2015. november 17. kedd

nov. 17
13:17
Párizsi merényletek - Hamis lehetett az ominózus szíriai útlevél (Alternatív Energia)
A dokumentumot egy halott katona nevére állították ki.
nov. 17
13:17
Így lehet gyermekbarát egy település (hirado.hu)
Diákönkormányzat, iskolák az esélyegyenlőség jegyében, pedagógiai szakszolgálat – néhány azok közül az intézkedések közül, amelyekkel a települések elnyerték a Gyerekbarát Település díjat.
nov. 17
13:17
Szijjártó Ramallahból osztotta ki az európai vezetőket (ATV)
Megdöbbentőek és sokkolóak az EU-vezetők reakciói - jelentette ki a párizsi események és az uniós bevándorlási politika összefüggéseire utalva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden a Palesztin Hatóság területén tárgyalt Rijád al-Malki palesztin külügyminiszterrel.
nov. 17
13:18
Nyugdíjasként kaphatok cafeteriát? (HR Portál)
Nyugdíjas vagyok. Fiam kft-jénél dolgozok heti 2 órában. Kaphatok-e cafeteriát és mennyit?
nov. 17
13:19
Az Alkotmánybíróság erkölcsileg megsemmisült (Alternatív Energia)
Időközben már napvilágot látott, hogy az Ab már megsemmisítette a jogszabályt.
nov. 17
13:19
Két hazai fejlesztésű tűzoltóautót kapott a főváros (hirado.hu)
A járműveket a BM Heroes Zrt. gyártotta.
nov. 17
13:20
Adómentes a cégautó magáncélú használata? (HR Portál)
Egy tartásdíj-per közepén vagyunk, ahol az apa takarékosan bánik az információval jövedelmét illetően. Van egy egyszemélyes kft-je és a kft tulajdonában álló kocsit magánhasználatra is igénybe veszi. Sőt nagyon is, hisz külföldre, vidékre, Budapest teljes területén jár vele magánügyben. Jól tudom-e hogy csak a körzet látogatására lehetne használnia az autót és a többi benzinköltség, amit…
nov. 17
13:21
Durva poénnal jött ki a Charlie Hebdo (BorsOnline)
Egy szétlőtt bulizóval emlékezik a múlt pénteki terrortámadásra a Charlie Hebdo című szatirikus francia lap.
nov. 17
13:21
Több mint 24 ezer fegyveres őrzi Róma biztonságát (Alternatív Energia)
Az belügyminiszter cáfolta, hogy az Iszlám Állam kapcsolatba lépett volna a maffiával.
nov. 17
13:21
Ezért tűnnek félelmetesnek a Brüsszelben élő muszlimok (Infostart)
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfő délelőtt Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületébe, ahol egy embert előállítottak, majd az egyik épületben lévőket hangosbeszélőn keresztül felszólították, hogy működjenek együtt. A belga főügyészség megerősítette, hogy a pénteki párizsi merénylet egyik elkövetőjét keresik - mondta az InfoRádióban a rendőrségi zár alá vett egyik uniós intézményben…
nov. 17
13:21
Pesuth szerint nem kérdés a felminősítés (hirado.hu)
A közgazdász úgy véli, csak az a kérdéses, mikor lépnek a hitelminősítők.
nov. 17
13:23
Halott bringás arcát kapta a hős tűzoltó - videó (BorsOnline)
Felismerhetetlenné torzult az arca a hős tűzoltónak - egy hihetetlen beavatkozásnak köszönhetően azonban ismét tükörbe nézhet. Azt persze szoknia kell, hogy egy idegen férfi arca néz vissza rá.
nov. 17
13:23
LMP: a károsultaknak meg kell kapniuk pénzüket (Alternatív Energia)
"A törvény másról sem szólt, mint hogy a Fidesz megpróbálta mosni a kezeit, holott vastagon érintett volt a botrányban".
nov. 17
13:24
Több mint 24 ezer fegyveres őrzi Róma biztonságát (Metropol)
A legnagyobb kihívásnak a dróntámadásokat tekintik. December 8-án kezdődik a szentév.
nov. 17
13:26
Gyerekek is vízbe fulladtak, újabb migránsokkal teli hajó süllyedt el (Metropol)
Egy migránsokat szállító hajó keddre virradóan elsüllyedt a görög keleti-égei-tengeri Kósz szigetnél.
nov. 17
13:27
Ezentúl minősíteni fogják az adósokat (ProfitLine)
Megbízható és kockázatos adózókat különböztet meg az adózás rendjéről szóló jogszabály kedden elfogadott módosítása.
nov. 17
13:27
Gera: Ez a meccs az Európa Liga-döntő fölött áll (Sport365)
Gera Zoltán elmondása szerint pályafutása csúcsát jelenti, hogy kijutott a magyar válogatottal a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, ez az érzés felülmúlja azt is, amikor a Fulhammel az Európa Liga döntőjébe jutott.
