2015. december 2. szerda

dec. 2
14:33
MNB: a növekedési hitelprogramban már a pluszt igénylik (ProfitLine)
A növekedési hitelprogram második szakaszában 1183,2 milliárd forint összegű szerződésről - amely 24 249 vállalkozás 40 724 ügyletéhez kapcsolódik - szolgáltattak adatokat a folyósító bankok a Magyar Nemzeti Banknak - közölte a múlt hét végén lezárt adatok alapján honlapján az MNB. Az ezer milliárd forint feletti összeget az nhp plusz terhére vették igénybe a kkv-k - emlékeztetett a jegybank
dec. 2
14:35
Másfélszeresére nő a Nitrogénművek Zrt. termelési kapacitása két éven belül (ProfitLine)
Másfélszeresére növekszik a műtrágyát gyártó pétfürdői Nitrogénművek Zrt. termelési kapacitása 2018-ra, a mintegy 300 millió eurós beruházás első üteme decemberben zárul - tájékoztatta szerdán az MTI-t a gyár vezérigazgatója.
dec. 2
14:36
Tényleg van a BKK-nak egy taxis feketelistája? (Privátbankár)
A taxis szakszervezet szerint egy illegális listát működtet a BKK.
dec. 2
14:36
Kétmilliárdot költenek a 3-as metró felújításának terveire (Infostart)
Kétmilliárd forintot biztosít a főváros saját forrásból a 3-as metró infrastruktúrájának rekonstrukciójához szükséges kiviteli tervek elkészítésére a késedelmek elkerülése érdekében - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
dec. 2
14:38
Törökország elszalasztott lehetősége (Privátbankár)
Törökország most kissé meglepetten reagál, miután a betévedt orosz repülő lelövése nem várt orosz haragot, és még a NATO soraiból is bírálatot váltott ki. Valamit rosszul mértek fel, talán a regionális jelentőséget tekinteték jelentősnek. Pedig az már a múlté, kihagyták az évekig fennálló lehetőséget.
dec. 2
14:38
Budapest volt a párizsi merénylők találkozópontja? (Infostart)
Magyarországon találkozhatott Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortámadások egyik szervezője és résztvevője két Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban - írta a belga RTL televízió internetes oldalán szerdán.
dec. 2
14:42
Feljelentette a magyar focistát a Fásy-család (BorsOnline)
Pomper Tibor egy Facebook-bejegyzésben „retardáltnak” és „szartartálynak” nevezte Zsüliettet, míg Fásy Ádámról azt írta, hogy a haja helyén „perzsaszőnyeg” van.
dec. 2
14:45
Gálvölgyi a Bóta Café vendége (Alternatív Energia)
Kossuth-díjas színész, számos színpadi fellépése mellett tévé- és rádióműsorban egyaránt szerepel.
dec. 2
14:45
Tudatos befektető vagy? Ez hatalmas csalódás lehet (Portfolio)
Hatalmas meglepetést okozhat a környezettudatos befektetőknek az, hogy a világ legnagyobb klímaváltozási befektetési alapjainak ugyanúgy van részesedése olajjal és földgázzal foglalkozó cégekben,...
dec. 2
14:45
Nézőpont Intézet: tovább nőtt az olimpiarendezést támogatók aránya (ATV)
Tovább nőtt az olimpiarendezést támogatók aránya - közölte a Nézőpont Intézet egy friss, reprezentatív közvélemény-kutatására alapozva szerdán az MTI-vel.
dec. 2
14:47
A Saul fia a legjobb külföldi film (Alternatív Energia)
A magyar film szenzációs diadalútja folytatódik Amerikában.
dec. 2
14:48
Így néz ki a kutyák karácsonyi vacsorája (Kreatív Online)
Csakhogy az asztalfőn egy macska trónol!
dec. 2
14:48
Taxis szakszervezet: illegális feketelistát működtet a BKK (Metropol)
Van olyan taxis is, aki két és fél hónapja nem tud dolgozni, mert az autóját nem bocsátották szemlére.
dec. 2
14:49
Döntött az Ab a forintosítás kifogásolt rendelkezéseiről (Alternatív Energia)
A testülethez több száz alkotmányjogi panasz érkezett az ügyben.
dec. 2
14:50
Fogyasztóvédelem vagy céggyalázás? (Kreatív Online)
Juhász Péter, az ACG senior pr-menedzserének publicisztikája.
dec. 2
14:50
MSZP: a kabinet befejezte a lopásalapú kormányzás felépítését (Metropol)
A párt szerint az adóhivatal átalakítása volt az utolsó lépés.
