Szlovénia három hét alatt majdnem száz kilométer pengés drótkerítést húzott fel Horvátországgal közös határán, noha korábbi bejelentések szerint csak 80 kilométernyi kerítést terveztek kiépíteni - közölte a Hina horvát hírügynökség szerdán.
A migrációs válság jelentette kihívás kezelésekor sem szabad megfeledkezni az emberi jogok védelméről - mondta Emily O'Reilly európai ombudsman szerdán Budapesten, az MTI-nek adott interjújában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő szerdán arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet - az ügyészség szerint - a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni.
Hiába Debrecen szinte hivatalos együttese a Tankcsapda, csak Budapesten hallgatják többen, mint Londonban. És ugyanez a helyzet a legtöbb magyar előadóval.
Keleti Andrea már lelkesen készül a karácsonyra a Gozsdu Udvar Ünnepi Élményvásárában, ahol fát díszített, sőt az adventi naptárba is belekukkantott. Andi nagyon szereti a kézzel készített ajándékokat, idén kötött pulcsival lepi meg lányát.
Számos modern unit-linked biztosításhoz vehető igénybe az úgynevezett "stop-loss" szolgáltatás, amely automatikusan kimenekíti a kockázatos eszközalapokba fektetett pénzt, ha az alap árfolyama...
A Ford továbbra sem szeretné kiengedni markából a vásárlókat, ezért két fronton támad: egyfelől a Vignale márka égisze alatt luxust kínál a Mondeo vásárlóknak, míg a Focus esetében a sportos irányra fekteti a hangsúlyt a kék oválos gyártó. Ez utóbbi tényt erősíti az Esseni Autószalon is, hiszen Németországban újabb sportos verziót mutatott be a Ford.
A török felső vezetés és személyesen Recep Tayyip Erdogan államfő, illetve családja is érintett a szíriai és az iraki olaj illegális kitermelésében és Törökországba szállításában - állítja az orosz védelmi minisztérium.
Ma délutánra teljesen elveszítette azt az erejét az euró a dollárral szemben, amit tegnap szerzett, hiszen a délelőtti eurózónás inflációs adatok hatására újra eladói nyomás alá került. A befektetők...
Kettéválhat Budapest és a Pest megye, meg akarják akadályozni, hogy csússzon a 3-as metró felújítása. Zöld rendszámmal mindenhol ingyenes lesz a parkolás.
Magyarországon találkozhatott Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortámadások egyik szervezője és résztvevője két Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban - írta a belga RTL televízió internetes oldalán szerdán.
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) kedden azokat a kérelmeket, amelyek a deviza- vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződésekből eredő követelések forintosítását elrendelő törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítására irányulnak - közölte a testület szerdán az MTI-vel.
A német hatóságok visszaküldik a jobb élet reményében Németországba érkező afgán menedékkérőket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.
A tegnapi zárószintek körül oldalaztak a vezető európai indexek, miután a befektetők az EKB holnapi ülésére vártak a befektetők. A BUX ugyanakkor gyengén teljesített, mert a Richter piacán...
A Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) bár üdvözli az új kéményseprő-ipari törvény megszületését, ugyanakkor továbbra is problémásnak tartja, hogy a jogszabály nem ír elő a kéményseprők számára szakképzettséget, valamint, hogy a végrehajtási részletszabályok még nem ismertek - közölte a KOSZ szerdán az MTI-vel.
Maggie de Block belga egészségügyi miniszter Facebook oldalán ma már egész nap magyar trollok őrjöngtek, mert azt olvasták, hogy beszólt a magyar táplálkozási szokásokra.
Több mint 700 ezer Twitter üzenetben reagáltak az ENSZ párizsi klímaértekezletére a hétfői megnyitó alkalmából, így ez lett az egyik legtöbb kommentárt kiváltó nemzetközi esemény - derül ki a Visibrain elemző portálon olvasható adatokból.
Közösségi jellegének köszönhetően akár egy induló, egyszemélyes vállalkozás is meg tudja fizetni azokat belvárosi, kimagasló színvonalú irodákat, melyeket a nálunk is egyre népszerűbb coworking modell alapján kínálnak bérbeadásra.
2016 év végén nyílhat meg újra a november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket - mondta a klub két társtulajdonosa a Le Monde című napilapban szerdán megjelent interjúban.
Míg nálunk arról folynak az egyeztetések, hogy egyáltalán engedjék-e működni az Uber világszerte népszerű üzleti modelljét, addig a cég folyamatosan szerzi piros pontjait a budapestieknél.
Romokban hevernek a szíriai türkmén népcsoport falvai a szíriai Latakia tartomány északi részén az egy héttel ezelőtti, november 25-i orosz bombázásokat követően. Körülbelül kétezren kényszerültek elhagyni otthonukat a légicsapások miatt és kerestek menedéket Dél-Törökországban.