2015. december 18. péntek

dec. 18
7:15
Így gyászolták Kim Dzsong Ilt a hívei - felvétel (ATV)
Kim Dzsong Il halálára emlékeztek Észak-Koreában. A kommunista diktatúra második vezetője 2011 december 17-én hunyt el. Személyét – mint ahogy apjáét és fiáét is – óriási kultusz övezi. Az évforduló alkalmából több ezren koszorúzták meg a „kedves vezető” szobrát, még az óvodásokat is kivezényelték. Részletek a videóban.
dec. 18
7:15
A Saul fia a szűkített Oscar-listán (Metropol)
A Saul fia című magyar holokausztdráma is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján.
dec. 18
7:17
Bejelentették a második vörös riasztást a kínai fővárosban (hirado.hu)
Annak ellenére, hogy a péntek verőfényes napsütéssel kezdődött a kínai fővárosban, az előrejelzések szerint várhatóan hamarosan ismét füstköd ereszkedik a több mint 20 milliós metropoliszra.
dec. 18
7:17
Rétvári: Ákostól független a kormányzati lépés (ATV)
Ákostól független a kormányzati lépés. Magyarországon nem fogadható el ugyanis, hogy egy cég valakit a véleménye miatt szankcionál - mondta Rétvári Bence az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 18
7:18
Mikor omlik össze a magyar nyugdíjrendszer? (HR Portál)
Tíz évig még nem fordul negatívba a Nyugdíjbiztosítási Alap egyenlege, 2026-tól azonban elkezdődik a hiány halmozódása. Húsz év múlva már megközelíti a 300 milliárd forintot is a hiányzó összeg, ami az összes bevétel közel 8 százaléka - adja hírül a Portfolio.hu A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról című tanulmány alapján.
dec. 18
7:20
Hétfőn kiderül, eléri-e a minimálbér a bruttó 112 ezer forintot (HR Portál)
A kormány ismét összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) hétfőre, hogy a szociális partnerekkel közösen sikerüljön meghatározni a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot.
dec. 18
7:22
A téli közfoglalkoztatás áldásos hatása Zala megyében is érvényesül (HR Portál)
Zala megyében tovább csökkent a regisztrált álláskeresők száma. November végén 30 százalékkal kevesebben szerepeltek a nyilvántartásban, mint 2014 azonos időszakában - közölte a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.
dec. 18
7:24
Módosul a CSOK - lapszemle (Infostart)
Tuzson Bence azt nyilatkozta a Magyar Időknek, nincs határideje a Fidesz által az európai uniós kvótarendszer ellen indított aláírásgyűjtésnek, addig csinálják, amíg a kvóta el nem bukik. Meghosszabbította az ügyészség a Bikás parkban lévő sportközpont és az Andrássy úti tűz ügyében indított eljárást is - írja a Magyar Nemzet.
dec. 18
7:24
Két irányba mozdult a forint (TőzsdeFórum)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök délutánhoz képest, a dollárhoz viszonyítva erősödött, az euróval, a frankkal és a jennel összevetve gyengült.
dec. 18
7:30
Szorongat az év végi kiköltekezés (ProfitLine)
Nem csak az ajándékok, de a karácsonyi menü, a két ünnep közötti családlátogatások és a szilveszteri buli is nyomot hagy a családi költségvetésben – derül ki a Cofidis decemberben végzett, saját kutatásából. A több, mint félezer válaszadó többségének jelentős anyagi megterhelést okoz az év vége, amit januárban spórolással kompenzálnak. A legtöbb megkérdezett számára viszont ez egyértelműen jó…
dec. 18
7:32
Mi várható a fejlett piacokon jövőre? (ProfitLine)
Izgalmas évet zár USA és Európa 2015-ben, és a Fidelity International portfólió menedzserei szerint a fejlett piacokban jövőre is bízhatunk. Fabio Ricelli és Angel Agudo elmondják, mi várható az öreg kontinensen és a tengerentúlon 2016-ban.
dec. 18
7:33
A jövő év lehet az eddigi legmelegebb a brit meteorológiai szolgálat szerint (Infostart)
A brit meteorológiai szolgálat friss globális hőmérséklet-előrejelzése szerint "nagyon valószínű", hogy 2016 még 2015-nél is melegebb lesz.
dec. 18
7:33
Lapszemle - 2015. 12.18 (Metropol)
Meghosszabbították a nyomozást az Andrássy úti tűz ügyében; tovább gyűjti az aláírásokat a Fidesz.
dec. 18
7:33
Szűkített Oscar-listán a Saul fia (hirado.hu)
A holokausztdráma a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek között szerepel.
dec. 18
7:33
Harrison Ford: Az ébredő Erő fontos üzenete a remény (Metropol)
A várva várt új Star Wars-film, Az ébredő Erő ma kerül a magyar mozikba. A Han Solót alakító színészlegenda nyilatkozott a filmről.
dec. 18
7:35
Tízezreknek lenne még szükségük hospice-ellátásra (Metropol)
Hiánypótló kiadvány jelent meg arról, miként lehet részt venni a gyógyíthatatlan betegek ápolásában.
