2015. november 30. hétfő

nov. 30
10:23
Tavaly jobban sikerült a Black Friday Amerikában (ProfitLine)
A pénteki bolti értékesítés rosszabb lett a vártnál, a tavalyi 11,6 milliárd dollárral szemben csak 10,4 milliárd dollárt költöttek az amerikai vásárlók. Ugyanakkor az online eladások 14 százalékkal 2,72 milliárd dollárra emelkedtek, amelynek 57 százaléka mobiltelefonon keresztül valósult meg. Most arra számítanak a kereskedők, hogy a mai „Cyber Monday’ megmenti a vásárlási szezon indulását.
nov. 30
10:24
Rekordokat döntött Adele új albuma (Infostart)
Rekordszámban kelt el megjelenése első hetében Adele 25 című új albuma: Amerikában 3,38 millió példányban, Nagy-Britanniában 800 ezer példányban kapkodták el a hamarosan európai turnéra induló 27 éves sztár rajongói.
nov. 30
10:24
Diétás tanácsok várandósok számára (WebBeteg)
A terhesség idején nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egészségünkre. Beleértve az életmódot, táplálkozást és testmozgást. Ha az anya kiegyensúlyozott, odafigyel étkezésére, azzal elősegíti, hogy egészséges babája szülessen.
nov. 30
10:25
Kelet-nyugat ellentét a migrációs probléma kezelésében (Gondola)
A vasárnapi EU-török csúcstalálkozón is erősen kirajzolódott egy unión belüli kelet-nyugat ellentét a migrációs probléma kezelését illetően.
nov. 30
10:30
Fontos fehérvári győzelem az EBEL-ben (Sport365)
A Znojmo ugyan többet lőtt kapura, de kiváló kapusteljesítménnyel és jó helyzetkihasználással otthon tartotta a három pontot a Fehérvár.
nov. 30
10:33
Amerikai bombázót őriz kertjében Géza bácsi (BorsOnline)
Még kisgyerek volt Szalai Géza, amikor 1945-ben egy amerikai B–17-es bombázó zuhant le a házuktól nem messze. Géza bácsi kertjében őrzi a roncsokat.
nov. 30
10:33
Facebookján keresztül tudatta a világgal, hogy éppen öngyilkosságot követ el (hirado.hu)
Sinead O'Connor megpróbálta eldobni magától az életet, de búcsúlevele megmentette.
nov. 30
10:33
Kártérítésre kötelezték a kurdisztáni kormányt (Portfolio)
Egy londoni bíróság kártérítés megfizetésére kötelezte a kurdisztáni regionális kormányt (KRG) a kurdisztáni gázmezőket kitermelő nemzetközi konzorciumnak - ismertette a hétvégén a közel-keleti...
nov. 30
10:35
Kovács Lajos: települési klímastratégiákat kell alkotni (hirado.hu)
A Klímabarát Települések Szövetsége szerint a településeknek kell önként vállalt klímastratégiákat alkotniuk, ez a szint áll ugyanis a legközelebb az állampolgárokhoz - jelentette ki a szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
nov. 30
10:35
Lakás helyett inkább garázsba érdemes fektetni (Portfolio)
Magyarországon sokan csak lakásvásárláson gondolkodnak, miközben jobb befektetési lehetőséget jelenthet egy garázs megvétele. Autóból csak több lesz, az elmúlt években pedig jelentősen drágult a...
nov. 30
10:36
Indul a NAV téli ellenőrzés-sorozata (Infostart)
Kedden indítja téli ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet hétfőn.
nov. 30
10:37
A NAV keddtől bárhol lecsaphat (hirado.hu)
Szilveszterig a forgalmas helyeken, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint az ünnepekre szervezett vásárokon a nap bármely időszakában, akár munkaidőn kívül és hétvégén is számítani lehet adóellenőrökre.
