2015. december 15. kedd

dec. 15
11:15
Négy új vezető az MTA kutatóintézet-hálózatában (Infostart)
Három főigazgatói és egy igazgatói poszton történik változás 2016. január 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóközpontjaiban és -intézeteiben, öt kutatóközpontban pedig az eddigi főigazgatók folytatják munkájukat.
dec. 15
11:15
Látta már, milyen Ördög Nóra feneke? – fotók (BorsOnline)
Ez igen! Ördög Nóra rekord gyorsasággal nyerte vissza a szülések előtti alakját.
dec. 15
11:15
Gyorsan kiszórtunk tízmilliárdokat, míg mások átgondolták a dolgot (Portfolio)
Míg Nyugat-Európa országai elemeznek, hogy mire fókuszáljanak a klaszter-fejlesztésben, addig mi kiosztunk 20-30 milliárd forintot 200-300 pályázónak... A klaszter célja, hogy célirányosan...
dec. 15
11:18
50 millióra büntették az egyik légitársaságot - így trükköztek a jegyvásárlásnál (Privátbankár)
Komoly gondok vannak a Ryanair magyar nyelvű foglalási oldalával.
dec. 15
11:18
Rekord a cégtörlésben (Adózóna)
Rekordot döntöttek a bíróságok idén a cégtörlésben. A bejegyzett cégek 35-40 százaléka nem működik – közölte a feketelista.hu.
dec. 15
11:18
Megbüntette a versenyhivatal a Ryanairt (TőzsdeFórum)
Jogsértő elemek a Ryanair jegyeladási rendszerében.
dec. 15
11:21
Ferrari: Visszataszító volt a Red Bull hozzáállása (F1világ)
Meglehetősen visszataszítónak tartotta a Red Bull hozzáállását motorkérdésben a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne. A szakember szerint az osztrák istálló átlépett egy bizonyos határt. Tovább »
dec. 15
11:27
Női kézilabda-vb - Az eddigi legrosszabb magyar szereplés (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott hétfőn 24-23-ra kikapott a lengyelektől, így nem jutott be a negyeddöntőbe a dániai világbajnokságon, és 11-edikként minden idők legrosszabb vb-helyezésével zárta szereplését.
dec. 15
11:27
Új műsor januártól a Viasat 3-on (Kreatív Online)
A világpremier után 48 órával lesz látható.
dec. 15
11:27
Sok újságíró van börtönben vagy rabolták el (Metropol)
Egyiptomban van a legtöbb bebörtönzött újságíró, 2015-ben 54 zsurnalisztát raboltak el.
dec. 15
11:27
Bill Cosby: rágalmazás a szexuális zaklatás (Metropol)
Rágalmazás miatt ellenkeresetet nyújtott be Bill Cosby ismert amerikai komikus az őt perelő nők ellen.
dec. 15
11:27
Világszenzáció lett Azurák elképesztő bakija - Videó! (Alternatív Energia)
dec. 15
11:27
Újabb részletek a lakásáfa-csökkentésről (hirado.hu)
Rogán Antal kedden az Országgyűlésben a javaslat vitájában szólalt fel.
dec. 15
11:27
Sínen a német gazdaság (Portfolio)
Decemberben a ZEW gazdasági hangulatindexe 16,1 pontra emelkedett a novemberi 10,4 pontról. Az előzetesen ennél kisebb javulásra számítottak az elemzők, a várakozások konszenzusa 15 pont volt. A ZEW...
dec. 15
11:27
Újabb sarc a szülőknek: ezért is fizetni kell a suliban? (Pénzcentrum)
Nagyon fog fájni, ha fizetőssé teszik a szakköröket....
dec. 15
11:27
A Mahindra segítette ki a Pininfarinát a bajból (Auto Pult)
A Pininfarinának jó ideje nem megy jól, ezt mindenki tudja, aki kicsit is járatos az autóiparban. Persze az olasz tervező és gyártó vállalkozás nem egyedül jár ebben a cipőben, hiszen a hasonló, kisebb stúdiók ugyanúgy bajban vannak manapság a megrendelések hiányában. A neves olasz céget ezúttal indiai segítség húzza ki a pácból a Mahindra személyében.
dec. 15
11:27
Aprópénzért kelt el a turai mesekastély, Tiborcz volt üzlettársa képviselte a vevőket (444.hu)
Rejtélyes vevők vették meg az ország legszebb neoreneszánsz kastélyát. Csak 200 milliót fizettek az épületért, amit már 1991-ben is 125 millióért privatizáltak.
dec. 15
11:29
Lázár elárulta, hány milliárd jött össze az árverésekből (Alternatív Energia)
dec. 15
11:29
Kicsit mindenki megőrült a Star Wars premierjén (hirado.hu)
A várva várt bemutatóra a meghívottak, sőt a főszereplők is túlzottan rápörögtek.
