2015. december 8. kedd

dec. 8
11:27
Négy ember kezében a magyar labdarúgó-válogatott sorsa (Infostart)
Négy korábbi győztes, a német Oliver Bierhoff, a francia David Trezeguet, a görög Angelosz Hariszteasz és a cseh Antonin Panenka sorsolja majd ki a csapatokat a jövő évi, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati, párizsi csoportsorsolásán.
dec. 8
11:27
A South Park most a targetált hirdetések és a branded content ellen rohant ki (Kreatív Online)
Mi pedig elég jót nevettünk rajta.
dec. 8
11:27
Visszakapcsolták a Krímbe vezető egyik ukrán áramvezetéket (hirado.hu)
A félszigetet blokád alatt tartó aktivisták nem akarják, hogy az átlagemberek szenvedjenek az energiablokád miatt.
dec. 8
11:27
Gyógyuljunk kényelmesen! (WebBeteg)
Ma már szerencsére egy esztétikai – vagy fogászati beavatkozás után nem kell otthon, vagy kórházi körülmények között lábadoznunk, hiszen léteznek már MED hotelek, ahol a beavatkozás után továbbra is figyel ránk egy profi személyzet, de közben gőzfürdőzhetünk, szaunázhatunk, vagy úszhatunk egyet a medencében!
dec. 8
11:27
Esik az olaj, ütik a bányatársaságokat (Portfolio)
A dollárral szemben erősödő euró, az olaj árának alakulása, valamint a kedvezőtlen kínai adatok negatívan befolyásolják az európai kereskedés hangulatát, a főbb részvényindexek eséssel indítottak,...
dec. 8
11:29
Depresszió? Irány a szoli! (WebBeteg)
Beköszöntött a tél, egyre korábban sötétedik, és egyre nagyobb igényünk van a napfény pótlására.
dec. 8
11:29
Elkezdett gyengülni a forint (Portfolio)
Újra a kínai lassulással kapcsolatos aggodalmak borzolják a nemzetközi pénz- és tőkepiaci befektetők idegeit a gyenge friss exportadatok miatt, ez a nyugtalanság pedig a jelek szerit a forint piacára...
dec. 8
11:30
Új alapokra helyezik a patinás ménesbirtokot (TőzsdeFórum)
A Mezőhegyesi Ménesbirtokot mintagazdasággá fejleszti a kormány.
dec. 8
11:31
Csongrádon is fürdőzhetünk! (WebBeteg)
Magyarországon az ismert fürdőhelyek után egyre több helyen van lehetőség kikapcsolódni, gyógyulni valamilyen gyógyfürdőben, hiszen az Európai Unió számára is fontos szempont a megelőzés, az egészségtudatos életmód lehetőségeinek fejlesztése.
dec. 8
11:33
Kupagyőztes a Palmeiras, a modell ígéretéhez híven nekivetkőzött (Sport365)
A brazil modell és Palmeiras-szurkoló, Cintia Vallentim tartotta a szavát. Miután a zöld-fehérek elhódították a Brazil Kupát, megvált a ruháitól.
dec. 8
11:33
Legyen segítségünk az ünnepi készülődésben! (WebBeteg)
Ahhoz, hogy az ünnepek előtti jó hangulat megmaradjon otthon, fontos, hogy előre megszervezzük a munkákat, a takarítást, főzést.
dec. 8
11:35
Szabadon, akár határon túl is foghatóvá válhatnak a jelentős sportesemények (Sport365)
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (European Broadcasting Union, EBU) 75. genfi közgyűlésén deklarálta, legyenek szabadon foghatók a jelentős sportesemények.
dec. 8
11:35
Hogyan előzhető meg a gennyes agyhártyagyulladás? (WebBeteg)
A gennyes agyhártyagyulladás két legveszélyeztetettebb csoportja a gyerekek, és a fiatal felnőttek, őket érdemes beoltatni, hiszen sajnos ez a betegség akár halálos kimenetelű is lehet…
dec. 8
11:36
8 Android-alkalmazás kapcsolataink kézben tartásához (Privátbankár)
Miután a modern telefonokban, tabletekben, számítógépekben szinte korlátlan mennyiségű telefonszám, e-mail-cím és más kontaktinformáció fér el, már a rendezésük és áttekintésük jelent kihívást. Búcsút mondhatunk viszont a kallódó névjegyeknek és névjegytartóknak, beolvashatjuk ezeket digitálisan is.