nov. 30
10:39
Rekordokat döntött Adele új albuma (Gondola)
Rekordszámban kelt el megjelenése első hetében Adele 25 című új albuma: Amerikában 3,38 millió példányban, Nagy-Britanniában 800 ezer példányban kapkodták el a hamarosan európai turnéra induló 27 éves sztár rajongói
nov. 30
10:39
A Telekom lett a Ferencváros főszponzora (Kreatív Online)
Három évre. Ezt Kubatov Gábor jelentette be.
nov. 30
10:39
Szakképzési ösztöndíjprogramot indított Jászberény önkormányzata (HR Portál)
Szakképzési ösztöndíjprogramot indított Jászberény önkormányzata, együttműködve a munkáltatókkal és az oktatási intézményekkel. Az első körben 31 tanulói pályázatot támogatott a város, összesen 7 millió 350 ezer forint értékben - közölte a település aljegyzője az MTI megkeresésére.
nov. 30
10:39
Kéményben halt meg a betörő, miután begyújtottak a kandallóba (444.hu)
A kaliforniai ház tulajdonosának fogalma sem volt arról, hogy valaki a kéményében bujkál.
nov. 30
10:39
Lehetnek rejtett kamrák Tutanhamon sírjában (hirado.hu)
Nicholas Reeves brit régész elmélete szerint a gyermekfáraó sírjának falai mögött rejtett kamrák húzódnak, amelyek Nofertiti földi maradványait őrzik.
nov. 30
10:41
Erdély Mátyás az év operatőre (Gondola)
2015. november 27-én, pénteken este adták át a Xll. ARANYSZEM Fesztivál díjait.
nov. 30
10:41
Rekordrekorder Adele új lemeze (444.hu)
A 25 az első lemez, amiből egy hét alatt több mint 3 milliót adtak el Amerikában, a statisztikát 1991 óta vezető Nielsen Music szerint. Angliában lenyomta az Oasist.
nov. 30
10:42
Egyre közelebb kerülünk a 2024-es olimpiai rendezéséhez (Privátbankár)
Miután népszavazáson döntött a hamburgi nép, hogy nem kell nekik a 2024-es olimpia, már csak három másik várossal verseng Budapest.
nov. 30
10:51
Orbán Iránban: új korszak kezdődik a magyar-iráni kapcsolatokban (Infostart)
Új korszak kezdődik Magyarország és Irán kapcsolataiban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Teheránban, miután megbeszélést folytatott Esak Dzsahangiri iráni első alelnökkel, a két ország miniszterei pedig több kétoldalú megállapodást is aláírtak, például a kettős adóztatás elkerüléséről és a befektetések ösztönzéséről.
nov. 30
10:51
Botrány a családban? Orbán öccse nem szereti a focit (Kripto Akadémia)
"A labdajáték nem sport, a focit még tévében sem nézi".
nov. 30
10:51
Meghalt a kéménybe szorult betörő, amikor begyújtottak (hirado.hu)
Meghalt a kéményen át bejutni próbáló feltételezett betörő, amikor a háztulajdonos begyújtott a kandallóban, nem tudván, hogy valaki van annak kéményében - közölte a kaliforniai Fresno megye seriffi hivatala.
nov. 30
10:51
Ezt a három ábrát nézzük, ha a jövőbe akarunk látni (Portfolio)
Ha pontosan akarjuk előre jelezni, hogy a Fed mikor és milyen ütemben emelheti az alapkamatot, akkor az alábbi három ábra folytatását kell különösen figyelnünk - tanácsolja ügyfeleinek a Societe...
nov. 30
10:51
A vidéki orvosok hiányoznak a legjobban a rendszerből (Pénzcentrum)
Csak az egyetemek és kórházi központok képesek ma megtartani a jó orvosokat....
nov. 30
10:51
Szériagyártásba kerülhet a Yamaha izgalmas sportkupéja (Auto Pult)
A Yamaha a Tokiói Autószalonra egy igazán érdekes meglepetéssel érkezett, ugyanis az elsősorban a kétkerekűek piacán brillírozó japán gyártó egy izgalmas négykerekű kupé-koncepcióval érkezett.
