A Földet nem fogják egyik pillanatról a másikra megmenteni a katasztrofális klímaváltozástól, de talán elindulunk a megoldás irányába, jó pár év tökölés után. Mától két hétig a párizsi klímacsúcsra...
Négy kategóriában is bekerült a Guinness-rekordok könyvébe a Bayern München lengyel labdarúgója, aki szeptemberben öt gólt lőtt a Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésen.
Három év alatt csaknem másfélszeresére duzzadt a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona, ezáltal egy lakosra akár bő 3 millió forintnyi megtakarítás is juthat - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva. A napilap szerint három évvel korábban ez az összeg még 1 millió forinttal kevesebb volt. Az atv.hu riportere megtakarításaikról kérdezte az utca emberét.
Kevés gazdasági adat lát ma napvilágot, olyan pedig végképp nem, amelyik a forint árfolyamát érdemben befolyásolni szokta. Egy kis izgalmat hozhat, hogy Amerika múlt hét szerda óta most nyit ki...
Vonattal ütközött egy személyautó hétfő délután a Győr-Moson-Sopron megyei Ágfalva belterületén, a balesetben az autó vezetője és utasa súlyosan megsérült, Bécsújhely (Wienerneustadt) és Sopron között áll a vasúti forgalom - tájékoztatta a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. szóvivője az MTI-t.
Velkám Májgrentsz! címmel videósorozatot és albérletkereső programot indított a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület. Az első részben pár napra Kulka János látta vendégül otthonában az Afganisztánból származó, hat éve Magyarországon élő Amint.
Felelősségteljes döntésre szólította fel a világ vezetőit Barack Obama amerikai elnök, Angela Merkel német kancellár pedig kötelező érvényű megállapodást megkötését szorgalmazta hétfőn az ENSZ 21. klímakonferenciája nyitónapján elmondott beszédében, a Párizs közeli Le Bourget-ban.
Hamburg visszalépésével már csak három riválisa maradt a magyar fővárosnak a 2024-es nyári olimpia rendezéséért vívott harcban. Ezzel egyidőben a Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata,...
A szíriai és az ukrajnai válságról tartott félórás megbeszélést az amerikai és az orosz elnök hétfőn Párizsban, a klímacsúcs adta alkalmat kihasználva - közölte az orosz elnöki szóvivő.
Négy kategóriában is bekerült a Guinness-rekordok könyvébe Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel labdarúgója, aki szeptemberben öt gólt lőtt a Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésen.
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Míg a Nyugat közös felelősségvállalást akar, addig Kína az országok különbségére hívja fel a figyelmet. Putyin pedig a szigorúbb szabályokért kampányol.
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia nyilvános ajánlatott tett az eszéki labdarúgóklub (NK Osijek) részvényeire - írta a Glas Slavonije című horvát regionális napilap a hétvégén.
Állásába is kerülhet a fideszes Huszár Gábor szentgotthárdi polgármesternek, hogy egy nyilvánosságra került hanganyagban azt mondja: a zsidó állam állhat a novemberi, párizsi merényletek mögött.
Ismeretlenek hétfőn levették a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról a román lobogót, és a székely lobogót vonták fel helyette - közölte az Agerpres hírügynökség.
A múlt héten megjelent az a pályázati kiírás, amelyen összesen 2,15 milliárd forintot nyerhetnek el közösségteremtő és -építő, valamint közösségi esélyteremtő szervezetek - mondta Soltész Miklós.
A szíriai és az ukrajnai válságról tartott félórás megbeszélést az amerikai és az orosz elnök hétfőn Párizsban, a klímacsúcs adta alkalmat kihasználva - közölte az orosz elnöki szóvivő. Dmitrij...
A szemtanúk szerint robbanásokat lehetett hallani a Strathmore egyetemnél Nairobiban. Később kiderült, egy biztonsági terror-gyakorlat része volt az akció.
Ismeretlenek hétfőn levették a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról a román lobogót, és a székely lobogót vonták fel helyette - közölte az Agerpres hírügynökség
270 milliós filmalapos támogatással forgott Az éjszakám a nappalod című film, amit Dési András György és Móray Gábor rendezett. A nyitóhétvégén 31 mozi vetítette az alkotást és összesen eddig 1664 nézőt csábított jegyvásárlásra.
Gyakran nem az iszlám vallás és nem a nyugati társadalom hibái miatti lázadás, hanem jóval inkább az autoriter családjukkal való szembeszegülés sodor radikális dzsihadisták közé Nagy-Britanniában élő muszlim fiatalokat.