dec. 8
11:36
Egységes elosztást és uniós menekültjogot szorgalmaz az osztrák igazságügyi miniszter (Infostart)
A dublini rendszer hiányosságai miatt a menedékkérők egységes európai elosztását és uniós menekültjogot szorgalmaz az osztrák igazságügyi miniszter - számolt be a politikus Brüsszelben bemutatott terveiről a Kurier című osztrák lap kedden.
dec. 8
11:36
Ezt javasolják az osztrákok menekültügyben (TőzsdeFórum)
Egységes európai elosztást és uniós menekültjogot szorgalmaz az osztrák igazságügyi miniszter.
dec. 8
11:37
Az AIDS-ről ma is beszélni kell! (WebBeteg)
Az AIDS az egyik legrettegettebb nemi betegség, amiről a számok tükrében muszáj újra és újra beszélni!
dec. 8
11:38
Szijjártó: vegyes képet mutat a Kárpát-medencei kapcsolatrendszer (Infostart)
Vegyes képet mutat jelenleg Magyarország Kárpát-medencei kapcsolatrendszere: vannak országok, amelyekkel még sosem volt ilyen jó a viszony, mint most, és van, amellyel még sosem volt ilyen rossz - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghallgatásán, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
dec. 8
11:39
Trendi férfi hajak – otthon! (WebBeteg)
Szerencsére ma ismét divat a férfiaknál a fejtetőn kicsit hosszabb haj, és a szakáll is, de ezek elkészítéséhez nem kell feltétlenül borbélyhoz, fodrászhoz menni, hiszen ma már léteznek olyan hajnyíró gépek, amik otthon is biztonsággal, és sikerrel használhatóak!
dec. 8
11:41
A test és a lélek holisztikus kezelése (WebBeteg)
Gyógynövény zsákos masszázzsal és ayurvedikus gőzfürdővel űzzük el az influenzát, kiderítjük, hogyan képes holisztikusan kezelni a testet és a lelket a mágnes terápia és felfedezzük, hogy mik a vintage karácsony kellékei!
dec. 8
11:42
Dzsihádista gimnazistát fogott a román titkosszolgálat Craiovában (444.hu)
Tanulság: ne ossz meg minden hülyeséget.
dec. 8
11:45
MNB: az üzemanyagok és a begyűrűző korábbi forintgyengülés növelte az inflációt novemberben (Infostart)
Az infláció novemberi emelkedését az üzemanyagok árának az egy évvel korábbinál kisebb csökkenése okozta valamint az, hogy az élénkülő belföldi kereslet mellett az iparcikkek árába fokozatosan begyűrűzik a forint korábbi gyengülése. A tartós iparcikkek áremelkedéséhez a használt személygépkocsik járultak hozzá leginkább, de a nem tartós iparcikkek ára is emelkedett az elmúlt egy évben - ez derül…
dec. 8
11:45
Ilyen lesz a divatos lakás jövőre (BorsOnline)
Ma már lakásunkat is könnyedén megújíthatjuk, és a stílusunkhoz alakíthatjuk. Az Arena Stílustitkok Workshop legutóbbi rendezvényén a legfrissebb lakberendezési trendeket és otthonszépítő tippeket mutatták be.
dec. 8
11:45
A kreatíviparágak évi 2000 milliárd dollárt termelnek (Kreatív Online)
Ez a világ GDP-jének 3 százaléka. Itthon közel 4 százalék az arány.
dec. 8
11:45
Tibet a kormosfejű darvak legnagyobb telelőhelye (hirado.hu)
A madarak Kína, India, Bhután és Nepál fennsíkjain őshonosak.
