Az amerikai elnökjelöltségre pályázó egyik politikus, Bernard Sanders vermonti szenátor kampányfőnöke feljelentést tett a Demokrata Párt Országos Bizottsága (DNC, a Demokrata Párt vezető testülete) ellen. Sanders azt állítja, hogy pártja kifejezetten elzárja őt azoktól a fontos információktól, amelyekhez pedig joga lenne, mert a párt vezetői Hillary Clintonnak akarnak kedvezni.
Egy gyerek meghalt és ketten megsérültek, amikor letért az útról és fának ütközött egy személyautó Kalocsa közelében szombat délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Ha egy magánszemély airbnb keretében adja ki saját tulajdonú lakását, jellemzően külföldi turistáknak, választhatja-e e tevékenységére a tételes átalányadózást a személyi jövedelemadóban, vagyis elegendő-e, ha szobánként évi 32 ezer forint adót fizet? Olvasói kérdésre Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
A José Mourinho vezetőedző távozása után első meccsét játszó, címvédő Chelsea 3-1-re legyőzte a vendég Sunderlandet az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján.
A bajnoki cím szempontjából a Premier League legfontosabb híre, hogy nyert a Leicester City, ezzel a 17. forduló után is az élen lesz Claudio Ranieri csapata, de ezúttal mindenki Londonra, a Stamford Bridge-re figyelt.
Rangos elismeréseket kapott az angyalföldi passzívház; a 100 lakásos ház első díjat nyert a XVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton - adta hírül a szombaton megjelenő Népszava.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szempontjából nincs kockázat Magyarországgal; ez idáig ugyanis itt százhetven projekt keretében 2,7 milliárd eurónyi - több, mint 800 milliárd forintnyi - összeget fektetett be - írja szombati számában a Magyar Hírlap.
Az indonéz hatóságok elvesztették a kapcsolatot szombaton egy bajba került komphajóval, amely több mint száz utast szállított a Celebesz szigete melletti vizeken, és vészjelzéseket adott le.
A Paris Saint-Germain a Caen ellen zárt le őszi menetelését, a párizsiak pontrekorddal, egészen pontosan 51 ponttal és veretlenül várják a tavaszi szezont.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 51. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 15 (tizenöt) 21 (huszonegy) 78 (hetvennyolc) 87 (nyolcvanhét) 89 (nyolcvankilenc) Joker: 749972 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó egyik politikus, Bernard Sanders vermonti szenátor kampányfőnöke feljelentést tett a Demokrata Párt Országos Bizottsága (DNC, a Demokrata Párt vezető testülete) ellen. Sanders azt állítja, hogy pártja kifejezetten elzárja őt azoktól a fontos információktól, amelyekhez pedig joga lenne, mert a párt vezetői Hillary Clintonnak akarnak kedvezni.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP kormányzása idején duplájára emelték a lakásépítés áfáját
Több mint húsz lengyel városban ezrek tüntettek szombaton az egy hónapja hivatalba lépett új, jobboldali kormány ellen a Demokrácia Védelmének Bizottsága (KOD) civil szervezet felhívására
A kilencvenes években Oroszországban rengeteg fegyver minőségű uránt loptak el nukleáris központokból. Húsz éve három helyen is megjelentek a rejtélyes uránminták Európában.
Pácolt, füstölt húsok inkább csak mértékkel, hal azonban bőven kerülhet a karácsonyi asztalra - javasolja Lichthammer Adrienn. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa szerint az ünnepi menü is lehet egészséges, csak oda kell figyelni az elkészítési módra: bő zsiradék helyett roston vagy sütőzacskóban süssünk! Köretnek zöldséget, desszertnek gyümölcsös vagy teljes kiőrlésű…
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hozzálátott az egészségügy ellenőrzéséhez, az eddigi tapasztalatok szerint ez a terület az egyik legrendezetlenebb - írja a Magyar Idők szombati számában az ÁSZ elnökével készült interjújában.
A jelenlegi gazdaságpolitika soha nem fogja a magyar béreket, jövedelmeket felzárkóztatni az európai uniós átlaghoz - jelentette ki Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szombaton Budakeszin, Szél Bernadett társelnökkel tartott közös évértékelő sajtótájékoztatóján
A Kerékpáros Magyarország Szövetség is részt venne a bringás-közlekedést érintő fővárosi módosítások kidolgozásában - mondta az InfoRádiónak Harangvölgyi András, a szervezet alelnöke. Hozzátette: ők jogosítvány helyett inkább egy kerékpároskártya bevezetését javasolnák.