgálta (hirado.hu)
A nagyobbik kormánypárt frakciója így reagált az ellenzéki politikus csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol arra szólította a Fideszt, hogy vonja vissza a közbeszerzési törvény kedden elfogadott módosítását.
dec. 3
15:39
Putyin csökkentette saját és kormánya fizetését (444.hu)
A recesszió miatt. Példás szerénység a világ leggazdagabbnak tartott vezetőjétől.
dec. 3
15:41
Egy katari utasszállító repülő miatt riasztották a magyar Gripeneket (hirado.hu)
A Dohából Manchesterbe tartó, katari felségjelzésű B-777 típusú utasszállító repülőgép csütörtökön lépett be a magyar légtérbe, de a polgári légi irányítással nem vette fel a kapcsolatot.
dec. 3
15:41
Kiszagolta a piac, hogy Draghiék csak félszívvel lazítanak (444.hu)
Csökkentettek betéti kamatot, és szélesítettek eszközvásárlási programot is, mégis az euró erősödött.
dec. 3
15:42
Soha ilyen előkelő helyen nem volt még a válogatott a FIFA világranglistáján (Metropol)
13 helyet javítva a 20. helyre jött fel a labdarúgó válogatott. Az eredmény azért történelmi, mert Puskásék idejében még nem volt ilyen rangsor.
dec. 3
15:42
Lejárt a hagyományos bankok ideje? (TőzsdeFórum)
Új kezdeményezések veszik el a hagyományos bankok üzletét.
dec. 3
15:43
Ki kell adni a Paks II adásvételi szerződéseit (444.hu)
Az Energiaklub perelte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt. Még a paksi titoktörvény sem védte az állami álláspontot.
dec. 3
15:45
Lázár szerint előreszalad a sajtó, mikor azt mondja, hogy Tiborcz István miatt változott volna a közbeszerzési törvény (444.hu)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre válaszolva megismételte Kovács Zoltán tegnapi mondatait, hogy életszerűbb és szigorúbb lett az új szabályozás. Lázár szerint minden pályázat nyilvános, így látni lehet majd, ha azokon indulnak, nyernek a közjogi méltóságok rokonai úgy, hogy nem élnek közös háztartásban.
dec. 3
15:47
Megtisztul a FIFA :) (444.hu)
Délelőtt még vezetőket tartóztattak le Svájcban, délután már "megtisztuló reformcsomagot" fogadtak el a végrehajtó bizottságban.
dec. 3
15:48
Hivatalosan is megerősítve: csődbe ment az Astra (Privátbankár)
Ma döntött a bukaresti törvényszék a román Astra biztosító elleni csődeljárásról.
dec. 3
15:48
Mekkora lesz a hó Mikuláskor? (Infostart)
A következő napokban is enyhe marad az időjárás, több helyen 10 Celsius-fokig is melegedhet a levegő. Miklós napján sem várható számottevő csapadék, csak helyenként fordulhat elő szitálás - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből. Aki havat várt a télapótól, csalódni fog.
dec. 3
15:48
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit (Infostart)
Egy katari utasszállító repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit csütörtökön - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
dec. 3
15:48
EBRD-tárgyalás: szóba került a bankadó is (Adózóna)
A következő években kiemelten számítunk az EBRD szerepvállalására a gazdasági növekedés erősítésében − mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EBRD alelnökével, Betsy Nelsonnal folytatott tárgyaláson. Szóba került a bankadó is.
dec. 3
15:50
Lázár: nem, hogy járt itt a párizsi terrortámadás kitervelője, de csapatot is toborzott (Privátbankár)
Csütörtök van, tehát Kormányinfó: kötelező kvóta - Századvég - földárverés - munkabérek csúszása - Simicska perel - új közbeszerzési törvény - és még sok más Lázár Jánostól.
dec. 3
15:51
Modern chipkártyák jönnek a tömegközlekedésben (ProfitLine)
Globális stratégiai megállapodást kötött a budapesti e-jegyrendszer kiépítésének jogát elnyerő német Scheidt & Bachmann és a - többek között a londoni metró jegyrendszeréhez mintául szolgáló, a világ legelismertebb chipkártya rendszerét tervező és üzemeltető - hongkongi Octupus. A két cég már a 2014-ben indult budapesti elektronikus jegyrendszer projekten is együtt dolgozik.
dec. 3
15:53
Stabil készletek mellett lejtmenetben az élelmiszerárak (ProfitLine)
November folyamán a legtöbb alapvető élelmiszerünk nemzetközi kereskedelmi ára csökkent, a cukrot kivéve, ellentételezve valamelyest az októberi emelkedést.
dec. 3
15:54
Belgiumban újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a terrorcselekményekkel összefüggésben (Infostart)
Belgiumban két újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben - jelentette be a belga szövetségi ügyészség csütörtökön.
dec. 3
15:56
Nemek szerint megkülönböztetik a menekülteket Ausztriában, bírálatok (Infostart)
Nemek szerint külön csoportokban az oktatják az arab országokból érkező menekülteket Ausztriában, az osztrák külügyminiszter hamisan értelmezett toleranciának nevezte az effajta megkülönböztetést.
dec. 3
15:57
Riasztották a magyar Gripeneket (Alternatív Energia)
Egy katari utasszállító repülőgép lépett be a magyar légtérbe.
dec. 3
15:57
Elstartolt az ország első 300 megabites mobilinternet-szolgáltatása (hirado.hu)
Bekapcsolták az ország első 300 megabites mobilinternet-szolgáltatását Nyíregyházán csütörtökön.