dec. 8
11:45
Már eurót is felvehetsz ezekből az ATM-ekből (Portfolio)
Mostantól közel 200 helyen vehetünk fel nem csak forintot, hanem eurót is az Euronet bankfüggetlen ATM-hálózatában ─ olvasható az Euronet közleményében. Az Euronet bankfüggetlen...
dec. 8
11:45
Utazós vlogot indított Szirmai Gergely (Metropol)
A Hollywood Hírügynökség népszerű vloggere már régóta jelezte a rajongóinak, hogy utazós tematikájú csatornát is indít. Íme a trailer.
dec. 8
11:45
Nem csak a kirakatba készült – videón bizonyít a Škoda 130 RS szellemi örököse (Auto Pult)
A Hoffmann & Novague R200, azaz a Škoda 130 RS modern kori átirata már feltűnt hasábjainkon, azonban képességeit, valódi potenciálját még nem mutatta meg az egyedi gép. Ezúttal az alkotók azonban pótolják eme hiányosságot és videón mutatják meg, mire képes a narancssárga szörny.
dec. 8
11:47
A Next Wave lesz a CEMP tartalommarketing-partnere (Kreatív Online)
Natív hirdetéseket fognak szállítani, de új termékeket is bevezetnek.
dec. 8
11:47
Megugrott a használtautó-eladás (hirado.hu)
Idén 11 százalékkal több személyautót értékesítettek, mint tavaly.
dec. 8
11:48
Túlteljesítették a programot, 52 fiatal jött haza (HR Portál)
Összesen 52 fiatal jött haza Angliából a Gyere Haza, fiatal! kormányzati program keretében. Őket sikerült hazacsábítani az itthon garantált állás, lakhatás és letelepedési támogatás ígéretével, írja az Index.
dec. 8
11:48
Elnökváltás a MEKSZ élén (ProfitLine)
dr. Uzonyi Zoltán két év után távozik a Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ) éléről. Helyét elnökként Viktor László eddigi elnök-helyettes veszi át a jövő februárban esedékes közgyűlésig, amikor a szövetség új elnökséget választ.
dec. 8
11:50
Jó előre kell tervezni, és meglehet a 235 ezer nettó (ProfitLine)
Nem elérhetetlen az áhított bér a pályakezdők számára a Metropolitan Főiskola szerint, hiszen jó esetben egy karrier nem a diploma kézbevételével kezdődik.
dec. 8
11:54
Csicsmann: nem szabad egységesen kezelni az európai muszlimokat (Infostart)
Nem lehet egységesen kezelni az európai muszlimokat - hangsúlyozta a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja a Muszlimok Európában című kerekasztal-beszélgetés előtt. Csicsmann László hozzátette: több figyelmet kellene szentelni arra, hogy miért radikalizálódnak fiatalok a nyugat-európai társadalmakban, illetve arra, hogy miként integrálhatók a nem radikalizálódott muszlimok.
dec. 8
11:56
Áprilistól működhet Magyarországon a légiutas-nyilvántartás (Infostart)
Magyarország várhatóan már áprilistól alkalmazza a légiutasok adatkezelési rendszerét, amelynek részletszabályairól pénteken egyeztek meg az uniós belügyminiszterek - mondta az InfoRádióban Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője. További részletek az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában, szerdán este 7 óra után.
dec. 8
12:00
Nem fog elszaladni az infláció (TőzsdeFórum)
Az idén átlagosan zéró körül lesz az infláció.
dec. 8
12:03
Vörösboros paradicsomszószban sült csirke (Mindmegette)
4 db csirkecomb só bors A paradicsomszószhoz: 1 kg paradicsom 1 dl vörösbor (száraz) 4 gerezd fokhagyma 3 evőkanál olaj só bors bazsalikom oregánó
dec. 8
12:03
Tud Ön úgy partizni, mint Habony Árpád? - videó (BorsOnline)
Minden partiarc álma, hogy egy bulis videóban is szerepelhessen. Habonynak összejött a dolog.
dec. 8
12:03
Kéne egy új Samsung tévé, mi? (Kreatív Online)
Néhány trükk, hogyan tedd tönkre a régit.