dec. 18
7:35
Napi horoszkóp - 2015. december 18., péntek (hirado.hu)
A Rák egyre bánatosabb, mert már sejti, hogy nem lesz elegendő pénze a karácsonyi ajándékokra, az Oroszlán már hiába ad még egy esélyt a párjának - nem él vele, a Mérleg kötözködő hangulatban van.
dec. 18
7:36
Így ünnepelnek a Forma-1-es pilóták (BorsOnline)
A hosszúra nyúlt Forma-1-es autós idényt követően érthető, hogy a pilóták javában töltik az aksit: pihenéssel készülnek a 2016-os idényre. Ki és hogyan? Ezt kötöttük csokorba.
dec. 18
7:36
Később dönt a Waberer's a tőzsdei kivezetésről (TőzsdeFórum)
A Waberer's International Nyrt. felfüggesztette csütörtöki rendkívüli közgyűlését, amelynek napirendjén szerepelt a társaság visszaalakítása zártkörűvé, valamint döntés arról, hogy a részvényeit levegyék a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról.
dec. 18
7:37
Tizenegy versenyző áll színpadra a Fölszállott a páva gyermekdöntőjében (hirado.hu)
Különleges fináléval készülnek a szereplők.
dec. 18
7:38
8 éve keresik az eltűnt nagypapát, Magyar Lajost (BorsOnline)
Szüretelni indult, de sosem került elő Magyar Lajos. A 81 éves férfinak 2007-ben veszett nyoma, családja azóta is hazavárja.
dec. 18
7:39
Olcsóbb lett a tankolás - az autósok egyik fele örülhet (Privátbankár)
Jó hetük volt az autósoknak, nem jött be a tervezett emelés egyik ágon se, és a dízelesek is jól jártak.
dec. 18
7:42
Több mint 800 menekült próbált Angliába jutni a Csalagúton keresztül (Infostart)
Mintegy 800-1000 menekült próbált Angliába jutni csütörtök délután a Csalagúton keresztül az észak-franciaországi Calais közelében - jelentette az AFP francia hírügynökség.
dec. 18
7:51
Elzárják az Iszlám Állam pénzügyi csatornáit (hirado.hu)
A határozatot az Egyesült Államok és Oroszország kezdeményezte.
dec. 18
7:51
Egy napra blokkolták a WhatsAppot Brazíliában, kiakadtak a felhasználók (ATV)
A bíróság letiltotta a népszerű üzenetküldő alkalmazás használatát, mivel a WhatsApp két bírósági felszólításra sem reagált. Mark Zuckerberg azonban nem hagyta annyiban.
dec. 18
7:54
Látta? Budapesti szönyeglopót keres a rendőrség (BorsOnline)
Három gumi- illetve szennyfogó szőnyeg és két hulladékgyűjtő edény van a budapesti Szent László út egyik társasházában garázdálkodó férfi számláján.
dec. 18
8:00
Az ujjlenyomatvétel ellen tüntettek a bevándorlók Lampedusa szigetén (Infostart)
Mintegy kétszáz eritreai bevándorló demonstrált a dél-olaszországi Lampedusa szigetén csütörtökön az Európai Unió által előírt regisztráció ellen, vagyis az ujjlenyomatvétel ellen tiltakozva.
dec. 18
8:00
Olcsóbb lett a gázolaj (TőzsdeFórum)
Csökkentette bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változott.
dec. 18
8:03
A Waberer's elnapolta a döntést a tőzsdei kivezetésről (ProfitLine)
A Waberer's International Nyrt. felfüggesztette csütörtöki rendkívüli közgyűlését, amelynek napirendjén szerepelt a társaság visszaalakítása zártkörűvé, valamint döntés arról, hogy a részvényeit levegyék a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról.
dec. 18
8:09
Erre kerestek rá itthon és a világban (Metropol)
Havonta több 100 milliárd keresést indítanak el a Google oldalán.
dec. 18
8:09
Mindenki meg akarja szakítani a sorozatokat (Metropol)
Két fontos rekordot is megdöntött Patrick Kane, a Chicago Blackhawks játékosa, aki sorozatban 26 mérkőzésen szerzett pontot az NHL-ben.
dec. 18
8:09
36 áldozata van két kínai bányaszerencsétlenségnek (hirado.hu)
Hatan élték túl a katasztrófákat.
dec. 18
8:09
A DK előrehozott választásra készül (ATV)
Ehhez viszont új program kell. Az egyik legfontosabb terület az egészségügy, ezért az elmúlt napokban a DK politikusai tíz budapesti kórházat látogattak meg, hogy a kórházvezetőkkel is átbeszéljék, mennyire reális a párt egészségügyi programja. Gyurcsány Ferenc és párttársai szerint reálisan két év kell ahhoz, hogy a nyugat-európai bérekhez lehessen igazítani az orvosok és az ápolók fizetését.
dec. 18
8:11
Fradi–Újpest ma Pesterzsébeten (Metropol)
Mától szerdáig tart a jégkorong MOL Liga alapszakaszának következő fejezete.
