Heves esőzésekkel és orkánszerű széllel kísért újabb viharzóna érte el szerdán Nagy-Britannia északi térségeit, amelyekben már az elmúlt hetek sorozatos viharai is súlyos károkat okoztak.
Az FHB kizárta a magyar államot mint kisrészvényest a tőkeemelésből, ezért az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerdán a bírósághoz fordult, azt kérve, hogy a jogellenes társasági határozatokat helyezze hatályon kívül, és végrehajtásukat már most függessze fel - közölte a vagyonkezelő.
A macedón rendőrség segítséget kapott Szerbiától a menekültválság kezeléséhez: Belgrád a héten 20 rendfenntartót küldött a macedón-görög határra - közölte szerdán a macedón belügyminisztérium.
Áll a bál Nagy-Britannia legnagyobb spermabankjában. A londoni Sperm Banknek ugyanis feltett szándéka, hogy genetikailag felturbózza az emberi fajt, ezért nem náluk nem lehet bárkiből donor.
Jó éven lesz túl az Amazon, az Alphabet, és a Microsoft. Előbbi két cég árfolyama új csúcsra emelkedett a keddi kereskedésben, míg a Microsoft papírja több mint 15 éve nem került ennyibe. Az...
A kormánypárt szerint a szocialisták "hazudtak reggel, délben meg este, miközben megduplázták a munkanélküliséget, segélyre ítéltek egész országrészeket, keményen megadóztatták a dolgozókat".
Száznegyven éve, 1876. január 1-jén lépett életbe az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban a tízes alapú, egységes mértékrendszert bevezető törvény. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
Idén január és november között 64,6 millió külföldi turista látogatott el Spanyolországba, 4,8 százalékkal több mint az előző év hasonló időszakában, amikor 61,7 millióan utaztak a dél-európai országba - közölte a spanyol statisztikai intézet (INE) szerdán.
A nap első felében erősödött a forint az euróval szemben, majd a nap második felében elbizonytalanodtak a befektetők, így a magyar deviza is esésbe kezdett. Itt a gyengülés 2015.12.30 15:26A nap...
Az idei év egyértelműen a dollár diadalmenetéről szólt, világszerte alig találni olyan devizát, mely tartani tudta a lépést az amerikai fizetőeszközzel. Gyengülésre viszont jócskán volt példa, a...
Szlovénia a migránsok szigorúbb azonosítását kéri Horvátországtól, miután Ausztria visszautasította sok migráns fogadását Szlovéniából azzal az indokkal, hogy hamis személyazonossági iratokkal rendelkeztek - jelentette a horvát sajtó szerdán.
Csökkenteni kell az élőmunka terheit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint, mert a jelenlegi állami jövedelemelvonási rendszer gátja egy nagyobb arányú bérreformnak.
Az orosz légierő csapása megölte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több vezetőjét, amikor azok értekezletet tartottak a szíriai Rakka közelében - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint a szlovák parlament közoktatási törvénye veszélyezteti a kisiskolák fenntartását. 900 millió forintra lenne szükség. A magyar kormány átmeneti segítséget ígért a Magyar Közösség Pártjának.
Mindenki tudja, hogy a szülés mekkora testi-lelki erőpróba, kevesen beszélnek azonban arról, hogy ezután mekkora változás történik. Sokaknak nem is sikerül könnyedén feldolgozni és alkalmazkodni a megváltozott elvárásokhoz.
A két, Szíriából érkezett töröknél robbanószereket és bombamellényeket is találtak. Állítólag Ankarában, az ünneplő tömegben készültek felrobbantani magukat.
A lakástámogatások kedvezményrendszerének átalakítása a gazdasági fejlődés megerősítésére is irányul, a családok otthonteremtési kedvezményének kibővítése még több család számára teszi elérhetővé a megfelelő otthonhoz jutást - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek szerdán.