A tunéziai kormány közölte hétfőn, hogy megszigorítja a biztonsági intézkedéseket az ország repülőterein, miután egyre erősebb a gyanú, hogy pokolgép robbant az október 31-én Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgépen.
Tovább nőhet a női pilóták száma. A Wizzairnél már most is 20 nő repül, az easyJet pedig szeretné a női pilóták öt százalékos arányát megduplázni. Magyarország egyetlen aktív Boeing 737-es női kapitánya immár 10 éve repüli a típust.
Pjotr Pavlenszkij szentpétervári művész hétfőre virradóan felgyújtotta a moszkvai Lubjanka téren lévő Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) központi épületének egyik ajtaját, mivel - mint mondta - így akart tiltakozni a biztonsági szolgálatok "véget nem érő terrorja" ellen.
Az utóbbi három évben mind a földgáznál, mind a villanyáramnál 10-10 milliárd forinttal csökkentek a lakossági rezsitartozások, ami az összes tartozás csaknem egyharmadát jelenti mindkét esetben, ez pedig a rezsicsökkentésnek köszönhető - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Biztosan te is láttál már olyan embereket sétálni az utcán, akik a telefonjukat bújva látszólag tudomást sem vesznek a körülöttük zajló világról. Most egy kutatásból kiderült, hogy ez a magatartás több veszéllyel jár, mint gondolnánk, írja a dailymail.
Németországnak bátran és történelmi komplexusok nélkül cselekednie kell az Európai Unió külső határainak védelméért, a többi uniós tagországnak pedig szolidaritást kell vállalnia Németországgal - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn a berlini fal ledöntésének 26. évfordulója alkalmából a német fővárosban elmondott ünnepi beszédében.
Houston – 1969. július 21-e az emberiség történetének egyik fontos dátuma, ekkor lépett először a Holdra ugyanis Neil Armstrong űrhajós, mint az első ember.
Princeton – Akár 760 millió ember kerülhet veszélybe, 21 part menti metropolisz, mint például New York, Sydney, London, Rio de Janeiro, Shanghai, Hongkong, Kalkutta vagy Mumbai, kerülhet víz alá, ha nem állítjuk meg a globális felmelegedést.
Az összes hungarikum megtalálható a főváros kiemelt turisztikai központjában, a Vörösmarty téren most nyílt Paprika boltban - mondta az InfoRádiónak az üzlet megnyitója után a földművelésügyi miniszter.
Globálisan több mint 300 millió dollár (87,6 milliárd forint) bevételt hozott a mozikban a 007 Spectre - A Fantom visszatér című 007-es akciófilm a bemutatása óta eltelt két hetében - közölte a Sony Pictures.
Budapest – Eljegyzési gyűrűre és esküvőre költi négymillió forintos nyereményét az a páros, akik ma este sikeresen válaszoltak meg nyolc kérdést Az 50 milliós játszma című gameshowban, ezzel pedig elvihették a megmaradt összeget.
A Miniszterelnökség államtitkára szerint nincs semmi új a Transparency International Magyarország (TI) legfrissebb, hétfőn bemutatott, Az uniós források korrupciós kockázata Magyarországon című tanulmányában.
A migrációs válság kezeléséről és az Európai Unió kibővítéséről tanácskoznak a négy visegrádi ország, valamint a balkáni országok külügyminiszterei pénteken Prágában. A több mint tíz miniszter találkozóján Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is részt vesz - közölte a cseh külügyminisztérium hétfőn Prágában.
Az UNESCO-ban történt szavazás megerősítette: túl korai, hogy Pristina önálló tagja legyen a szervezetnek - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.
Elektronikus személyazonosító igazolványt az is igényelhet, aki nem Magyarországon él, valamint adóazonosító jel, TAJ-szám és személyi igazolvány sem kell hozzá - közölte Pintér Sándor belügyminiszter.
A kiújult amerikai kamatemelési félelmek miatt rossz hangulatban indult a hét a tengerentúli tőzsdéken, a vezető indexek 1 százalék körüli mértékben esnek.Nem tudnak talpra állni az amerikai tőzsdék...
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 2015.11.09-én bejegyezte a Gönczy Hostel Management Kft.-t, amely a Plotinus 51 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata. A leányvállalatot a 2015.09.17-én...
A munkáltatók 81,4 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök az év első kilenc hónapjában, a felügyelők 363 esetben 85,66 millió forint értékben szabtak ki munkavédelmi bírságot – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának hétfőn, a tárca honlapján közzétett jelentésében.
Budapest – Andy Vajna filmügyekért felelős kormánybiztos díjazás nélkül látja el munkáját és a kormánybiztosokat megillető jogosultságokat sem veszi igénybe – válaszolta Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter képviselői kérdésre.
Megdőlt a november 9-i országos napi melegrekord: egy Baranya megyei településen csaknem 24 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján.
London – Nem mindennapi körülmények között mutatták be Cristiano Ronaldo (30) önéletrajzi filmjét. A portugál focista ugyanis megkísérelte megdönteni a szelfizés világrekordját is a premier alatt.
Január elsejével a külhoni magyar állampolgárok is jogosultak lesznek e-kártya használatára - közölte Pintér Sándor belügyminiszter Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) Liviu Voineát, a román jegybank kormányzóhelyettesét javasolja miniszterelnöknek - közölte Liviu Dragnea pártelnök hétfőn, miután a PSD küldöttsége találkozott Klaus Iohannis államfővel.
Kihasználatlanságuk miatt lebontják a szentgotthárdi és körmendi ideiglenes regisztrációs pontokat, és az ottani eszközöket a szomszédos Szlovéniának adja át Magyarország - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában. A két ország közötti megállapodás értelmében mintegy ezer tábori ágyat és ágyneműket juttatnak Szlovéniába.
Először végeztek Magyarországon speciális katéteres szívbillentyűműtétet, a beavatkozást a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján hajtották végre - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Macskagyökér-tinktúrával átitatott, érdes lécdarabok segítségével sikerült megtudni, hogy az európai vadmacska Németország bizonyos részein viszonylag jelentős számban él. Vannak azonban olyan vidékek, ahol a korábban nagy mértékben vadászott faj jelenleg nem tud meghonosodni.
Az FHB Jelzálogbank november 9-én megtartott rendkívüli közgyűlésén alapszabályát a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe (SZHISZ) történt belépés kapcsán a Takarékbank által előzetesen elfogadott mintának megfelelően módosította - derül ki a hitelintézet BÉT honlapján közzétett közgyűlési határozataiból
A migrációs válság a világ "legsürgetőbb" problémája, amelyet leghatékonyabban vándorlás helyett a Szíriával szomszédos országokban lehetne kezelni, és ebben Európának együtt kell működnie Törökországgal és a Szíriával szomszédos többi országgal - jelentette ki a hétvégén Isztambulban néhány újságíró előtt Soros György milliárdos befektető a The Wall Street Journal blogjának beszámolója szerint.