nov. 17
13:29
Könnyebb lesz az ügyintézés januártól (ProfitLine)
Közigazgatási bürokráciacsökkentésről fogadott el törvénycsomagot a parlament kedden a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János javaslatára.
nov. 17
13:30
Alakul a profitgyár: jól halad a Masterplast beruházása (Privátbankár)
Elindult a Masterplast 8,4 millió eurós, 205 munkahelyet teremtő szabadkai beruházásának második üteme.
nov. 17
13:33
Nyilvános vitát tervez a kormány a szovjet megszállás áldozatainak emlékművéről (Infostart)
Nyilvános vitát tervez a kormány a szovjet megszállás áldozatainak emlékművéről - mondta az InfoRádiónak az emberi erőforrások minisztere.
nov. 17
13:33
Hosszú haláltusa után halt meg a 81 éves néni - Újratárgyalják az ügyet (Alternatív Energia)
Az elsőfokú eljárásban nem sikerült teljes körűen feltárni az esetet.
nov. 17
13:33
Magyar tehetség került a világ legkeményebb férfijai közé (hirado.hu)
Minden idők legnehezebb versenyében mért csapást csapásra a magyar versenyző, maga mögé utasítva jó néhány favágót.
nov. 17
13:33
Folytatódik a Masterplast szerbiai beruházása (Portfolio)
Elindult a Masterplast 8,4 millió eurós, 205 munkahelyet teremtő szabadkai beruházásának második üteme, miután az első ütem pénzügyi zárása és a próbagyártások sikerrel zárultak. A kétmillió eurós...
nov. 17
13:33
(18+) Vérfagyasztó üzenet: 7 évvel ezelőtt megjósolták a párizsi támadást (ATV)
Nemrég közzétettek egy 2008-as felvételt, amelyen egy csoport csuklyás muszlim fiatal megfenyegeti a Bataclan klub tulajdonosait, amiért Izraelt támogató rendezvényt szerveztek.
nov. 17
13:33
Megtörtént az első legális melegházasság Írországban (444.hu)
Cormac Gollogly és Richard Dowling 12 éve éltek együtt, most végre összeházasodhattak.
nov. 17
13:35
Quaestor - MSZP: a kormány fejezze be az MNB mentegetését (Alternatív Energia)
Tóbiás: a törvénynek ki kell mondania, az MNB vállalja a közjogi és a pénzügyi felelősséget a kárrendezésért.
nov. 17
13:39
Foteltorna Ritával - 1. rész: hátgyakorlatok (BorsOnline)
Gyakorlatok irodába és otthonra. Sorozat.
nov. 17
13:41
Így bombázzák szét interjú közben a szírt – sokkoló videó (BorsOnline)
Brutális felvételt tett közzé a német online sajtó. Az Asszad elnök ellen harcoló egyik terrorcsoport parancsnoka éppen sikereiről nyilatkozik, mikor becsapódik egy rakéta.
nov. 17
13:42
Újabb egymilliárdos vagyont zárolt a NAV (Metropol)
Olyan áfa-visszaigénylésekkel csaltak, amelyeket soha nem fizettek be a költségvetésbe.
nov. 17
13:42
Fizetniük kell a kisboltoknak is (Adózóna)
A kereskedelemben mindenkinek kell élelmiszer-biztonsági felügyeleti díjat fizetnie – döntött kedden az Országgyűlés.
nov. 17
13:48
Szijjártó szerint csak mi látjuk, hogy mi tette tönkre Európa biztonságát (Privátbankár)
Megdöbbentőek és sokkolóak az EU-vezetők reakciói – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 17
13:51
MLP:"A Quaestor-bűncselekményért" a felelősöknek kell megfizetniük (Kripto Akadémia)
A kormány a Quaestor-törvény gyors elfogadásával csak a maga és az MNB súlyos felelősségéről akarta elterelni a figyelmet
nov. 17
13:51
(18+) Vérfagyasztó üzenet: 7 évvel ezelőtt megjósolták a párizsi támadást (ATV)
Nemrég közzétettek egy 2008-as felvételt, amelyen egy csoport csuklyás muszlim fiatal megfenyegeti a Bataclan klub tulajdonosait, amiért Izraelt támogató rendezvényt szerveztek.
nov. 17
13:53
Együtt: a jegybanknak kell felelősséget vállalnia a kártalanításért (Kripto Akadémia)
Pápa Levente: a Fidesz "szánt szándékkal eltervezve" egy betarthatatlan törvényt hozott létre az ügyben.
nov. 17
13:57
Nem biztos, hogy ütött a vak komondoros Balogh (BorsOnline)
Ezúttal is élettársával, Terikével együtt jelent meg a Kecskeméti Járásbíróságon Balogh József, akit azzal vádolnak, hogy 2013 áprilisában súlyosan bántalmazta élettársát. A nő akkor darabos orrcsont- és járomcsonttörést szenvedett.
