2015. december 28. hétfő

dec. 28
19:49
Hihetetlen család! Három gyerekkel ültek egy motorra a kolumbiai szülők (Blikk)
Bogota - Döbbenetes felvételt küldött be a kolumbiai televíziónak egy autós, a videón egy forgalomban haladó, öttagú család szerepel - egyetlen motoron! A meg nem nevezett családfő vezeti a mopedet, előtte legidősebb gyermeke ül, szinte már a kormányon, mögötte pedig az asszony, mindkét hóna alatt egy-egy pici gyerekkel, akik úgy lógnak rajta, mint díszek a karácsonyfán.
dec. 28
19:51
Két éve titkolják, milyen állapotban van Schumi! (Blikk)
Holnap lesz két esztendeje, hogy Michael Schumacher (46) síelés közben olyan szerencsétlenül verte be a fejét egy sziklába, hogy súlyos agysérülést szenvedett. Az életmentő műtéteken áteső hétszeres Forma–1-es világbajnokot a svájci otthonában kezelik, de továbbra sem tudni, milyen állapotban van.
dec. 28
19:51
Szembement egymással két vonat (Kripto Akadémia)
Egy forgalmista jelzésének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
dec. 28
19:51
Így pusztít most a hó az USA-ban a tornádók után (videó) (hirado.hu)
1500 repülőjáratot töröltek országszerte, az erős szél pedig hatalmas hótorlaszokat emelt, több épület teteje beszakadt a hó súlya alatt.
dec. 28
19:51
Döntött az FHB a tőkeemelésről (Portfolio)
Ma tartott rendkívüli közgyűlést az FHB, mely felhatalmazta a társaság igazgatóságát, hogy döntsön a tőkeemelésről. A döntés megszületett, a tőkeemelésre új részvények kibocsátásával kerül sor, zárt...
dec. 28
19:51
Képek: fának ütközött a hatalmas ködben egy autós, belehalt sérüléseibe (ATV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki autójával fának ütközött Kiskunmajsa közelében hétfőn - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
dec. 28
19:53
75 millió darab iPhone-t adhattak el az év utolsó negyedévében (Portfolio)
75 millió darab iPhone-t adhatott el az év utolsó három hónapjában az Apple - derül ki elemzői számítgatásokból. Ez nagyjából az egy évvel ezelőtti volumennek felel meg. Jó úton halad az Apple...
dec. 28
19:54
Százezer embert evakuáltak a paraguayi fővárosban (Infostart)
Már százezerre emelkedett a paraguayi fővárosban azoknak a száma, akik az ország nevét viselő folyó áradása miatt lakhelyük elhagyására kényszerültek.
dec. 28
19:56
Hivatalosan is elutasították Mariano Rajoy újraválasztását (Infostart)
Kormányfővé választásával kapcsolatban hivatalosan, szemtől szembe is elutasító választ kapott a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű középpárt vezetőjétől a spanyol parlamenti választásokon győztes jobboldali Néppárt (PP) elnöke, Mariano Rajoy, aki hétfőn folytatta a kormányalakítással kapcsolatos egyeztetéseket az új összetételű parlament pártjaival.
dec. 28
19:57
Hivatalos a Real hivatalos kizárása (Sport365)
A spanyol kormány sportfegyelmi bizottsága (TAD) elutasította a Real Madrid fellebbezését, így érvényben maradt a klub kizárása a labdarúgó Spanyol Király Kupából.
dec. 28
20:00
Szívesen választják a külföldiek a Roszatomot (TőzsdeFórum)
A Roszatom több mint 8 százalékkal növelte külföldi megrendeléseinek összértékét az idei év végére.
dec. 28
20:03
Fába csapódott egy autó Kiskunmajsán – fotók (BorsOnline)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki autójával fának ütközött Kiskunmajsa közelében hétfőn - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
dec. 28
20:03
Fotók! Ilyen egy transznemű-szépségverseny (Blikk)
Imphal - Transzneműeknek rendeznek minden évben szépségversenyt az indiai Manipur államban, ahol a hagyományos versenyekhez hasonlóan, a nővé alakított résztvevőknek is több kategóriában kell megmutatniuk magukat. Kedvencük az estélyi ruhás felvonulás, ahol a népművészeti motívumok egész tárházát sorakoztatják fel.
dec. 28
20:06
Bedrogozva zabálta egy motoros kocsin a Walmartban a még ki nem fizetett kaját (444.hu)
Majdnem 9300 forint értékben fogyasztott a floridai lány, mielőtt lekapcsolta a seriff.
dec. 28
20:09
Kobe Bryant utolsó meccse jön (Metropol)
Szerda este pályafutása utolsó mérkőzésén lép pályára Boston Celtics otthonában Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers sztárja.
dec. 28
20:09
Lezárult a nyomozás a kilőtt pécsi farkas ügyében (Kripto Akadémia)
Az indoklás szerint az állatkerti igazgató tette nem számít bűncselekménynek.
