A hatóságok terrorszervezetben való részvétel vádjával elrendelték a két férfi előzetes letartóztatását, és ezzel nyolcra nőtt a belgiumi vádemelések száma az ügyben.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja felszólította a Fideszt, hogy vonja vissza a közbeszerzési törvény kedden elfogadott módosítását, és térjen vissza a korábbi, szigorú összeférhetetlenséget tartalmazó szabályokhoz - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke.
Megkezdte a felkészülést a tőkebevonásra az a három kreatívipari cég, amely a Széchenyi Tőkealap meghirdetett tőkebefektetési felhívására jelentkező vállalkozások közül a legígéretesebb projektterveket küldte be. A hazai tőkepiacon legnagyobb kreatívipari cégportfólióval rendelkező SZTA a Design Terminallal közösen szervezett, elsősorban a designiparban tevékenykedő vállalkozóknak szóló pénzügyi…
Jövő tavasszal akár négy alkotmánybírót is választhat az Országgyűlés és szavaznia kell az elnök személyéről is - mondta Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke a Magyar Időknek adott interjúban. Gulyás Gergely, az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának fideszes elnöke az InfoRádiónak azt mondta: februárban válik aktuálissá az új bírák jelölése.
A Magyar Olimpiai Bizottság saját kiadásában jelent meg az év jelentős eseményeit, történéseit felelevenítő sportévkönyv, de a kötet bemutatásán túl is volt újdonság: új aranyfokozatú támogatója lett a magyar olimpikonoknak.
Belgiumban két újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben - jelentette be a belga szövetségi ügyészség csütörtökön.
"A V4-en belül egyetértés uralkodik abban, hogy elutasítjuk a mini Schengeneket, és (ehelyett) a külső határok védelmére akarunk összpontosítani" - írta Twitter-bejegyzésében Sobotka.
400 méter vegyes után 100 méter hátúszásban is első lett. Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen Európa-bajnok, és Gyurta Dániel is szerzett egy ezüstérmet.
A Fonó Budai Zeneház által kiadott nyolc lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére, amely 250 albumot lajstromoz. A legelőkelőbb, 43. helyen Herczku Ágnes Bandázom című lemeze szerepel.
Teljesen átírta a nemzeti fejlesztési tárca államtitkárának előadásáról szóló saját szerdai tudósítását mára az MTI, így már nincs szó arról, hogy a lakosság vissza nem térítendő forrást is kaphatna...
Az uniós biztosok nem kelhetnek annak a kormánynak a védelmére, amely őket jelölte - válaszolta a BruxInfo nevű, uniós ügyekkel foglalkozó, magyar hírportál értesülése szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra a levélre, amelyben Navracsics Tibor uniós biztos kifogást emelt, hogy a brüsszeli testület - távollétében - jegyzékbe vett egy Magyarország elleni fellépésre irányuló…
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt...
Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen, Hosszú Katinka 100 méter háton győzött a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján, míg Gyurta Dániel második lett 200 méter mellen.
A 400 méteres mélységű "kínai Grand Canyon" felett húzódó híd 430 méter hosszú, 6 méter széles. Állítólag itt található a világ legmagasabb átcsúszó drótkötélpályája és kötélugró platformja.
Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakos kijelentette, minden bizonnyal folytatja pályafutását a jövő évi riói ötkarikás játékok után, mivel edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin korábbi elhatározását megváltoztatva szintén a folytatás mellett döntött.
Nem bombáznak, nem küldenek katonát, csak támogatják és tankolják a többieket. A Világháború óta nem nagyon csinálnak ilyesmit, úgyhogy a németektől ez is nagy szó.
A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) vezetője egyben a Fővárosi Nagycirkusz vezetője is - hangsúlyozta az MTI-nek csütörtökön Fekete Péter, a MACIVA ügyvezető igazgatója azzal kapcsolatban, hogy Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a napokban közös megegyezéssel távozott a pozícióból.
A szicíliai vulkántól légvonalban kevesebb mint nyolcvan kilométerre levő Reggio Calabria repülőterének forgalmát a leszállópályákat és a repülőgépeket is teljesen befedő fekete hamuréteg miatt kellett felfüggeszteni.
A visegrádi négyek csoportja - a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - elutasítja azt az elgondolást, hogy korlátozzák a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni övezetet a jelenlegi részes országoknál szűkebb országcsoportra - közölte csütörtökön Prágában Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.