nov. 17
13:57
Az államvédelmi törvény szigorítását szorgalmazza a kisebbik koalíciós párt Ausztriában (Infostart)
A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Osztrák Néppárt (ÖVP) az ausztriai államvédelmi törvény mielőbbi szigorítását szorgalmazza, ám a szociáldemokrata párt szerint a tervezett változtatások komoly beavatkozást jelentenek a polgári alapjogokba.
nov. 17
13:59
Elsüllyedt egy bevándorlókat szállító hajó a görög Kósz szigetnél (Infostart)
Egy migránsokat szállító hajó keddre virradóan elsüllyedt a görög keleti-égei-tengeri Kósz szigetnél. Legalább kilencen vízbe fulladtak, köztük négy gyerek - közölte a görög parti őrség.
nov. 17
14:00
Az Alkotmánybíróság előtt tüntettek a károsultak (Metropol)
Teljes kártalanítást, a károsultak kárpótlásáról szóló törvény végrehajtását, illetve új törvény megalkotását követelték Quaestor-károsultak kedden Budapesten, az Alkotmánybíróság (Ab) épülete előtt.
nov. 17
14:00
Bevándorlási papírok a szemétben (ProfitLine)
Egy fővárosi kerület kommunális hulladékának szúrópróba szerű átvizsgálása során még mindig az látszik, hogy egyáltalán nem figyelünk oda a megfelelő papíralapú adatkezelésre és iratmegsemmisítésre. A kb. 200 kg átnézett hulladékból 37 kg tartalmazott visszaélésre alkalmas adatokat, köztük olyan érdekes iratok kerültek elő, mint például magyarországi tartózkodási engedélykérelem vagy egy külföldi…
nov. 17
14:06
Nem változott az alapkamat (Infostart)
Változatlanul, 1,35 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén.
nov. 17
14:06
Hivatalos: a menekültek nem bűnöznek többet, a szélsőjobb igen (Privátbankár)
Németországban a hatóságok összeszedték, hogy a menekültválság nyomán hogyan változott a bűnözés. A menekültek nem bűnöznek többet, mint a helyi lakosság, a szélsőjobboldali támadások száma viszont meredeken nőtt. A balkániak pedig jobban bűnöznek, mint a háborús övezetekből érkezők. Több mint 100 terroristagyanús személyt vizsgáltak.
nov. 17
14:06
Több százezres kártérítést kapott a szegedi férfi, akit bolti tolvajnak néztek és átnézték a táskáját (444.hu)
Őrök kísérték hátra, hiába mutatta meg a táskáját.
nov. 17
14:08
Ilyen se volt még: a francia himnuszt fogják énekelni este a brit szurkolók (444.hu)
Kedd este fogadja a Wembleyben a francia válogatottat Anglia, és a párizsi terrortámadások utáni szolidaritás jeleként az angol szurkolók között kampány indult, hogy a meccs előtt énekelje mindenki a La Marseillaise-t, még a szöveget is elkezdték terjeszteni. Ha ez valóban megvalósul, az sok szempontból történelmi pillanat lesz. (Quartz)
nov. 17
14:09
Legalább enni állj meg Burgenlandban! Gasztroparadicsom a szomszédban (Mindmegette)
Mivel közvetlenül a határ mellett található, a magyarok többsége csak átutazik Ausztria legkisebb tartományán, Burgenlandon. Most szólunk, hogy ezzel őrült hibát követtek el! A szomszédban ugyanis elképesztő gasztronómiai élményeket élhetünk át, a hibátlan menüsor és a jó borok mellett pedig garantált a magyar szó is, hol egy üzletvezető, hol egy séf, hol egy felszolgáló köszönt bennünket…
nov. 17
14:09
"HIV-pozitív vagyok" - ismerte be Charlie Sheen (Kripto Akadémia)
nov. 17
14:09
Kiosztották a Pro Urbe-díjakat (hirado.hu)
Idén a többi közt Schmidt Mária, Derce Tamás, Ókovács Szilveszter kapta az elismerést.
nov. 17
14:09
Döntött a kamatról a monetáris tanács (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően az 1,35%-os szinten tartotta mai ülésén az irányadó kamatot a monetáris tanács. A lépés már csak azért sem meglepetés, hiszen a jegybank hosszú ideje azt hangsúlyozza,...
nov. 17
14:09
Megváltozott a lakcímed? Ennyibe kerül, ha mindent el akarsz intézni (Pénzcentrum)
Lehet forintosítani, hogy felvettem férjem családnevét? És mennyi idő mindez?...
nov. 17
14:09
Megvan kié a terroristánál talált hamis szíriai útlevél (ATV)
A múlt heti párizsi merényletek egyik elkövetőjénél talált, feltehetően hamis útlevélben a szíriai hadsereg egy néhány hónappal ezelőtt megölt katonájának adatai szerepelhetnek - közölték kedden francia rendőrségi források.
nov. 17
14:10
Egy bristoli iskolában megtiltották egy vak kislánynak, hogy fehér bottal járjon, mert az veszélyes (444.hu)
Mindenkinek elment az esze rovatunkból.

Keresés