dec. 2
14:51
Mi aggasztja legjobban az ausztrál szülőket? Meg fog lepődni (Alternatív Energia)
Leginkább az kelthet meglepetést, hogy a probléma mennyire "egyetemes."
dec. 2
15:00
Ezzel a szörnyeteggel jár edzeni Gáspár Győző - fotó (BorsOnline)
Egy vadiúj Mercedesszel pózol a showman, aki láthatóan nem hanyagolja el edzéseit.
dec. 2
15:03
Amerikára szakosodott embercsempészekre csapott le a kínai rendőrség (Infostart)
Huszonkét embert őrizetbe vettek és hamis pecsétek százaival együtt 35 ezer hamisított vízumot lefoglaltak abban a dél-kínai rendőrségi akcióban, amelynek célpontjai az évtized legnagyobb embercsempész hálózatának főszereplői voltak - számolt be a kínai média szerdán.
dec. 2
15:03
NAV-reform - Rokonoknak osztják a közpénzeket? (Spa Trend Online)
MSZP: a kabinet befejezte a lopásalapú kormányzás felépítését.
dec. 2
15:03
Kettéválik a főváros és Pest megye? (hirado.hu)
A Fővárosi Közgyűlés támogatja a közép-magyarországi régió kettéválasztását.
dec. 2
15:03
A török elnök is az Iszlám Állammal üzletel (Portfolio)
Továbbra sem enyhül az orosz-török konfliktus, sőt a legfrissebb hírek szerint Oroszország bizonyítékkal rendelkezik, hogy a törökök az Iszlám Államtól vásárolnak olajat. Sőt az oroszok szerint az...
dec. 2
15:03
Optikai teljesítmény-növelést kapott a Ford Focus Sport (Auto Pult)
A Ford továbbra sem szeretné kiengedni markából a vásárlókat, ezért két fronton támad: egyfelől a Vignale márka égisze alatt luxust kínál a Mondeo vásárlóknak, míg a Focus esetében a sportos irányra fekteti a hangsúlyt a kék oválos gyártó. Ez utóbbi tényt erősíti az Esseni Autószalon is, hiszen Németországban újabb sportos verziót mutatott be a Ford.
dec. 2
15:05
Peszkov: orosz válaszlépéseket von maga után Montenegró meghívása a NATO-ba (Infostart)
Orosz válaszlépéseket von maga után Montenegró meghívása a NATO-ba - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában, de konkrét intézkedésekről nem tett említést.
dec. 2
15:05
Jó hír a kutakon! Olcsóbb lesz a gázolaj (Spa Trend Online)
A 95-ös benzin ára nem változik péntektől.
dec. 2
15:05
Több mint ötezer migránst mentettek meg a Földközi-tengeren (hirado.hu)
Az Európai Unió embercsempészek ellen indított, Sophia elnevezésű katonai műveletében 5723 migránst mentettek ki a Földközi-tengeren, 46 csempészhajót vontak ki a forgalomból, és 43, embercsempészéssel gyanúsított személyt fogtak el a hatóságok a nyár óta - közölte Enrico Credentino olasz admirális Brüsszelben.
dec. 2
15:06
Maradhatnak a forintosítást elrendelő törvényi rendelkezések (Metropol)
Az Ab-hoz több száz alkotmányjogi panasz érkezett az ügyben.
dec. 2
15:06
Spanyolországban csökkent a munkanélküliség (ProfitLine)
Spanyolországban novemberben 0,65 százalékkal, több mint 27 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán.
dec. 2
15:07
Nem jár az 51-es villamos hétvégétől (Spa Trend Online)
A szerelvények helyett pótlóbuszok közlekednek.
dec. 2
15:08
Még két temetőben lesz autóbehajtási díj (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés most a rákospalotai és a megyeri temetőt vonta be az eddig öt temetőt érintő szabályozás alá.
dec. 2
15:10
Kettéválhat Budapest és a Pest megye (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés döntése után a kormány nyújtja be a kérelmet az Európai Uniónak.
dec. 2
15:12
Örömhír a dízeleseknek: megéri várni a tankolással (Privátbankár)
Szerdán a benzinesek bosszankodhatnak, pénteken a dízelesek örülhetnek.
dec. 2
15:12
Politico: Orbán Viktor az év embere (Infostart)
Orbán Viktor lett az év embere a befolyásos amerikai Politico honlap szerint - írja az index.hu. A honlap európai leágazása szerdán publikálta az európai top 28-at, azt a toplistát, ami azokat az embereket gyűjtötte össze, akik formálják, felrázzák és felkavarják a kontinenst. A listán szerepel még az EU versenyjogi biztosa és a romániai korrupcióellenes ügyészség vezetője is.