dec. 15
11:29
Megszólalt Orbán az olimpiáról: történelmi esélyt kaptunk (Portfolio)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 reformja karnyújtásnyira hozta azt az álmot, ami egyidős a magyar olimpiai eszmével, azt, hogy 2024-ben Budapesten lehessen az olimpia - mondta Orbán...
dec. 15
11:29
Benzines turbómotorokkal erősödik a VW haszongépjármű palettája (Auto Pult)
Részben talán a dízelbotránnyal is indokolható a Volkswagen aktuális lépése, melynek értelmében benzines turbómotorokkal erősíti meg haszongépjármű kínálatát. Közülük kiemelkedik a Caravelle személyszállító erőforrása: a kétliteres egység akár 204 lóerőt teljesít.
dec. 15
11:29
Kedves Facebook, kérünk téged, ne add át az adatainkat a Kremlnek (444.hu)
Ez most az orosz ellenzékiek legfőbb vágya.
dec. 15
11:30
Értelmüket vesztik a kedvezményes adófajták (HR Portál)
Egy hetük van a vállalkozásoknak, hogy döntsenek az eva választásáról. A Világgazdaság írása szerint azonban kevesen fogják ezt választani, mert a jövedelemadó-csökkentések miatt ma már csak keveseknek éri meg, nem úgy, mint a kata, a kisvállalkozók tételes adója.
dec. 15
11:31
Varga nagy híre: 20 "szuperbusz" áll forgalomba Budapesten (Alternatív Energia)
A miniszter büszkén jelenti: új korszak nyílik a főváros közösségi közlekedésében.
dec. 15
11:31
Lázár: Folytatni kell a földárveréseket, ha van rá igény (hirado.hu)
Hétfő estig mintegy 95 ezer hektárt értékesítettek a programban.
dec. 15
11:31
Újabb sokmilliárd eurós tranzakció készülődik a gyógyszerszektorban (Portfolio)
Újabb jelentős eszközcsere készülődik a gyógyszerszektorban, ezúttal a francia Sanofi és a német Boehringer Ingelheim ültek asztalhoz. A befektetők örülnek a tárgyalás hírének, a Sanofi...
dec. 15
11:31
Megvan a 2016-os Év Autója választás hét döntősének listája (Auto Pult)
Hamarosan átlépünk 2016-ba, így az autózás világában sem maradhatnak el az ilyenkor megszokott események. Ezek közül az egyik legfontosabb talán az Év Autója díj átadása, melyre ugyan a Genfi Autószalon február végi megnyitójáig várnunk kell, a legjobb hét mezőnye azonban már most kialakult. Nézzük, mely modelleknek sikerült beverekedniük magukat ebbe a hétbe.
dec. 15
11:33
Közös adatbázisba kerülnek a fejlesztéspolitikai támogatások (Infostart)
Átláthatóbbá teszi a fejlesztéspolitikai támogatások nyilvántartását a jövő márciustól induló országos támogatás-ellenőrzési rendszer, a 612 millió forint költségvetésű uniós projekt célja egységes informatikai nyilvántartó rendszer létrehozása volt - ismertette Kópiás Bence, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese a projekt keddi budapesti záró rendezvényén.
dec. 15
11:33
Újra járható az ásotthalmi átkelő (Alternatív Energia)
Informatikai hiba miatt nem nyitott ki a határátkelő.
dec. 15
11:36
Új auditáló az uniós pályázatoknál (TőzsdeFórum)
Közös adatbázisba kerülnek a fejlesztéspolitikai támogatások.
dec. 15
11:42
Megtévesztő tájékoztatás: 50 millió forintra büntette a Versenyhivatal a Ryanair-t (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Ryanair Ltd. (Ryanair) megtévesztő tájékoztatási gyakorlatot folytatott magyar nyelvű foglalási oldalán, mert a Dinamikus Valuta Átváltási Rendszerről hiányos, az átváltási árfolyamról pedig megtévesztő tájékoztatást nyújtott. A jogsértésért 50.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH - értesült a ProfitLine.hu.
dec. 15
11:44
Akár 5-8%-os árcsökkenés is jöhet az újlakás piacon (ProfitLine)
Egy ajándék, aminek mindenki tud örülni, még az is, aki adja. Nagyobb kínálat és alacsonyabb árak a vevőknek, megtérülő beruházások, új fejlesztési lehetőségek a beruházóknak, építőipari megrendeléseken, új munkahelyeken keresztül gazdasági fellendülés az államnak. Az ajándék pedig maga a régen várt csökkentés, amivel a kormány a parlament előtt lévő tervezett szerint 27 százalékról 5 százalékra…
dec. 15
11:45
Klasszikus kocsonya (Mindmegette)
dec. 15
11:45
Négy új vezető az MTA kutatóintézet-hálózatában (hirado.hu)
Az akadémia nyolc kutatóközpontjában, továbbá az Atommagkutató Intézetben jár le ez év végén a főigazgatók, illetve az igazgató megbízatása.
