Szijjártó Péter szerint világossá vált, hogy a NATO-nak nemcsak keleti, hanem déli fenyegetéssel is szembe kell néznie. A külgazdasági és külügyminiszter kedd este az M1 aktuális csatornának a NATO-tagországok külügyminisztereinek aznap kezdődött brüsszeli értekezletének eddigi tapasztalatai alapján azt mondta: már mindenki látja, hogy a déli fenyegetés legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a…
Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos hajtáslánc-technológia fejlesztésében, az elektromos mobilitás elterjesztéséhez és a járműtechnológiai digitalizáláshoz szükséges infrastruktúra kiépítéséhez azonban hathatós politikai támogatásra is szükség van - jelentette ki a német autóipari vállalatok szakmai képviseleti szervezetének elnöke kedden Berlinben, a szervezet éves beszámolóján.
A következő két évben is hozzájárul a NATO afganisztáni missziójának kiadásaihoz Magyarország. Magyarország kész megerősíteni a kapcsolatokat Iránnal - jelentette ki a kormányfő. Döntött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításáról az Országgyűlés.
A kormány úgy módosította az MFB földvásárlási hitelprogramot, hogy a hitel elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Nem született megállapodás az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország közötti kereskedelmi tárgyalásokon kedden Brüsszelben, a felek azonban az egyeztetések folytatásában állapodtak meg.
Európában az emberek egyre egészségesebbek és mind tovább élnek, mégis jelentős az egyenlőtlenség a férfiak és a nők, kelet és nyugat, a gazdagok és a szegények között - állapítja meg európai egészségügyi jelentésében a WHO.
A 2014-es győztes Manchester City már várhatja az elődöntő szerdai sorsolását az Angol Ligakupában, miután 4-1-gyel intézte el a másodosztályú Hull Cityt hazai környezetben a keddi játéknapon. Az utóbbi hét év alatt már negyedszer elődöntős a sorozatban a City.