A korábbi évekhez képest hosszabb ünnepi bevásárlási időszakra számít az idén az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely szerint a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek a fogyasztók decemberben.
Az MSZP szerint nemzetstratégiai ágazattá kell tenni az oktatást Magyarországon, hogy a kormányzás egészét áthassa az oktatás elsődlegességének szemlélete.
Lewis Hamilton nyitotta a legjobban az év utolsó nagydíjhétvégéjét: a címvédő 0,1 másodperces előnnyel utasította maga mögé Nico Rosberget az abu-dzabi első szabadedzésen. Mögöttük a Fernando Alonsóval egyszer majdnem összekoccanó Kimi Räikkönen zárt.
Hagyományosan a Hálaadást követő, úgynevezett Fekete pénteken kezdődik Amerikában a karácsonyi vásár. Ám újabban sokan inkább a Net hétfőt választják, amikor hasonlóan olcsón, de sokkal kényelmesebben vásárolhatnak.
Legalább hat gyerek vízbe fulladt pénteken Törökország északnyugati partjainál, miután felborult két, migránsokat szállító és a görög szigetekre tartó csónak - jelentette a török média.
A szíriai konfliktusban érintett nyugati országok nem akarnak egységes szövetséget létrehozni Oroszországgal - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken Moszkvában. A szóvivő...
Elraboltak öt lengyel tengerészt a Szafir nevű lengyel teherhajóról Nigéria partjai előtt, 11 másik matróz pedig elbarikádozta magát a fedélzeten, hogy ne essen a támadók kezére.
Két év alatt volt ahol duplájára nőtt a munkát vállaló magyarok száma Nyugat-Európában. A brit és a német statisztikai hivatal adatait kérte ki a Magyar Nemzet.
Magyarország 2022-ig szeretné megduplázni védelmi költségvetését annak érdekében, hogy továbbfejlesszék a Magyar Honvédséget - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken, az Országgyűlés épületében rendezett nemzetközi NATO-konferencián.
Felépült a Szent István Bazilika előtt az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja, ahol idén először bankkártyával is lehet pénzt felajánlani a rászorulók számára.
Elraboltak öt lengyel tengerészt a Szafir nevű lengyel teherhajóról Nigéria partjai előtt, 11 másik matróz pedig elbarikádozta magát a fedélzeten, hogy ne essen a támadók kezére - közölte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter pénteken.
A magyar gazdaságpolitika elfogadottsága jelentősen javult, a megtett intézkedések sikeresek, 2016-ban felminősíthetik az országot - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára egy pénteki konferencián.
Kezdj már most neki a karácsonyi ajándékvadászatnak, hogy elejét vedd az őrült last minute kapkodásnak! Szuper tippekkel segítünk! 1. Okos gyerekeknek és szülőknek A Plukkido gyermekes családok számára készült játékos nevelési, motivációs eszközöket tervez, melyek segítségével a szülők garantáltan megtalálják a közös nyelvet gyermekükkel, így több időt tölthetnek a gyermeknevelés napos oldalán.…
A napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteknek 2015. december 30-ig helyesbítő bevallást kell tenniük az élelmiszerlánc felügyeleti díjról, miután megváltozott annak számítási módja - hívta fel a figyelmet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Továbbra sem született megállapodás a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); a munkáltatói oldal bruttó 3 százalékos emelést javasolt, a munkavállalói oldal azonban bruttó 9 százalékot szeretne - közölték a munkaadói és a szakszervezeti oldal képviselői pénteken a VKF tárgyalást követően az MTI-vel.
Megoldást keres a kormány az áfatörvény miatt bajba került könyvkiadók problémájára - jelentette be Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában. Mindenképpen segíteni fogunk - fogalmazott az emberi erőforrások minisztere. A Sportkórházzal kapcsolatban ugyanakkor közölte: a minisztérium arra tesz javaslatot, hogy ne épüljön meg.
A házigazdák még egy egyszer sem, a vendégek pedig 79 éve nem nyertek a tenisz Davis Kupájának döntőjében, amelyet 104. alkalommal rendeznek meg péntek és vasárnap között Gentben, a terrorfenyegetés miatt megerősített biztonsági körülmények között.
Óriásplakát kampányt indított a Magyar Közösség Pártja (MKP) annak az aláírásgyűjtésnek a támogatására, amelyet a menekültkvóták elutasítása és a helyi népszavazások ügydöntővé változtatása céljával indítottak. A "Te vagy a fontos, támogasd a petíciót" feliratú óriásplakátot pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján mutatta be a felvidéki magyar párt vezetése.
Nagyot esett a kínai tőzsde, melyben a tőkeáttételes kereskedés további szigorítását célzó intézkedések mellett egy gyenge makroadat és két meghatározó kínai brókercéget érintő hatósági vizsgálat is...
A Los Angeles-i Autószalon adott helyet a Porsche Cayman GT4 Clubsport premierjének, amely az elérhetőbb versenyzést szolgálja, tudásának egy részét pedig a 911 GT3 Cup versenyautó kölcsönzi. Hogy mire képes a típus, arra a gyártó kiváló videóinak köszönhetően már most következtethetünk.
Elraboltak öt lengyel tengerészt a Szafir nevű lengyel teherhajóról Nigéria partjai előtt, 11 másik matróz pedig elbarikádozta magát a fedélzeten, hogy ne essen a támadók kezére - közölte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter pénteken.
Ukrajna teljes egészében biztosította az Európába irányuló orosz földgáz tranzitját szerdán, aznap, amikor a Gazprom orosz gázipari vállalat felfüggesztette ukrajnai földgázexportját.
Manapság az elektromos hajtás kerül a legtöbbször reflektorfénybe, mint a benzinnel és főleg a dízelmotorral hajtott járműveket felváltó technológia, holott létezik egy sokkal kisebb - de így sem...
Valószínűleg nincs olyan autókedvelő, aki ne találkozott volna az egyik legbájosabb négykerekű színész, Herbie történetével. Az 1963-as VW Beetle ezúttal már 25 millió forintért cserélt gazdát, amely még veterán státusza dacára is meglehetősen sok pénz a népautóért – de egy filmcsillag ezzel mit sem törődik.
A 2009-es Forma-1-es világbajnok Jenson Button azt mondja, Fernando Alonsóval csapaton belül megküzdeni sokkal nagyobb kihívás, mint Lewis Hamilton ellen. Tovább »
A huszonéves albertirsai fiatalokat Ceglédbercel egyik utcájában igazoltatták a járőrök, eközben került elő a drog. A kábítószert és a fiúkat is lefoglalták a rendőrök, mindketten őrizetbe kerültek. Gábornál még a drog gyorsteszt is pozitív lett. (Police.hu)
Noha a stuttgarti csillagos márka a Mercedes-AMG GT személyében már rendelkezik igazán potens sportgéppel, igazi szuperautójuk mégsincs, a hiperautó ötletét pedig elvetették a minap. Egy ilyen patinás gyártó azonban nem maradhat vérbeli csúcsmodell nélkül, így nem is meglepő a hír, hogy 2018-ban a Mercedes-AMG bemutatja a legendás SLR utódát.
Nem a felvidéki történelemrajongók, hanem a másik társaság. Pintér miniszter szerint a két gyanúsított egy lehallgatott beszélgetésben azt mondta: fegyvert fogva meg kell győzni a kormányt, hogy „adják fel a hatalmukat”.