Kipróbálták, "beüzemelték" helyi idő szerint szerda délelőtt New Yorkban azt a híres kristálygömböt, amely minden szilveszterkor, pontban éjfélkor a levegőből aláereszkedik, miközben sok amerikai városban megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
A lengyelországi Wroclaw és a spanyolországi San Sebastián lesz 2016-ban Európa két kulturális fővárosa - írta csütörtöki közleményében az Európai Bizottság.
Az ipari termelés rekordmértékű csökkenésével egyidejűleg jelentősen visszaesett a feldolgozóipar teljesítménye Oroszországban decemberben a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet szerdán közölt beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
Már javában készülnek a szilveszter éjszakára az ország kedvelt üdülőhelyein is. Sok fürdőhelyen medencés partikat tartanak: így Zalakaroson, és Hajdúszoboszlón is. Ilyenkor több százan - sőt, akár ezren is - múlatják az időt a vízben táncolva. De szinte mindenhol lesznek szabadtéri újév-köszöntők is. További részletek a videóban.
Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolája csak egy unalmas, mindenki által ismert és látott remekmű - de mit kapunk akkor, ha valaki némafilmet csinál belőle a színpadon? Egy lenyűgöző és újszerű színházi élményt, amit több mint 3 éve játszanak kiemelkedő sikerrel szerte a világban.
A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burzs-Kalifa közelében álló, 300 méter magas, hatvan emelet magas, The Address nevű szállodában tűz ütött ki ma este, jelentették a hírügynökségek - írja az index.hu.
Háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolták meg Borislav Paravacot, a boszniai elnökség egykori szerb tagját, aki a vád szerint az 1992-1995-ös boszniai háború idején, 1992 és 1993 között bosnyák és horvát civilek elleni támadásokban vett részt - számolt be róla a honlapján a Nezavisne Novine című szarajevói napilap csütörtökön.
A hatóságok szerint megfékezték a tüzet, de 16-an megsérültek. Magyar turisták ezrei szilvesztereznek a városban. Egy szemtanú szerint még lángol az épület, egy hatalmas robbanás is történt. VIDEÓVAL!
Semjén Zsolt szerint 2015 a magyar nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt. A miniszterelnök-helyettes ezt a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában jelentette ki csütörtökön.
Huszonhárom mozi nyert a művészmozik digitális fejlesztésére kiírt pályázaton, amelynek keretösszege 100 millió forint - áll a kultúráért felelős államtitkárság csütörtöki közleményében.
Sűrűbben fogja ellenőrizni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a brókercégeket annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő a Quaestor-botrányhoz hasonló befektetési csalások - jelentette ki az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Az államháztartás névértéken számításba vett bruttó (maastrichti) adóssága 25 910 milliárd forint volt az idén a harmadik negyedév végén, a GDP 78 százaléka - jelentette a pénzügyi számlák adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
Az egyházfő tombolát hirdetett, amelyen kávéfőzőt, biciklit és személyautót is lehet nyerni, a befolyt összeget pedig a szegények megsegítésére fordítják.
A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burzs-Kalifa közelében álló, 300 méter magas, hatvan emelet magas, The Address nevű szállodában tűz ütött ki ma este, jelentették a hírügynökségek - írja az index.hu. A tüzet magyar idő szerint este kilence szinte teljesen sikerült megfékezni.
Az elektromos gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa januártól éjszakai árammal is töltheti kocsiját - tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete.
Békés, boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak! Köszönjük az egész éves, megtisztelő figyelmet! Reméljük, hogy jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb sporthírekkel szolgálhatunk majd nektek 2016-ban!
Hétéves csúcsra, 12,9 százalékra emelkedett idén decemberben az éves infláció Oroszországban - derült ki az orosz statisztikai hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes adataiból.
Időbe, energiába és pénzbe kerül a menekültek ügyének megoldása, de Németország erős és megbirkózik a kihívással - mondta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet csütörtökön este sugároz majd a ZDF országos közszolgálati televízió.
Ilyen hideg van most (via Időkép) 2016 első napján a keleti, északkeleti tájakon marad a naposabb idő, de a Dunántúl fölé nedvesebb levegő áramlik, így eleinte főleg nyugaton, később az ország középső harmadán havazhat is. Hajnalban -5 és -12 fok között, délután -4 és +1 fok között alakulhat a hőmérséklet. (Időkép)
A világ megérezte Kína növekvő gazdasági gondjait 2015-ben, ami jól mutatja, hogy az egykor elszigetelt piac a globális pénzügyek egyik főszereplőjévé lépett elő - írta a The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap.
Az idei évben 15, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás került a hazai mozikba és mutatkozott be nemzetközi filmfesztiválokon, köztük öt elsőfilmes rendező munkája volt - mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek.
Szerdán még 2632 migráns lépte át a szerb-horvát határt, csütörtökön reggel 9 óráig viszont egyetlenegy sem - közölte a horvát belügyminisztérium csütörtökön a honlapján.