A több mint 5 ezer percnyi videót, 2400 percnyi hangfelvételt, 7500 fényképet és egyéb interaktív anyagot tartalmazó csomagot osztályfőnöki órákon és katonai ismereteket nyújtó órákon veszik majd elő.
Visszaestek az Iszlám Állam olajbevételei a bombázások nyomán és emiatt kevesebb fizetést kapnak a dzsihádista harcosok is - ezt állítja egy geopolitikai elemzőcég új tanulmánya. Az IHS szerint a terrorcsoport havi profitja 80 millió dollárra esett - ennek felét adókból és vagyonelkobzásból, másik felét az olajeladásokból szerzi.
Manuel Valls francia miniszterelnök arra kérte hétfő este a baloldali választókat, hogy a regionális választások második fordulójában szavazzanak a jobboldalra abban a három régióban, ahol a szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak esélye van a győzelemre.
Baltával akarta fejbe vágni haragosát egy férfi hétfőn délután Miskolcon - közölte kedden a rendőrség honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Áder János államfő hivatalos látogatásra ma Litvániába látogat, ahol találkozik a litván köztársasági elnökkel és a balti államok légtérvédelmét ellátó magyar Gripen-pilótákkal is.
A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.
Az Európai Bizottság ellenőrző szervei a vezetői interjúk alapján 20 százalékos tűréshatárt alkalmaztak a túlárazások megítélésénél, azaz az EU körülbelül 1750 milliárd forintnyi túlárazás felett...
Újabb mélyponton az olajár, életre szóló megállapodást kötött egy kosárlabdázóval a Nike, a Verizon érdeklődik a Yahoo internetes üzletága iránt. Izgalmasan indul a ma reggel is. Kedvezőtlen...
Egy Bács-Kiskun megyei óvodában szokatlan fegyelmezési eszközt alkalmaztak egy három és fél éves kisfiún. A család kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentést tett.
A menekültek helyzetének javításáért még sokat kell tennie Törökországnak - mondta az InfoRádióban Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. A Törökország szakértő úgy véli: Ankara további támogatásokat fog kérni az uniótól a menekült helyzet kezelésére.
Mitől függ a szabadságnapok száma, hány nap vihető át a következő évre? Összefoglaltuk, hogy a különböző életszituációkban meddig halasztható a szabadság.
Mindenütt nehéz a magyar egészségügyben, de a Szent Imrében nemcsak az általános problémák okoznak gondot, hanem az is, hogy a főigazgató gyakran megalázza a beosztottjait.
Kétszázmilliárd forint jut a városi és elővárosi kötött pályás közlekedés javítására 2020-ig - írja a Magyar Idők. Végstádiumban a János kórház pszichiátriai osztálya - olvasható a Népszabadságban.
Különös figyelmet fordít a NAV jövő évi ellenőrzései során, adónemtől függetlenül a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozásokra. A nem jogszerűen működő cégek nem csak az államkasszát, hanem a dolgozókat is megkárosítják, hangzott el a Raiffeisen Bank és a Joint Venture Szövetség Adózás 2016 konferenciáján, írja a Napi.hu.
A nemzetgazdasági miniszter 2015 legfontosabb gazdaságpolitikai lépésének és eredményének nevezte a devizahitelek kivezetését a magyar pénzügyi rendszerből a Magyar Bankszövetség év végi budapesti összejövetelén, hétfőn. Varga Mihály elmondta: a jelzáloghitelek forintosítása, annak megfelelő időzítése jelentős további terhektől óvta meg a lakosságot és a bankrendszert.
A vezetői képességek fontosságáról, a legjobbak kiválasztásáról, a vérbeli Google-dolgozó ismérveiről kérdezte az Index Laszlo Bockot a cég személyzeti vezetőjét és egyben alelnökét.
Bár bejelentették a pedagógus életpályamodell kiterjesztését a diplomás bölcsődei gondozókra, ez csak a dolgozók 14 százalékát érinti, mert csak 2009-ben indult erre a szociális területre diplomát adó képzés, írja a Dívány.
A szabadság felfogása Magyarországon még mindig az évtizedes berögzöttségeken alapul, amelyeket az idő azonban sok tekintetben meghaladt. Azon túl, hogy a szabadság jog és lehetőség a munkavállaló számára, a munkáltatónak általában megoldandó szükségszerűség, amely azonban az értékteremtő munkaerő "újratöltéseként" kellene felfogni. Erről beszélt Kristóf Györgyi, a Hochreiter Interim Management…
A Kos magabiztosan halad a célja felé, az Ikrek nem hagyja magát félreállítani, a Nyilas bátran kezdeményezhet, mert nincs akadály, melyet ne tudna legyőzni.
A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi...
Teljesen betiltaná egy időre a muzulmánok beutazását az Egyesült Államokba Donald Trump, a legnagyobb támogatottságot élvező amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns.
A venezuelai ellenzéki pártszövetség kétharmados többséget szerzett a vasárnapi parlamenti választásokon - közölte Jesus Torrealba, a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) pártszövetség szóvivője...
Ismét színpadra lépett Párizsban az Eagles of Death Metal kaliforniai rockegyüttes hétfő este, alig egy hónappal az után, hogy terroristák vérfürdőt rendeztek a zenekar fellépése idején a francia főváros Bataclan koncerttermében.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet kedden megjelent jelentésében megállapította, hogy az Iszlám Állam (IÁ) azáltal tudott felhalmozni hatalmas fegyverkészleteket, hogy Irakba évtizedeken át ellenőrizetlenül áramlottak legkülönfélébb fegyverek, amelyekkel most a dzsihadista csoport háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el Irakban és Szíriában.