dec. 18
8:11
Újra kétharmadot kapna a kormánypárt (hirado.hu)
Legalábbis a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatási eredményei alapján.
dec. 18
8:12
Így nyírják kopaszra Sebestyén Balázst - videóval (BorsOnline)
Négy nappal a határidő előtt: pénteken csak egycentis haja maradt Sebestyén Balázsnak.
dec. 18
8:12
Tükörreflexes géppel fotózni - menő! (444.hu)
Kaptunk a Nikontól egy tükörreflexes gépet, hogy mutassuk meg vele, miben más egy rendes fényképezőgéppel fotózni, mint valami krumplival. Nem volt nehéz dolgunk.
dec. 18
8:14
Így romantikáztak 14 éve a napsütésben Rubint Rékáék - fotók (BorsOnline)
Réka nosztalgikus hangulatban volt, úgyhogy egy rakás régi és nem olyan régi képet osztott meg a rajongókkal.
dec. 18
8:15
Lesz 20 dolláros olaj? Mikor ér véget az elképesztő áresés? (Privátbankár)
A nyersolaj árfolyamának további esésével számol a piaci szereplők zöme a legújabb londoni befektetői felmérés szerint.
dec. 18
8:15
Az első kritikák dícsérik az új Star Wars-epizódot (Infostart)
Az első amerikai kritikák dicsérő hangon szólnak a Star Wars: Az ébredő Erő című filmről, amely J. J. Abrams rendezésében George Lucas űreposzának számos ismerős elemét felidézi és gördülékenyen folytatja.
dec. 18
8:17
Pofára esett az EU - mi jön most a menekültválságban? (Privátbankár)
Állandó uniós határőrizeti szerv létesítését jelentette be Brüsszel – kár, hogy annak állománya csupán 50 kilométeres határszakaszt tudna ellenőrizni. Az EU fővárosaiban több helyen negatívan fogadták a hírt, hogy hétfőn több tárgyalási fejezetet is megnyílt Ankarával. A London által követelt EU reformlépések az Alapszerződés módosításával járnának, ez pedig irreális.
dec. 18
8:17
Magyar évad kezdődik Lengyelországban (Infostart)
A 2016-ban induló lengyelországi magyar évad a kultúra széles spektrumát mutatja be egész Lengyelországban - hangsúlyozta Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója csütörtökön a lengyel fővárosban, a Varsói Magyar Kulturális Intézet fennállásának 80. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi esten.
dec. 18
8:18
Migrációs stratégiát fogadtak el az EU-csúcson (Infostart)
Jelentős előrelépést sikerült elérni a brit reformjavaslatok kérdésében csütörtökön késő este, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács csúcstalálkozójának első napján. Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország elviekben támogatja az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozását, a részletekről azonban még tárgyalni kell.
dec. 18
8:18
A munkáltató is örülhet, ha otthonról dolgozol (TőzsdeFórum)
A december 12-i, szombati munkanapon, illetve két ünnep között számos munkáltató dönt úgy, hogy a munka-magánélet egészséges egyensúlya és a nagyobb elégedettség miatt távmunkát engedélyez a dolgozóinak.
dec. 18
8:27
Nézőpont: kellemetlen hónapjai voltak a Fidesznek (Spa Trend Online)
dec. 18
8:27
Egyre több a felesleg az olajból (Portfolio)
Továbbra is nagyon gyenge az olaj, a WTI árfolyama már 35 dollár alatt jár. Az olajnak nem segít, hogy a legfrissebb adatok a Cushing-i tartalékok további emelkedését mutatták. Tovább híznak a...
dec. 18
8:27
Így üvölt a leggyorsabb Lotus (videó) (Auto Pult)
Ha egy autó nagyon könnyű, akkor valószínűleg meglehetősen gyors, különösen ha tekintélyes lóerőszámot is fel tud mutatni. A Lotus Exige Sport 350-ben ez találkozik, így nem csoda, hogy gyártó leggyorsabb autóját, egy igazi kis közvetlen mókagépet köszönthetünk személyében. Most pedig megnézhetjük, s pláne meghallgathatjuk mozgásban is.
dec. 18
8:29
Oscar-díjat is kaphat a Saul fia (Spa Trend Online)
A film felkerült a legjobb idegen nyelvű filmek szűkített listájára.
dec. 18
8:29
Érik a Raiffeisen lengyel leánybankjának eladása (Portfolio)
Bemutatta lengyel leánybankjának eladására vonatkozó terveit a helyi felügyeletnek a Raiffeisen, és most a hatóság jóváhagyására vár - nyilatkozta a Reuters szerint Karl Sevelda vezérigazgató. 2016...
dec. 18
8:30
Menekült-ügy: van uniós stratégia (TőzsdeFórum)
Migrációs stratégiát fogadtak el a bevándorlási hullám megállítása és a schengeni vívmányok megőrzése érdekében, amire azért van szükség, hogy Európa visszaszerezze az ellenőrzést külső határai felett.

Keresés