Felavatta a Krím és Oroszország közötti "energiahidat", egy víz alatti elektromos vezetékrendszert Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda este Szimferopolban, így Oroszország megkezdte a villamosenergia-szállítást a félszigetre - közölték orosz sajtóforrások.
Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon - közölték szakemberek a PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház által szervezett kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia sajtótájékoztatóján Budapesten kedden, az AIDS világnapján.
A radioaktivitás nemzetközi jelével ellátott 10 dobozt találtak Pilisborosjenő határában. Hogy hogy kerültek oda, nem tudni, ahogy egyelőre azt sem, honnan hiányoznak a dobozok. A katasztrófavédelem emberei nem találták nyomát semmilyen ártalmas sugárzásnak, de azért egy időre lezárták a környéket. További részletek a videóban.
Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze - tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel.
Négy brit Tornado típusú harci repülőgép szállt fel a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, és végrehajtották az első légicsapásokat az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai ellen, nem sokkal azután, hogy a londoni alsóház jelentős többséggel jóváhagyta a szíriai hadműveletekbe való becsatlakozást.
Az Európai Unió és Liechtenstein 2018-tól automatikusan megosztja egymással az állampolgáraik bankszámláival kapcsolatos információkat - erről az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén született döntés. A liechtensteini bankok jelenleg titkosan kezelik az uniós állampolgárok számláit.
6 éves mélypont közelében az arany, közelgő OPEC-ülés, szárnyaló Yahoo-árfolyam, közben a Tesla vezére az elkerülhetetlen energiaforradalomról beszél. Izgalmas hírek között mazsolázhatnak a...
Négy brit Tornado típusú harci repülőgép szállt fel a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, és végrehajtották az első légicsapásokat az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai ellen, nem sokkal azután, hogy a londoni alsóház jelentős többséggel jóváhagyta a szíriai hadműveletekbe való becsatlakozást.
Még lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy startup-programjára, amely segítségével a diákok az innovatív ötleteiket valósíthatják meg és üzleti tudásra tehetnek szert - írja az Edupress.hu.
Gyengültek szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, miután Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke egy előadásában jelezte, hogy készek kamatot emelni a nyíltpiaci bizottság (FOMC) decemberi ülésén.
A 2016-os adótörvények számos változást tartalmaznak. A módosítások egyik fontos célja az adminisztrációs, illetve a fizetési terhek további csökkentése, valamint a vállalkozói hitelek és növekedési programok, K+F kezdemények és a környezetvédelem támogatása. A legfontosabb változásokat a PwC az alábbiakban foglalta össze.
A kormány támogatja a fogyatékos emberek teljes életútját végigkísérő rehabilitációt, ennek egyik eszközeként további forrást biztosít a támogató szolgálatok kapacitásának növelésére - hangzott el a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság szerdai ülésén.
A játékboltok éves bevételük nagyobb részét is elérhetik a karácsonyi szezonban, az átlagos kosárérték az évközi 6200 forintról átlagosan 9800 forintra emelkedik, a 40-50 milliárd forintos piac az idén tovább bővülhet - derül ki a játékkereskedők MTI-hez eljuttatott felméréseiből.
Homokfal omlott egy férfire munka közben szerdán Bagamérban, a szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára bejelentette, a jövő évtől "rugalmas, többlépcsős, többszereplős rendszer jön létre", hogy az intézményes kereteken túl "magán, családi vagy munkahelyi gyermekfelügyeleti megoldások alakulhassanak ki".
Négy brit Tornado típusú harci repülőgép szállt fel a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, nem sokkal azután, hogy a londoni alsóház jelentős többséggel jóváhagyta az RAF bekapcsolódását az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.
Zeneiskolából tartott haza az a 14 éves lány, akit egy 32 esztendős ámokfutó minden ok nélkül agyba-főbe vert Örkényben. A tettestől, I. Andrástól mindenki retteg a környéken.
Nem csak a terroristákat, hanem a családjaikat is "ki kell iktatni" - ismertette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcot illető tervének egyik elemét Donald Trump, a legnagyobb támogatottságot élvező republikánus elnökjelölt-aspiráns helyi idő szerint szerdán.
Az amerikai gazdaság teljesítménye szerény, mérsékelten ütemben növekedett novemberben, miközben emelkedtek a fogyasztói kiadások, és tovább javult a munkaerőpiaci helyzet.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy még mindig nagy az egyenlőtlenség a társadalom egyes rétegei között. A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy Magyarországra nem gyűrűzik be a klímaváltozás.
Az egyik elkövető az amerikai állampolgárságú Syed Raheel Farook, a másik kettő rokona. A szétlőtt bankettről állítólag valaki korábban feldúltan távozott.
Kigyulladt egy étterem Gyömrőn, a Tó utcában, a katasztrófavédelem és a tűzoltók nagy erőkkel oltják, személyi sérülésről nem tudnak - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel csütörtök reggel.
Nem csak a terroristákat, hanem a családjaikat és "ki kell iktatni" - ismertette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcot illető tervének egyik elemét Donald Trump, a legnagyobb támogatottságot élvező republikánus elnökjelölt-aspiráns helyi idő szerint szerdán.
Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze - tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel.
Alapvetően kiváró hangulat uralkodott a kereskedésben az ázsiai tőzsdéken, és az európai piacokon is alig mozdultak a vezető indexek a tegnapi zárószintekről. Ma a befektetők az EKB kamatdöntésére...
A legnagyobb amerikai bankok közül nyolcat leminősített az S&P, a hitelminősítő szerint ugyanis annak az esélye, hogy egy következő válsághelyzetben a kormányzat ismét kisegíti őket, mostanra...