dec. 28
20:09
Figyelem! Itt a nagy Lidl visszahívás (Pénzcentrum)
A magyar Lidl által forgalmazott spotlámpa áramütést is okozhat....
dec. 28
20:11
Súlyos baleset miatt nem jár a csepeli HÉV (Kripto Akadémia)
Egy kisbusz villanyoszlopnak ütközött a II. Rákóczi Ferenc úton.
dec. 28
20:12
Irán átadta Oroszországnak uránkészletét (Infostart)
Irán a nagyhatalmakkal kötött megállapodásnak megfelelően átadta uránkészletének jelentős részét Oroszországnak - közölte egy neve mellőzését kérő orosz diplomata hétfőn az AP amerikai hírügynökséggel.
dec. 28
20:12
A Waberer's megvásárolta a Wáberer Hungária Zrt. részvényeit (ProfitLine)
A Waberer's International Nyrt. megvásárolta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. (Wáberer Hungária Zrt.) összes részvényét, az adásvételi szerződést hétfőn írták alá - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
dec. 28
20:13
Tornádó, hóvihar fenyeget az USA-ban (Kripto Akadémia)
A 43 halálos áldozatot követelő karácsonyi vihar csak a kezdet volt.
dec. 28
20:15
Fának csapódott egy autó, szörnyethalt a sofőr (Sokkoló fotók) (Kripto Akadémia)
A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
dec. 28
20:21
Sűrű köd lepte el Nógrád megyét (Blikk)
Misztikus látványt nyújtott a köd azok számára is, akik Nógrád megyében jártak. A sűrű, tejfehér "függönytől" az ember maximum az orráig látott el, még azt is nehézkesen. A fotósoknak kifejezetten remek lehetőség nyílt emiatt, lenyűgöző képek készültek a természeti jelenségről.
dec. 28
20:27
Menekültek ablakait törték be a szélsőjobboldali álarcosok (Alternatív Energia)
Több incidens is történt Németországban.
dec. 28
20:27
Újabb incidensek Németországban (hirado.hu)
A drezdai összecsapásban botokat is használtak.
dec. 28
20:27
Lebukott a hosszított BMW X1 - hét ülést kaphat (Auto Pult)
A szabadalmi hivatalokból kiszivárgó különböző képek már rengeteg új típust buktattak le a nagyközönség előtt. Nem volt ez másként most sem: ezúttal Kínából érkezett 3 fekete-fehér számítógépes rajz, melyek az új BMW X1-et ábrázolják. Eddig nem túl izgalmas a történet, ugyanakkor jobban megvizsgálva a képeket feltűnhet a turpisság.
dec. 28
20:27
Óriási feszültség: több menekültszállást is megtámadtak Németországban (ATV)
Németországban ismét több incidens történt a menekültválsággal kapcsolatban.
dec. 28
20:29
Hivatalos: elutasították a kormányfő újraválasztását (Alternatív Energia)
Rajoy hétfőn folytatta a kormányalakítással kapcsolatos egyeztetéseket.
dec. 28
20:29
Párszázas ajánlat: fillérekért vitte a Renault a Lotus F1-es csapatát (Auto Pult)
A Lotus kiszáll a Forma-1-ből, azonban mielőtt nagyon elkeserednénk, egy régi ismerőst köszönthetünk majd helyette újra a pályán, méghozzá a Renault képében. A francia gyártó persze beszállítóként eddig is jelen volt a sportágban, azonban nemrég úgy döntöttek, az eladósorba került Lotus felvásárlásával ismét gyári csapattal állnak rajthoz – ráadásul mindössze 1 fontért (428 Ft) jutottak hozzá a…
dec. 28
20:30
Tűzijátékoznál szilveszterkor? Így nem lesz sérülés belőle! (Privátbankár)
Ünnepekkor, elsősorban a szilveszterhez közeledve egyre többen vásárolnak pirotechnikai termékeket. A legfontosabb tudnivaló az, hogy magánszemély petárdát továbbra sem birtokolhat, és nem használhat! A Fogyasztóvédelem adott néhány tanácsot a biztonságos újévi tomboláshoz.
dec. 28
20:30
Iszapban rostokolnak a velencei gondolák (Infostart)
Iszapban rostokolnak a velencei gondolák a szokatlanul alacsony vízállás miatt.
dec. 28
20:30
Új menedékkérő-igazolvánnyal rukkoltak elő a lengyelek (TőzsdeFórum)
Több mint 15 ezer, biometrikus adatok rögzítését is lehetővé tévő menedékkérő-igazolványt gyártott a lengyel értékpapír-nyomda.
dec. 28
20:31
Emelkedtek a Magyar Telekom részvényei (Alternatív Energia)
Az OTP és a Richter már kisebb mínuszban zárta a napot.
dec. 28
20:31
Egy korszak véget ér: Volkswagen, ’Das Auto’ nélkül (Auto Pult)
A Volkswagen-botrány néven elhíresült széndioxid-kibocsátási fiaskó hatalmas anyagi kárt okozott a VW konszernnek, és számos szervezeti változást hoz. Ennek esik áldozatául a nyolc év alatt köztudatba épített ’Das Auto’ szlogen – helyette még egyszerűbb utat választott a vezetés.