nov. 30
10:51
Gyurcsány: Törvényes lett a lopás (ATV)
A legutóbbi napokban leginkább kormányzati fonákságokat tettek szóvá a nyilvánosság fórumain. Lefülelt mondatok.
nov. 30
10:53
A pénzváltók és az autószerelők örülnek az online kasszának (Portfolio)
A pénzváltók és az autószerelők egyesülete is pozitívan fogadta, hogy bevezetik náluk az online kasszákat: előbbi a piac fehéredése, utóbbi a kocsik biztonságosabbá válása miatt - írja a Magyar...
nov. 30
10:54
Folytatódott az ipari termelői árak csökkenése (ProfitLine)
Októberben 1,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban, és ezzel már harmadik hónapja esnek az árak éves összevetésben - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 30
10:56
Bővülhet a BMW i-szériája (ProfitLine)
A BMW két elektromos modellje, az i3 és i8 után hamarosan újabb modellel bővülhet az i-széria. Ian Robertson, a társaság igazgatósági tagja az Autocar-nak nyilatkozta, hogy hamarosan megszülethet a döntés egy i5 névre keresztelt modell gyártásáról.
nov. 30
10:57
Kémeket cserélt Tajvan és Kína (Gondola)
Kémeket cserélt októberben Tajvan és Kína, a két ország vezetőinek találkozója előtt, a kölcsönös jó szándék jeléül – közölte a szigetország elnökének hivatala hétfőn
nov. 30
10:57
Meghalt a kéménybe szorult betörő (Metropol)
A háztulajdonos nem tudta, hogy valaki van a kéményben, és begyújtott a kandallóba.
nov. 30
11:00
Irán lehet a kormány új barátja (Privátbankár)
Új korszak kezdődik Magyarország és Irán kapcsolataiban - mondta Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott Esak Dzsahangiri iráni első alelnökkel.
nov. 30
11:03
Németh Krisztián Sebastian Giovincóval párbajozik az év góljáért (Sport365)
A magyar válogatott támadója, Németh Krisztián rohamléptekkel halad afelé, hogy az övé legyen 2015 legszebb MLS-gólja, ugyanis negyedik "párbaját" is sikerrel vette a Sporting Kansas City csatára.
nov. 30
11:09
Új bonboncsoda a Szamos csokoládéműhelyéből! (Mindmegette)
Ha azt mondom: Szamos, azt mondod: marcipán! A Szamos szó azonban mostantól többet jelent! Több évtizednyi desszertkészítési tapasztalattal a háta mögött a Szamos pralinékülönlegességekben fejleszt! A marcipán desszertek népszerűsége mellett egyre nagyobb az igény a prémium csokoládétermékekre, így a Szamos bonbonmesterei a piaci igényeknek megfelelően az ünnepi szezonra ezúttal…
nov. 30
11:09
Csodák a szentkútnál: megszólalt a néma kisfiú (BorsOnline)
A csodatevő jásdi szent kúthoz a mai napig rengetegen zarándokolnak el az ország minden tájáról. A csodákat Tremmel Lőrinc atya, Jásd egykori plébánosa gyűjtötte össze.
nov. 30
11:09
Már az osztrák média sem migránsbarát (hirado.hu)
Már nem a bevándorlók mellett, inkább ellenük alakul a hangulat Ausztriában - mondta a Bécsben élő nemzetközi jogász.
nov. 30
11:09
Orbán örül, hogy Irán "átvészelte" a szankciós időszakot (ATV)
Új korszak kezdődik Magyarország és Irán kapcsolataiban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Teheránban, miután megbeszélést folytatott Esak Dzsahangiri iráni első alelnökkel, a két ország miniszterei pedig több kétoldalú megállapodást is aláírtak, például a kettős adóztatás elkerüléséről és a befektetések ösztönzéséről. A kormányfő beszámolt arról is, hogy magyar-iráni gazdasági vegyes…
nov. 30
11:11
Igyál sokat, egyél sokszor: diétázz egyszerűen! (Mindmegette)
A diétás szabályokat már nagyjából tudod, de nincs erőd belevágni a fogyókúrába? Meglehet, az is elég ahhoz, hogy leadj pár kilót, ha picit odafigyelsz az étkezésedre és kontrollálod a bevitt kalóriát. Mutatunk néhány biztató trükköt!
