A MOL a mai nap folyamán bejelentette, hogy most szerdától, vagyis december másodikától a benzin literenkénti árát négy forinttal emeli, miközben a gázolaj ára nem változik. Ennek hatására szerdától rég nem látott közelségbe kerül a benzin és a gázolaj ára: az országos átlagos literárak a benzin esetében 339 forint körüli értékre emelkednek, míg a gázolaj 342 forint körüli szinten marad.
A múlt héten megjelent az a pályázati kiírás, amelyen összesen 2,15 milliárd forintot nyerhetnek el közösségteremtő és -építő, valamint közösségi esélyteremtő szervezetek - mondta Soltész Miklós.
Általános igazságnak nevezhető az autóiparban az a tendencia, hogy az európai autógyártók a legtöbb esetben teljesen szabad kezet adnak a vásárlók számára a konfigurációs lehetőségek kapcsán, míg például a japán vagy éppen koreai márkák inkább csomagos extrapolitikát folytatnak, ami azt jelenti, hogy bizonyos extrákat csak néhány egyéb opcióval kombinálva engedélyeznek.
A Bugatti megerősítette, hogy a hosszú ideig a világ leggyorsabb szériagyártású négykerekűjeként aposztrofált Veyron utódja a találgatásoknak megfelelően valóban Chiron néven érkezik. Mi több, már azt is tudjuk, hogy nem olyan soká: 2016 márciusában, a nemzetközi Genfi Autószalonon debütál a Chiron a nagyközönség előtt.
Javult a magyar háztartások jövedelmi helyzete tavaly, az egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelem 3,8 százalékkal, a nettó 4,8 százalékkal emelkedett, ami 5 százalékos reáljövedelem emelkedést jelentett - ismertette a legfrissebb, egységes uniós módszertan szerint készült kutatás eredményeit hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezető-helyettese
Egy orosz harci repülőgép a közelmúltban tévedésből megsértette Izrael légterét, de miután az izraeli hatóságok kapcsolatba léptek vele, rögvest visszatért Szíria területe fölé – ismerte el Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter a közszolgálati rádióban
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője globális válságnak tartja a menekültkrízist. Schöpflin György azt mondta: Európában sokkal keményebb fellépésre lenne szükség a bevándorlással szemben, visszaküldhetjük az embereket Törökországba, Libanonba, az ottani menekülttáborokba. A teljes beszélgetést este 6 órától az InfoRádió Aréna című műsorában hallgathatják meg.
Az Európai Bizottság hétfőn nyilvántartásba vette az európai polgári kezdeményezést, amely, ha sikerrel jár, arra kéri az EB-t, hogy javasolja a hetes cikk szerinti eljárás megindítását, vagyis annak...
A MOL a mai nap folyamán bejelentette, hogy most szerdától, vagyis december másodikától a benzin literenkénti árát négy forinttal emeli, miközben a gázolaj ára nem változik. Ennek hatására szerdától rég nem látott közelségbe kerül a benzin és a gázolaj ára: az országos átlagos literárak a benzin esetében 339 forint körüli értékre emelkednek, míg a gázolaj 342 forint körüli szinten marad.
A Deutsche Banknál a legnagyobb céges ügyfeleket segítő, új adózási stratégiát tártak fel. Hiába próbálják a G20-ak és az OECD országok bezárni az adózási joghézagokat, sorra jelennek meg ehhez...
A Bugatti megerősítette, hogy a hosszú ideig a világ leggyorsabb szériagyártású négykerekűjeként aposztrofált Veyron utódja a találgatásoknak megfelelően valóban Chiron néven érkezik. Mi több, már azt is tudjuk, hogy nem olyan soká: 2016 márciusában, a nemzetközi Genfi Autószalonon debütál a Chiron a nagyközönség előtt.
Ezért egyelőre nem indulhat el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése. Nem mintha bármi értelme lenne a kérdésnek azon kívül, hogy ellehetetlenítsenek egy értelmes népszavazást.
Egyelőre nem indulhat el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, mert a Kúrián megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát. A jogorvoslatot a...