dec. 15
11:45
Felpörgette a kincstárjegyeladást az ÁKK (Portfolio)
A tervezett 15 helyett 20 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkontkincstárjegyeket kedden az ÁKK. A megnövelt eladás mellett a hozam gyakorlatilag változatlan volt. Az előzetesen...
dec. 15
11:45
Benzines turbómotorokkal erősödik a VW haszongépjármű palettája (Auto Pult)
Részben talán a dízelbotránnyal is indokolható a Volkswagen aktuális lépése, melynek értelmében benzines turbómotorokkal erősíti meg haszongépjármű kínálatát. Közülük kiemelkedik a Caravelle személyszállító erőforrása: a kétliteres egység akár 204 lóerőt teljesít.
dec. 15
11:47
Randevúzó holdakat fotózott a Cassini a Szaturnusznál (hirado.hu)
A két szaturnuszi hold szinte tökéletes együttállást produkált a Cassininek.
dec. 15
11:49
LMP: legyen politikamentes az egyházak szabályozása (hirado.hu)
A párt szerint az Országgyűlés előtt lévő egyházügyi törvénymódosító javaslat nem tartalmaz elegendő garanciákat az önkényes jogalkalmazással szemben, az egyházi szervezetek szabályozása nem lesz mentes a napi politikától a változtatás által.
dec. 15
11:51
Magyar kamerák mutatják a világ egyik legnagyobb fúziós kísérletét (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontban kifejlesztett intelligens kamerarendszer képein pillanthatták meg először a kutatók, ahogy a világ legbonyolultabb sztellarátorában, a Wendelstein 7-X-ben felvillan a plazma.
dec. 15
11:51
Embertelen pózokban hódít a szexi guminő - fotók (BorsOnline)
Lélegzetelállító pózokat képes felvenni az orosz származású korábbi tornászlány.
dec. 15
11:51
Mourinho: Elárultak a játékosok! (Sport365)
A listavezető Leicester City otthonában elszenvedett hétfő esti 2–1-es vereséget követően saját játékosai ellen fordult José Mourinho, az angol bajnokságban címvédő Chelsea vezetőedzője, aki szerint a futballistái elárulták őt, és nem tesznek meg mindent a pályán.
dec. 15
11:51
Trócsányi a francia nyelvtudás hasznosságáról beszélt (hirado.hu)
Az igazságügyi miniszter a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolájában beszélt erről.
dec. 15
11:53
Közös adatbázisba kerülnek a fejlesztéspolitikai támogatások (hirado.hu)
Átláthatóbbá teszi a fejlesztéspolitikai támogatások nyilvántartását a jövő márciustól induló országos támogatás-ellenőrzési rendszer.
dec. 15
11:54
Sokat akarsz keresni? Itt fizetnek a legjobban (Privátbankár)
Közel négyszeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul fizető ágazatok között.
dec. 15
11:54
Pszichopatának nevezte az indiai kormányfőt a főváros vezetője (Infostart)
Gyáva pszichopatának nevezte India miniszterelnökét kedden Delhi vezetője a két politikus közötti hatalmi harc legújabb fejleményeként, miután állítása szerint a szövetségi hatóságok a kormányfő utasítására átkutatták irodáit.
dec. 15
11:54
Elindult a tőkecunami, de nem tudjuk merre tart (TőzsdeFórum)
Bizonytalanság uralkodik a tőzsdéken, mindenki a FED kamatdöntő ülésére van kiélezve.
dec. 15
11:55
Minden harmadik üzletben szabálytalanságot találtak az ellenőrök (hirado.hu)
Az ellenőrök 634 kereskedelmi üzletben vizsgálták a fogyasztók érdekeinek betartását.
dec. 15
11:57
Edith Piaf életéről szóló produkciót mutatnak be Budapesten (hirado.hu)
Edith Piaf születésének 100. évfordulója alkalmából létrejött produkció december 27. és 29. között három alkalommal lesz látható a MOM Kulturális Központban.
dec. 15
12:00
A szíriai kisfiú, Aylan Kurdi holttestének képeivel tört ki a menekültválság (444.hu)
A képek 12 óra alatt 20 millió képernyőn tűntek fel, az európaiakban ekkor tudatosult, hogy micsoda krízissel áll szemben a kontinens.
dec. 15
12:03
5 lépés, hogy kivédd a karácsonyi plusz kilókat! (Mindmegette)
A karácsonyi vacsora mindig jó buli, mert rengeteg íncsiklandozó étel kerül az asztalra, és általában a többség addig eszik, amíg rosszul nem lesz. Ha te is ezt teszed, biztosan felkúszik rád néhány nem kívánt kiló. Ám ha megfogadod a tanácsait, akkor szilveszterkor gond nélkül beleférsz a ruhádba.

Keresés