Az élelmiszerekre és mezőgazdasági termékekre vonatkozó nemzetközi kereskedelmi szabályozás nem hagyhatja figyelmen kívül a fejlődő országok élelmezésbiztonsági és egyéb fejlesztési szempontjait.
Európában az eladók domináltak annak hatására, hogy az olajpiaci túlkínálattal kapcsolatos félelmek miatt ismét eladói nyomás alá került az olaj, mellyel párhuzamosan az energia-kapcsolt részvényeket...
GLK helyett GLC. Az elnevezésben csak egy betű, minden másban viszont éles határvonal választja el a vadonatúj Mercedes GLC-t elődmodelljétől. A C-osztály legfrissebb technikájával létrehozott középkategóriás prémium SUV mindentudásával az ígéri, amelyre oly’ sokan áhítoznak: az aranyból készült arany középutat.
A francia ügyészség szűk szavú közlése szerint a tanító csak kitalálta, hogy az ISIS-re hivatkozva megtámadták. Egyelőre csak ennyit közöltek, így nem teljesen világos, hogy csak az ISIS-re vonatkozó rész kamu, vagy maga a támadás is. A tanító kihallgatása még tart, a nyomozók most azt akarják megállapítani, hogy a tanító miért vádaskodott hamisan. (Via MTI)
Vannak olyan portálok az interneten, amelyek álhírek terjesztéséből élnek. Ezek ellen leginkább úgy védekezhetünk, ha a borzasztó érdekesnek látszó híreknek egy minimális Google-kereséssel utánanézünk. Érdemes, mert így legalább nem terheljük felesleges hülyeségekkel az ismerőseinket sem.
Bekérették Pető Tibor prágai magyar nagykövetet keddre a cseh külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Právo című cseh lapban pénteken megjelent, a Benes-dekrétumokat érintő kijelentésével kapcsolatban.
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint nem módosítja az 1,35 százalékos alapkamatot keddi - idei utolsó - kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
A BÉT vezérigazgatója felfüggesztette az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a 2015. december 15-i tőzsdenapon a kereskedés kezdetétől a tőzsdenap hátralevő részére, a "lezárás szakasz" kezdetéig - derül ki a BÉT honlapján közzétett határozatból.
Hosszú szünet után újabb fejezetét nyitották meg hétfőn a török uniós csatlakozási tárgyalásoknak, a lépés része a migrációs hullám megfékezéséről Törökország és az Európai Unió között létrejött alkunak.
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint nem módosítja az 1,35 százalékos alapkamatot keddi - idei utolsó - kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Több elemző...
Európa és Amerika nagybankjai majdnem 100 ezer leépítést jelentettek be idén és még több ezer ember kerülhet elbocsátásra a BNP Paribastól és a Barclaystől jövőre. A 2007 óta folytatódó elbocsátási...
A BÉT vezérigazgatója felfüggesztette az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a 2015. december 15-i tőzsdenapon a kereskedés kezdetétől a tőzsdenap hátralevő részére, a "lezárás szakasz" kezdetéig.
Bekérette a szlovák külügyminisztérium hétfőn Magyarország pozsonyi nagykövetét, Czimbalmosné Molnár Évát Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a cseh sajtóban tett kijelentései miatt - közölte honlapján a szlovák külügyi tárca.
A fiatal felnőttek csaknem fele nem tartja magát teljesen heteroszexuálisnak Nagy-Britanniában: a YouGov vezető közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a 18 és 24 év közöttiek 49 százaléka gondolja úgy, hogy más kategóriába esik a Kinsey-féle skálán, és csak 46 százaléka tartja magát egyértelműen heteroszexuálisnak.
Vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott a lengyelek elleni nyolcaddöntőben (24-23), s ezzel kiesett, nem jutott a legjobb nyolc közé. A mérkőzés folyamán Tomori Zsuzsa és Görbicz Anita is megsérült. A vereséggel szinte minden esélyét elveszítette a csapat a jövő évi olimpiai szereplésre.
A lakáspiac élénkítését jelölte meg az egyik legfontosabb célkitűzésként a legfelsőbb kínai politikai vezetés, amelynek hétfői ülése után közzétettek néhány elemet a 2016-ban kezdődő 13. ötéves terv...
Szorosabb védelmi együttműködésben állapodtak meg hétfőn Vilniusban a balti államok, amelyek egyúttal a NATO jelenlétének erősítését is sürgették területükön.
Tűz ütött ki a József Attila Színház szomszédságában, a Váci út és a Janicsár utca sarkán lévő épületben. Óriási a dugó a környéken, az autósok araszolva haladnak. A lakástűzben öten megsérültek.
Magyarország az egyetlen európai uniós tagállam, amely gondoskodott uniós külső határa biztosításáról, és ezért elismerés jár Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek - mondta Arnold Vaatz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségi tagja, a párt parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője hétfőn a CDU karlsruhei kongresszusán.
Az Európai Bizottság (EB) május óta tartó dömpingellenes vizsgálata keretében elrendelte, hogy a nemzeti vámhatóságok december 13-i hatállyal regisztrálják az Oroszországból és Kínából az unióba érkező, hidegen síkhengerelt acél behozatalát.
A magyarok a félidőben még vezettek egy góllal, a végén a lengyelek nyertek ugyanennyivel. 24:23 oda, oda a vébé :-( (Via IHF - .pdf) UPDATE 20:05: Azzal, hogy vasárnap a házigazdaként biztos olimpiai résztvevő brazilok is kiestek a vébéről, az olimpia is oda lehet: az MTI tudósítása szerint "minimális esélye maradt", hogy a csapat részt vehessen a márciusi olimpiai selejtezőn. Ehhez az kéne,…
Szorosabb védelmi együttműködésben állapodtak meg, de érzik, hogy ez kevés még az oroszok ellen, ezért sürgetik, hogy a NATO erősítse jelenlétét náluk. A balti államok védelmi miniszterei ismételten támogatásukról biztosították Ukrajna Oroszország által megsértett szuverenitását és területi integritását, és újra leszögezték, hogy készek növelni a Kijevnek nyújtott segítséget a fegyveres erők…
Az orosz elnök még mindig az orosz bombázó lelövése miatt dühös. A most lemondott találkozóról még az incidens előtt, november 16-án állapodtak meg. "A találkozót nem tartják meg. Nincs előirányozva" - közölte szűkszavúan Putyin szóvivője, Dmitrij Peskov. Putyin korábban azt is elutasította, hogy a párizsi klímakonferencián találkozzon Erdogan török elnökkel. (MTI)
Jövőre is szilárd növekedés várható a tágabb értelemben vett feltörekvő Európa gazdaságaiban, nem kis részben az orosz gazdaság valószínűsíthető stabilizálódása miatt - jósolta hétfőn Londonban...