A Fonó Budai Zeneház márka elnyerte a MagyarBrands címet. A MagyarBrands program olyan magyar vonatkozású márkákat díjaz immáron hatodik éve, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői hazánkban és a határokon túl is
Gyakran nem az iszlám vallás és nem a nyugati társadalom hibái miatti lázadás, hanem jóval inkább az autoriter családjukkal való szembeszegülés sodor radikális dzsihadisták közé Nagy-Britanniában élő muszlim fiatalokat.
Egyelőre nem indulhat el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, mert a Kúrián megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság határozatát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Peridot Line Kft. jogsértő módon reklámozta a Peridot ásványvizet, mert tiltott gyógyító és megalapozatlan, egészségre vonatkozó hatásokkal, valamint egészségügyi szervezeti ajánlással népszerűsítette azt. A GVH a jogsértésért 1.300.000 forint bírságot szabott ki a Peridot Line Kft.-re., és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.
A PayPal összesítette a Black Friday napján rendszerében feldolgozott mobilkészülékes fizetéseket. A toplisták összeállításakor a PayPal saját applikációján, továbbá az egyes webáruházak mobil oldalán PayPallel történő fizetések összvolumenét vették alapul.
Jelentős gazdasági fejlődés előtt áll Irán Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki a Teheránban rendezett magyar-iráni üzleti fórumon beszélt a két ország gazdasági együttműködési lehetőségeiről.
A macedón-görög határ ötven kilométeres szakaszán épül majd három méter magas kerítés, ebből eddig mintegy tíz kilométer készült el - számolt be a vesti.mk macedón hírportál hétfőn.
Másfél hete nem működnek a vezetékes telefonok és internetezni sem lehet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban - tudta meg az Index. A két legfontosabb munkaeszközzel állítólag azért van...
Nagyjából október végéig élhettek a díjmentes hitelfelmondáson alapuló kiváltás lehetőségével a volt devizahitelesek. A hitelkiváltási hullám végeredménye lehangoló: az elszámoláson átesett...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) benyújtotta hétfőn az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet, egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása érdekében, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat – közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
Románia-szerte megemlékeztek hétfőn a hatvan emberéletet követelő, egy hónapja kitört bukaresti tűzvész áldozatairól, miközben a baleset 67 sérültjét ápolják továbbra is hazai és külföldi kórházakban, tízük még nincs túl az életveszélyen.
Novemberben az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal nőttek a harmonizált fogyasztói árak Németországban éves, és 0,1 százalékkal havi bázison - derült ki a ma közzétett előzetes...
Az európai kézilabda szövetség honlapjáról kiderül, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria a nyitókörben az orosz Rosztov Don vendége lesz, míg a 2013-ban és 2014-ben bajnok Győri Audi ETO KC ugyanekkor a 2012-ben és idén győztes Buducnost Podgoricát fogadja.
Lehet, hogy nem ússzuk meg ilyen olcsón, 18 millió euróval a menekültek befogadása alóli vonakodást, Merkelnél felmerült, hogy a kelet-európai országokat támogató EU-s alapokból kéne elvonni a törököknek ígért hárommilliárd eurót. Mások a közös EU-s költségvetésből vagy arányos szolidaritási hozzájárulásokból teremtenék elő a pénzt, még nincs döntés.
Egyelőre nem indulhat el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, mert a Kúrián megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát. A jogorvoslatot a Nemzeti Választási Irodán (NVI) nyújtották be a Kúriának címezve, erről az NVI tájékoztatott hétfőn.
Két fotelben zajlik a történelem: Áder János köztársasági elnök (középen balra) – aki korábban egy rémálmáról mesélt – és Vlagyimir Putyin orosz elnök (középen jobbra) a Párizs melletti Le Bourget-ban, az ENSZ 21. klímakonferenciáján egymás mellett pihent. (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Gyakorlatilag unalomba fulladt a Forma–1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj. S ezzel tökéletesen illeszkedett a sorba, ugyanis idén egy-két futamot leszámítva – szerencsére a hungaroringi verseny is a kivételek közé sorolható – nem sok izgulni való akadt.
Vad pletykákat foglal össze az Index arról, hogy miért is távozhatott Nagy Róza, a Magyar Nemzeti Bank főigazgatói székéből. Laptársunk szerint a szakítás derült égből jött, Nagy Rózának november...