dec. 2
15:12
Sellő a Széll Kálmán téren (Metropol)
A díszkutat nem eredeti helyén, hanem a tér Szilágyi Erzsébet fasor felőli részén állították fel.
dec. 2
15:18
Nyoma veszett az X-men filmek producerének (BorsOnline)
Hálaadás előtt két nappal tűnt el a szuperhős-filmek egyik producere. Családja rettentően aggódik a férfiért.
dec. 2
15:20
Döbbenet: Budapesten járhatott a párizsi főterrorista (BorsOnline)
A belga RTL információi szerint szeptemberben Magyarországon vehette fel kocsijára két társát a párizsi merényletek főszervezője. A terrorista hónapokon át készítette elő a véres támadásokat.
dec. 2
15:21
Colleen Bell szerint a közös hadgyakorlatok erősítik a NATO-szövetséget (Infostart)
A közös hadgyakorlatok abban segítenek, hogy a NATO, a történelem legnagyobb katonai szövetsége, apró lépésekkel folyamatosan erősödjön - fogalmazott az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán a pápai bázisrepülőtéren, ahol megtekintette a Thunder Cloud 2015 közös kiképzést.
dec. 2
15:21
A Beckham fiú apja tehetségét örökölte - igaz, nem a fociban kamatoztatja (hirado.hu)
Kétség nem fér hozzá, hogy Brooklyn Beckham édesapja sportos génjeit örökölte. Új videója a bizonyíték.
dec. 2
15:21
Szórják a lengyel bankokat (Portfolio)
Meglehetősen unalmasan telt a délelőtti kereskedés jelentős része a nyugat-európai tőzsdéken, miután a befektetők az EKB holnapi ülésére várnak. A 11 órakor közzétett, a várttól minimálisan elmaradó...
dec. 2
15:21
Gondoltad volna? Fillérekből is modernizálhatod vállalkozásod (Pénzcentrum)
Komoly tőke és rendkívüli szaktudás sem kell hozzá!...
dec. 2
15:21
Putyin nem hagyja szó nélkül a NATO döntését (ATV)
Orosz válaszlépéseket von maga után Montenegró meghívása a NATO-ba - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában, de konkrét intézkedésekről nem tett említést.
dec. 2
15:23
Súlyos korrupciós vádiratot nyújtottak be Izraelben (Infostart)
Izrael történetének legsúlyosabb politikai korrupciós vádiratát nyújtotta be az ügyészség Benjámin Ben Eliézer volt miniszter és elnökjelölt ellen - jelentette a közszolgálati rádió szerdán.
dec. 2
15:23
A Főváros megszavazta: önállósulhat Budapest (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés támogatja a közép-magyarországi régió jelenlegi közigazgatási határok mentén történő kettéválasztását Budapest, illetve Pest megye önálló NUTS 2 egységekre.
dec. 2
15:24
Itt lehet az eurobestes fiatalokat követni (Kreatív Online)
Kegyes Júlia és Hujber Áron a Tumblr-en.
dec. 2
15:24
A COPD kétszer annyi embert öl meg, mint a cukorbetegség (Metropol)
Noha a krónikus obstruktív tüdőbetegség kétszer annyi halálozásért felelős, mint a cukorbetegség, keveset hallani róla.
dec. 2
15:24
A Fidesz szerint bosszú az EP Magyarországról szóló vitája (Metropol)
Az Európai Parlament (EP) szerdai brüsszeli plenáris ülésén foglalkozik hazánkkal a migráció kapcsán.
dec. 2
15:25
Orbán Iránban: életem egyik legizgalmasabb tárgyalásán vagyok túl - videó (ATV)
Orbán Viktor és öt minisztere a hét elején látogatott az Iráni Iszlám Köztársaságba.
dec. 2
15:27
Szakított Agassi és Norbi (444.hu)
Mivel egy ideje semmit nem lehetett hallani a 2014-ben még hatalmas felhajtással bejelentett összeborulásról, a Velvet megkereste az egykori teniszező menedzsmentjét.
dec. 2
15:29
Polt Péter kimondta, amit mindenki sejtett Quaestor-ügyben (444.hu)
A legfőbb ügyész Tóth Bertalan szocialista képviselő kérdésére válaszolva írta meg, hogy valaki kivette a lóvét a cégből, majd eltüntette.
dec. 2
15:30
Támogatják a közép-magyarországi régió kettéválasztását (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés támogatja a közép-magyarországi régió jelenlegi közigazgatási határok mentén történő kettéválasztását Budapest, illetve Pest megye önálló NUTS 2 egységekre.

Keresés