Nem csökkent jelentősen, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Vagy elfelejtették, hogy írtak egy új közbeszerzési törvényt, vagy valami más oka volt, hogy október végén kiírtak egy olyan tendert, amire két nappal később már nem lett volna szükség.
Félmilliárd embert fenyeget világszerte a klímaváltozás okozta 4 Celsius-fokos felmelegedés miatt emelkedő tengerszint egy nonprofit klímakutató szervezet hétfőn közzétett jelentése szerint.
Az agrártárca a következő években növelni kívánja az évi mintegy 500 millió forintos, a hungarikumok támogatására szolgáló keretet - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, az első Paprika Market megnyitóján.
Az Európai Unió felbomlásának veszélyével fenyeget a menekültválság, főleg ha annak közös megoldása elé akadályt gördít a "téves nacionalizmus" - vélekedett hétfőn az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere.
Félmilliárd embert fenyeget világszerte a klímaváltozás okozta 4 Celsius-fokos felmelegedés miatt emelkedő tengerszint egy nonprofit klímakutató szervezet hétfőn közzétett jelentése szerint.
Lemondott kormánytagságáról Gabriel Oprea, a belügyi tárcát is vezető román miniszterelnök-helyettes, akit visszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA) - közölte hétfőn a szenátus házbizottsága.
Rekordértékű volt 2014-ben az üvegházhatású, klímaváltozást okozó gázok koncentrációja a légkörben, ami még veszélyesebbé teszi a Földet az eljövendő generációk számáraüvegházhatású .
Az ünnepek közeledtével nem árt, ha tudjuk, milyen típusú pezsgőt vásároljunk, azt hogyan tároljuk, mivel és hogyan bontsuk ki, és miből fogyasszuk. Szakértői tanácsok következnek.
Az elmúlt egy nap alatt a frontvonal valamennyi szektorában támadták az ukrán katonák állásait a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok - jelentette hétfőn a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Továbbra is a járműgyártás viszi a magyar exportot, de több más ágazat is felzárkózik - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, a külkereskedelmi forgalom szeptemberi adatait kommentálva.
Tojáslevest és zöldborsófőzeléket kóstoltatott a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita az országgyűlési képviselőkkel hétfőn a Parlamentben. Az ellenzéki politikusok célja, hogy a képviselők megtapasztalják, milyen a bírált menzareform.
A szervezet sérülésekre adott válaszreakciója lehet a duzzanat vagy más néven ödéma, ennek magyarázata az, hogy megnő a sejtek és a sejtek közötti állomány folyadéktartalma, ha megbomlik a szövetközti folyadék termelődésének és elvezetődésének az egyensúlya. Ha megsérül a térd, akkor a legtöbbször gyorsan megdagad, s általában egyszerűen (pl. jegeléssel, pihentetéssel, gyógyszeres terápiával)…
Rekordértékű volt 2014-ben az üvegházhatású, klímaváltozást okozó gázok koncentrációja a légkörben, ami még veszélyesebbé teszi a Földet az eljövendő generációk számára - jelentett be hétfőn a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Az elmúlt egy nap alatt a frontvonal valamennyi szektorában támadták az ukrán katonák állásait a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok - jelentette hétfőn a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Markáns hangvételű posztban reagált a saját maga által főszerkesztett 888.hu-n G. Fodor Gábor, a kormányzati agytröszt Századvég stratégiai igazgatója az Index reggeli cikkére.
Ugye emlékeznek a Toyota aranyos tekintetű S-FR nevű koncepciójára, amely a Tokiói Autószalonon mutatkozott be két másik tanulmány mellett? Már a leleplezéskor megírtuk, hogy a másik két modell vélhetően távolabbi vízió, azonban a kis kupé igencsak széria-közelinek tűnik. Most újabb részletek derültek ki az autóval kapcsolatban.
Emlékhellyé alakították a Valentin tengeralattjáró-fedezéket Brémában. A második világháború idején, többezernyi kényszermunkás közreműködésével megépült bunkert vasárnap nyitották meg a látogatók előtt.
Többek között a volt köztársasági elnök és Török Gábor politológus is a vendége volt a Fidelitas Sportkonferenciának. Akinek megakadt a szeme a fenti kék zakókon a zsebkendőkkel, az itt találhat további stílustippeket a sikerhez. (Erre a kérdésre egyébként sajnos azóta sem kaptam választ a Fidesz ifjúsági szervezetétől.)
Politikusoknak szóló üzenőfallá változott a Blaha Lujza tér és a Kossuth tér. Lázár János, Vadai Ágnes, Vona Gábor, Kocsis Máté arcképére is lehetett személyre szóló üzeneteket ragasztani, kaptak is hideget, meleget.
189 magyar érkezett haza Sarm-es-Sejkből vasárnap. Ők már megmenekültek abból a pokolból, amiben több ezer brit rekedt azután, hogy a brit kormány letiltotta a brit légitársaságok sarm-es-sejki útjait.
A túlsúly sokkal több esztétikai problémánál: életveszélyes egészségügyi következményekkel járhat. Hogyan előzheted meg a bajt, mit tehetsz, ha már jó pár pluszkilót felszedtél? Utánajártunk!
A norvég kormány a Facebook közösségi oldalon figyelmeztette a migránsokat, hogy a szigorított menedékkérelmi eljárások tükrében ne tápláljanak hamis reményeket.
1,5 kg savanykás alma 1 db citrom leve 200 g nyers marcipánmassza 350 g margarin (puha) 250 g cukor 1 csomag vaníliás cukor keserűmandula-aroma 1 csipet só 6 db tojás 375 g liszt 1 csomag sütőpor 200 g sárgabaracklekvár 2 evőkanál porcukor vaj (a tepsi kikenéséhez)
London – Micimackót mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy A.A. Milne (†74) világhírű könyvének illusztrátora, E. H. Shepard (†96) egy valódi plüssmackó figurája alapján keltette életre.
A norvég kormány a Facebook közösségi oldalon figyelmeztette a migránsokat, hogy a szigorított menedékkérelmi eljárások tükrében ne tápláljanak hamis reményeket.