dec. 28
20:33
Erőteljes fogyókúrával érkezik az új Land Rover Discovery (Auto Pult)
A tervezők már az utolsó simításokat végzik és jövőre készen áll a piaci startra a Land Rover Discovery ötödik generációja. A márka kínálatának utoljára megújuló tagja könnyebb, hatékonyabb, tágasabb és nem utolsó sorban minőségibb lesz, mint elődje.
dec. 28
20:35
Az utastér jövőjét tárja elénk a BMW (Auto Pult)
A BMW Group az utastéri kezelőfelületek jövőbe mutató újítását tárja a látogatók elé a 2016-os Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon: az AirTouch az érintkezésmentes érintőképernyők forradalmi járműtechnológiáját hozza el a jelenbe. Még érdekesebb, hogy milyen modellben teszi ezt meg.
dec. 28
20:37
Fenntartások nélkül – új Opel Astra 1.4 Turbo 150 teszt (Auto Pult)
Kicsit kisebb, belül mégis tágasabb, sokkal könnyebb, vagányabb, technológiája és hajtáslánc-kínálata friss, nem utolsósorban pedig telis-tele van magasabb kategóriákat idéző extrákkal. Ezzel a rövid leírással találóan jellemezhetnénk a vadonatúj, immár ötödik generációs (K típusjelű) Opel Astrát, azonban ígérjük, hogy szokásunkhoz híven jóval mélyebben beleássuk magunkat a modell képességeibe. Az…
dec. 28
20:39
Bemutatjuk az új James Bondot (BorsOnline)
Könnyen lehet, hogy ő lehet az új 007-es ügynök.
dec. 28
20:39
Hajszál híján megölte az áradás a részeg férfit - videó! (Blikk)
Yorkshire - Nem elég, hogy saját bizonytalan járásával meg kellett küzdenie egy részeg férfinak, az sem tette könnyebbé az életét, hogy a városon átzúduló áradás csaknem elragadta.
dec. 28
20:39
Kövesd ezeket a lépéseket, és megtudod, hogy mi érdekel téged a Facebook szerint (444.hu)
Ez az a lista, ami alapján összeállítja a Facebook a neked feldobott reklámokat.
dec. 28
20:41
Tudta? Ezért bámulja önt a kutyája kakilás közben! (Blikk)
Magyarország - Feltűnt már, hogy miközben a kutyánk éppen a nagy dolgát végzi, mindig meredten bámul ránk?
dec. 28
20:45
Csökkent az ipari termelés Japánban (Infostart)
Csökkent az ipari termelés Japánban novemberben havi szinten, jelezve, hogy a feltörekvő gazdaságok keresletének gyengesége továbbra is borússá teszi a világ harmadik legnagyobb gazdaságának kilátásait.
dec. 28
20:45
Végső búcsút vettek Varga Lászlótól (fotók) (Alternatív Energia)
Családtagjai, egykori munkatársai, barátai búcsúztak a SZEF néhai elnökétől.
dec. 28
20:45
Baleset miatt nem közlekedik a csepeli HÉV (hirado.hu)
Leszakadt a felsővezeték egy ütközés következtében.
dec. 28
20:45
150 milliárd forint értékben hirdet élelmiszeripari pályázatot a Miniszterelnökség (ProfitLine)
Összesen 151 milliárd forintos keretösszeggel, a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére hirdetett pályázatot a Miniszterelnökség.
dec. 28
20:47
A Mérték tervezheti az állatkerti Pannon Parkot (ProfitLine)
A Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park tervezésére kiírt gyorsított meghívásos pályázatot egyetlen ajánlattevőként a Mérték Építészeti Stúdió Kft. nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
dec. 28
20:48
Irak végső győzelmet ígér az Iszlám Állam felett (Infostart)
2016 az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szervezet felett aratott végső győzelem éve lesz Irakban - jelentette ki Haider al-Abádi iraki kormányfő az állami televízióban.
dec. 28
20:54
Nagy nevek indulnak a Néprajzi Múzeum tervezéséért (TőzsdeFórum)
Kiírták a nemzetközi építészeti tervpályázatot a Néprajzi Múzeum új épületére.
dec. 28
20:57
Hoppá: titokban férjhez ment Görög Zita (BorsOnline)
A modell/műsorvezetőnek hónapokig sikerült titokban tartania, hogy egy évvel ezelőtt újra rátalált a szerelem. Nemrég egy titkos szertartáson már ki is mondta az igent egykoron tévés vezetőként dolgozó párjának.
dec. 28
20:57
Már megint kikandikált Rihanna cickója (Blikk)
Rihannától (27) már szinte az lenne a szokatlan, ha nem villantana, de most Barbadoson, szülőhazájában, szó szerint és képletesen is új oldalát mutatta, hoppá, azaz villantotta meg.

Keresés