nov. 30
11:12
A kifizetőt terhelő százalékos ehóról döntött a Kúria (Adózóna)
A kifizetőt százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás – fizetési kötelezettség terheli a belföldi magánszemélynek juttatott jövedelem után. Ilyen jövedelemnek minősül az értékpapír formában megszerzett jövedelem is.
nov. 30
11:12
Minden ötödik magyar dolgozót diszkriminálják kora miatt (HR Portál)
A magyar munkavállalók - más nemzetekhez hasonlóan - nagyra értékelik a sokszínűséget munkahelyükön a Randstad Workmonitor legfrissebb felmérése szerint. Nemcsak a hozzáállás, a gyakorlat is pozitív hazánkban: a magyar dolgozókat a globális átlaghoz képest kevesebb diszkrimináció éri, így például kor és nem szerinti megkülönböztetés is ritkábban fordul elő.
nov. 30
11:12
Új korszak kezdődik a magyar-iráni kapcsolatokban (444.hu)
Jelentette be Teheránban Orbán Viktor, aki keddig Iránban lesz.
nov. 30
11:13
Almás sütőtökkrémleves sült párizsival, tükörtojással (Mindmegette)
1 db kanadai tök (kicsi) 1 db alma 1 db krumpli 1 db répa 1 db vöröshagyma 2 db tojás 2 szelet párizsi főzőtejszín só 1 kocka zöldségleves őrölt fehér bors őrölt piros paprika szerecsendió vaj olívaolaj
nov. 30
11:14
A cégek többségénél komoly gond a megfelelő kolléga megtalálása (HR Portál)
Egyre több cikk szól arról, hogy komoly problémákat okoz a munkaerőhiány több szakmában is. Bizonyos esetekben a szakképzett munkaerő hiányáról van szó, máshol az elvándorlás okoz gondot. A HR Portal szavazásának eredményéből is az derült ki, hogy hosszabb ideig kell keresni, többféleképpen és nem is mindig sikerül megtalálni.
nov. 30
11:14
A koncertek közben zajló tapizásokat unta meg öt brit tinilány (444.hu)
Mozgalmat indítottak a biztonságos és zaklatástól mentes koncertélményekért, már több zenekar is csatlakozott hozzájuk.
nov. 30
11:15
Új korszak kezdődik Magyarország és Irán kapcsolataiban (Metropol)
Orbán Viktor Orbán nagy gazdasági korszakot jósol Iránnak. Teheránban tárgyal, kormánytagok és üzletemberek is utaztak vele.
nov. 30
11:15
NB I: Fradi-Vidi és a többiek - íme az oddsok a hétközi fordulóra (Agroinform)
A címvédő és a leendő bajnok csatája adja a forduló legizgalmasabb mérkőzését.
nov. 30
11:16
Az ügyészség életfogytiglant kért az ivádi gyilkosság vádlottjára (444.hu)
A 38 éves férfi márciusban brutális módon megölte az iskolából hazafelé tartó 18 éves lányt.
nov. 30
11:18
Kiderült, mit csinálnak a magyarok a bankokban (Privátbankár)
A magyar lakosság továbbra sem tolong a hitelért, ilyen kamatok mellett a betétek sem népszerűek. A vállalatoknál viszont a hitelek és a betétek állománya is nőtt.
nov. 30
11:20
Nem lassul a Richter (Privátbankár)
Ázsia ugyan kissé gyengélkedett, de a DAX, a CAC-40 és a BUX egyaránt emelkednek. A kitört Richter akadálytalanul vágtat felfelé a légüres térben.

Keresés