dec. 8
12:03
Elektronikus nyomkövetővel maradhat szabadlábon Oscar Pistorius (hirado.hu)
A gyilkossággal vádolt paralimpikont ma, jogilag szabadlábra helyezték - csekély óvadék ellenében. A karácsonyt és a szilvesztert nagybátyja házában töltheti.
dec. 8
12:03
Nem okozott gondot 15 milliárdnyi kincstárjegy eladása (Portfolio)
A tervezettnek megfelelő összegben értékesített 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig stagnált. A kereslet viszonylag gyenge volt, de a visszafogott kibocsátás mellett ez is...
dec. 8
12:03
Másik nő lehet a Mona Lisa alatt (Metropol)
Nem is, hanem két porté is lehet a festmény alatt, állítja egy francia tudós. Az elmélet megosztja a Leonardo da Vinci szakértőket.
dec. 8
12:03
Botrány az Omegában: nekiment az egykori basszusgitáros a frontembernek (ATV)
Élesen kikelt Mihály Tamás Kóbor János ellen, miután Kóbor az MTI-nek adott nyilatkozatában többek között azt mondta, Mihály a kilencvenes évek óta nem meghatározó tag a zenekarban.
dec. 8
12:05
Ezek a legmenőbb karácsonyi ajándékok az idén (hirado.hu)
Egy friss kutatás szerint a sláger ajándékok idén a könyvek, a kozmetikumok és a ruhák, ugyanakkor vannak termékek, melyek meglepően ritkák a fa alatt.
dec. 8
12:05
Lefejezés, fenyegetések: lekapcsolták az IÁ tinédzser követőjét Romániában (ATV)
Dzsihadista propaganda gyanújával állított elő egy 17 éves fiatalembert Craiován a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) - jelentették kedden a román hírügynökségek.
dec. 8
12:06
7 dolog, amit tudnod kell az éjszakai krémekről (Éva Magazin)
Por, szmog, UV-sugarak – napközben rengeteg káros hatás éri a bőrt, s ezek ellen egy tápláló nappali krém kiváló védelmet nyújt. Az azonban tévhit, hogy éjszaka, mikor az arc védelemben pihen, nincs szükség krémekre. 1. miért fontos, hogy éjszakai krémet is használjunk? Éjjel egészen más folyamatok zajlanak a bőrben, mint nappal. Alvás közben a szervezetünk serényen dolgozik. Főként az első négy…
dec. 8
12:06
Az ő kezükben bízhatunk, ők sorsolják az Eb-csoportokat (Sport365)
Négy korábbi győztes, a német Oliver Bierhoff, a francia David Trezeguet, a görög Angelosz Hariszteasz és a cseh Antonin Panenka sorsolja majd ki a csapatokat a jövő évi, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati, párizsi csoportsorsolásán.
dec. 8
12:07
Ötödikbe kapcsolt idén a használt autók piaca (hirado.hu)
Idén is tovább folytatódott a használt autók piacának bővülése, mivel csaknem 550 ezer adás-vétel várható összesen, ez pedig tizedével nagyobb az egy évvel korábbinál.
dec. 8
12:08
Nézd meg, hogy reagálnak fiatalok arra a mondatra, hogy „Szép vagy!” (Éva Magazin)
Ez csak egy szimpla középiskolai kísérlet eredménye... mégis mennyire szívmelengető! [cikk=44503]   Shea Glover, egy 18 éves középiskolás lány Chicagóból érdekes és nagyon megható kimenetelű társadalmi kísérlettel állt elő. Gimnáziumában megkért tanárokat és diákokat, hogy nézzenek bele a kamerájába. De volt olyan is, akit az utcán szólított le. Amikor a résztvevők azután érdeklődtek, hogy mi…
dec. 8
12:09
Drágulhat a lakáspiac, a vevők nem tágítanak (hirado.hu)
Robbanó ingatlanárak ide vagy oda, novemberben 10 533 lakás cserélt gazdát, ez pedig szinte ugyanannyi mint tavaly ilyenkor.

Keresés