A nagy érdeklődésre tekintettel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 10 milliárdról 11,8 milliárd forintra emeli a társasházak, lakásszövetkezetek komplex energetikai felújítását támogató program keretét az Otthon Melege Programon belül - közölte az NFM csütörtökön.
Jelentősen bővítette a közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett vállalkozások körét a november elsején hatályba lépett, új közbeszerzési törvény. Tapasztalatok szerint azonban a kis- és középvállalatok nincsenek erre felkészülve, ezért máris módosulnak a mindössze egy hónapja érvényes szabályok.
Alapvetően kiváró hangulat uralkodott az ázsiai tőzsdéken, az európai tőzsdéken ugyanakkor veszik a részvényeket. Ma a befektetők az EKB kamatdöntésére figyelnek árgus szemekkel, a jegybank várhatóan...
A két nép mindig odafigyelt egymásra, szolidáris volt a másikkal, ennek pedig a jelenben és a jövőben is kötelező ereje van – hangsúlyozta egy csütörtöki budapesti konferencián Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az 1956-os emlékév fővédnöke
Kobe Bryant régi önmagát idézve játszott, s ez elég volt csapatának, a Los Angeles Lakersnek a győzelemhez a Washington Wizards ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A nézők úgy tomboltak Kobe kosarai után, mintha Los Angelesben lett volna a mérkőzés.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítójává váljon a KELER-csoportnak is - közölte a hivatal csütörtökön.
December 31-ei hatállyal lemondott mandátumáról a Vienna Insurance Group (VIG) vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke, Peter Hagen - közölte a bécsi székhelyű, Magyarországon három biztosítóval...
Nem mutatják be a karácsonyi misét a más vallású és a nem hívő tanulók iránti tiszteletből az észak-olaszországi Monza városának egyik katolikus szakközépiskolájában – írta a Corriere della Sera olasz napilap csütörtökön
Az év hátralévő részében tovább növekedhet a kiskereskedelmi forgalom az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált adataira reagáltak.
Puskaporos hordónak nevezte a Balkánt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön Belgrádban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáját megnyitó felszólalásában.
A kötelező betelepítési kvóta növeli a terrorveszélyt - hangsúlyozzák abban a videóban, amely a kormány tájékoztató kampánya részeként a betelepítési kvóta kockázatairól szól.
Továbbra is szabadlábon marad a Terrorelhárítási Központ által robbanóanyagok miatt elfogott csoport mindegyik tagja, miután a Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amely elutasította az egyik gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt - közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel
Oroszország felfüggesztette Török Áramlat földgázvezeték építésének előkészítő munkálatait - jelentette be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter csütörtökön.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságaiban is tájékoztatást várnak a Magyar Honvédség nagytételű fegyvereladási ügyében - közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke csütörtökön.
Kereskedelmi szenzáció és potenciális magyar siker: ezúttal nem egy brit multicég nyit boltot nálunk, hanem egy magyar, a Culinaris csemegés nyit sarki fűszerest Angliában. Igen, a csemegboltjairól is legendás Angliában. Ezek megőrültek? Megkérdeztem Bogáthy Zoltán tulajdonost.
Úgy tűnik, a Toyota komolyan gondolja a kisméretű sportautó témakörét, és előbb-utóbb sorozatgyártásba hozza az S-FR-t. Ezt igazolja, hogy a tanulmányt ismét felelevenítették a gyáriak, így ezúttal versenyautóként üdvözölhetjük az apró élményautót.
Szíriai vagy arab szárazföldi csapatokra van szükség az Iszlám Állam elleni harcban, mert a terrorszervezetet a levegőből nem lehet legyőzni - hangsúlyozta John Kerry amerikai külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáján csütörtökön Belgrádban.
A devizaalapú kölcsönök bizonyos típusainak részét képező árfolyamműveletek nem tekinthetők befektetési szolgáltatásnak, ezen műveletek nem tartoznak tehát a befektetők védelmére vonatkozó uniós jogszabályok hatálya alá - állapította meg az Európai Unió Bírósága egy magyar ügyre vonatkozóan csütörtökön közzétett ítéletében.