dec. 3
15:57
Draghi szavaira vastag mínuszban az európai tőzsdék (Portfolio)
Optimista hangulatban készültek az európai befektetők az EKB döntésére, melynek közzététele előtt olyan téves információ látott napvilágot, hogy a jegybank mégsem fog lazítani. A jegybank ugyanakkor...
dec. 3
15:59
Lázár elárulta, mi lehet a magyar pavilon sorsa (Alternatív Energia)
A miniszter kalandosnak nevezte a pavilon útját, amit "túszul ejtettek" az olaszok.
dec. 3
15:59
Balog: az emberi közösségek életminőségének javítása nemzetstratégiai cél (hirado.hu)
Amikor az EU-hoz csatlakozást vállaltuk, akkor azt is vállaltuk, hogy a legyengített társadalmi és gazdasági életünket versenyhelyzetnek tesszük ki, egy olyan versenybe kerülünk, amelyben például Németország is ott van - mondta a miniszter.
dec. 3
15:59
Lázár: legalább 300 milliárddal túlfutunk (Portfolio)
Nagyjából 8700 milliárd forintnyi támogatásra lennénk jogosultak a 2007-2013-as uniós ciklus terhére, de "biztosan 9000 milliárd forint felett lesz" a kifizetések tényleges volumene - jelezte a mai...
dec. 3
16:00
Popsikon játsszák el a Jingle Bells-t (Kreatív Online)
A kanadai Zulu Alpha Kilo megint agyament dolgot csinált.
dec. 3
16:00
Riasztották a Gripeneket egy katari utasszállító miatt (Metropol)
Nem vette fel a kapcsolatos a polgári légi irányítással.
dec. 3
16:00
Felfelé indult Amerika (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén csütörtökön.
dec. 3
16:01
A Fehér Ház vitathatatlan kedvencei Bo és Sunny, a két portugál vízikutya (hirado.hu)
Az idei Fehér Házban tartott karácsonyi ünnepségen a gyerekek nem is annyira a látványnak és az édes ajándékoknak örültek. Bo kutya varázsolta el őket...
dec. 3
16:01
Ezeknek a cégeknek a kezében van valójában a pénzed (Portfolio)
Ha befektetünk egy befektetési alapba, jobb ha tisztában vagyunk azzal, hogy több oldalról is ellenőrzik a vagyonkezelőnk tevékenységét, ebben a legnagyobb feladatot talán a letétkezelő intézménye...
dec. 3
16:03
Ők a jelenkori sport istennői - európai rangsor (Sport365)
A tengerentúli szexbálványok bemutatása után közkívánatra összeállítást közlünk az európai sport múzsáiról is. A felvonultatott hölgyek mindannyian az elitbe tartoznak (vagy tartoztak a közelmúltban), emellett szépségükkel, kisugárzásukkal is hódítanak a nagyvilágban. Ők a sportversenyek európai istennői - honlapunk szerint.
dec. 3
16:03
Kovács Árpád: kézben tartotta a kormány a költségvetést (hirado.hu)
A magyar gazdaság az idén 3 százalék körül bővül, 2016-ban valamivel szerényebb mértékben, 2-2,5 százalék körül nőhet a hazai GDP - mondta a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke.
dec. 3
16:06
Kezdődik: mikor lesz Szerbia az EU tagja? (Privátbankár)
A Koszovóról szóló fejezettel nyitják meg a csatlakozási tárgyalásokat Szerbia és az Európai Unió között.
dec. 3
16:09
Ennyire nem látott még senkit örülni egy ajtónak – videó (BorsOnline)
A kisgyerekekben az a jó, hogy ők még bárminek tudnak őszintén örülni. Bárminek.
dec. 3
16:12
Elutasítják a "mini Schengent" a visegrádi országok (Infostart)
A visegrádi négyek csoportja - a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - elutasítja azt az elgondolást, hogy korlátozzák a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni övezetet a jelenlegi részes országoknál szűkebb országcsoportra - közölte csütörtökön Prágában Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.
dec. 3
16:12
Helsinki Bizottság: Hatalmas hazugság a kormány kvótakampánya (444.hu)
A HB szerint senki nem akar 160 ezer embert Magyarországra telepíteni.
dec. 3
16:15
Búcsú Juhász Ferenctől (Spa Trend Online)
Szorongtunk, de reménykedtünk, hiszen felesége és gyermekei két hónapja vívták hősies harcukat.
dec. 3
16:15
Marad a decemberi tavasz (hirado.hu)
A következő napokban is enyhe marad az időjárás, több helyen 10 Celsius-fokig is felmelegedhet a levegő. Miklós napján sem várható számottevő csapadék, csak helyenként fordulhat elő szitálás.
dec. 3
16:15
Még szédeleg a forint a csúnya pofon után (Portfolio)
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt...
dec. 3
16:15
Szigorú ellenőrzésekre készülhetnek a nyugdíjasok vámszedői (Pénzcentrum)
Januártól szigorodnak a termékbemutatókra vonatkozó szabályok....
dec. 3
16:15
Erdogan visszavág: Putyin kereskedik az Iszlám Állammal (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint Ankarának állítólagos bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Moszkva érintett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel való olajkereskedelemben.
dec. 3
16:17
7,7 milliárdért újították fel a Hetényi kórházat (Spa Trend Online)
Az európai uniós támogatás mértéke 90 százalékos volt.

Keresés