Rekord számú kulturális közfoglalkoztatottra jelentették be igényüket a partnerszervezetek a negyedik kulturális közfoglalkoztatási program előregisztrációja során - tájékoztatta az MTI-t kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Jövő év januárjától üzemszerű működésre áll át a mostani tesztüzemből az MVM NET Zrt. LTE450 technológiára épülő mobilhálózata - jelentette be Krénusz Kornél, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nem kétséges, hogy Magyarország visszakerül a befektetésre ajánlott kategóriába a hitelminősítőknél, már csak ennek időzítése kérdéses - mondta Pesuth Tamás közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára kedden az M1 aktuális csatornán.
Mindkét városban a távhővezetékkel van gond. Kazincbarcikán 3500 fogyasztónál szünetel a fűtés, a kimaradás egy óvodát, egy iskolát és egy középiskolát is érint. A hiba kijavítása várhatóan három nap. Miskolcon 260 van hideg. (Katasztrófavédelem)
Az utóbbi napok, hetek esései után különösen kirobbanó formában voltak ma a tőzsdeindexek, a BUX is két százalékkal ment fel, az OTP valósággal megtáltosodott. A forint erősödött, a dollár úgyszintén. Jól szerepelt a Wal-Mart, az USA tőzsdéi is felfelé tartanak.
Simicskó István honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy elhalasztják a jövő évre tervezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.
Hiába számolt be profitcsökkenésről és a várttól elmaradó bevételről a Wal-Mart negyedéves gyorsjelentésében, a befektetők mégis örülnek a negyedéves számoknak: a részvények árfolyama 5%-os pluszba...
A párizsi terrortámadás a sportot is érinti, a belga–spanyol futballmeccs elmaradt, a német–hollandot pedig alig két órával a kezdés előtt fújták le – egy gyanús táska miatt.
Moszkva felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy sürgősen hozzon határozatot egy széles körű terroristaellenes front megalakításáról - olvasható az orosz külügyminisztérium keddi közleményében.
Megvédte a szakszervezet a hozzá csatlakozó óvónőt, akinek a közalkalmazotti jogviszonyát a munkáltató óvoda keresőképtelen státusza alatt, azonnali hatállyal megszüntette. Az eset ismertetése előtt nézzük meg azt, hogy mit is tud pontosan a szakszervezet a tagoknak nyújtani.
Magyarországon ma minden kilencedik gyermek a terhesség 37. heténél hamarabb, koraszülöttként jön a világra. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány koraszülött-világnap alkalmából tegnap átadott Tanácsadó és Továbbképző Központja egy egész hetes rendezvénysorozatot szervez, melynek elsődleges célja, hogy átfogó és széles körű tájékoztatást nyújtson a koraszülés kivédhető rizikóiról.
A kedden elfogadott adócsomag könnyítéseket, egyszerűsítéseket jelent az adózó magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.
Javíthat az orosz adósbesoroláson és segíthet az Oroszország elleni szankciók megszüntetéséhez a nemzetközi terrorizmus elleni harc kapcsán erősödő orosz-amerikai kapcsolat és a nemzetközi...
Mohamed Abdeslam, a nagy erőkkel keresett Salah Abdeslam testvére, miután hosszas kihallgatás után elengedték, a francia BFMTV-nek adott interjújában azt üzente bátyjának: adja fel magát a rendőrségnek. Azt is hozzátette, hogy "Salah nem ivott, rendszeresen imádkozott, és átlagosan öltözködött."
Elítélte a párizsi terrortámadásokat Mohamed Abdeslam, a szökésben lévő feltétezett merénylő, Salah Abdeslam testvére. A BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban a férfi azt tanácsolta fivérének, hogy adja fel magát a rendőrségen.
A német-belga-holland hármas határ térségében kedden őrizetbe vett emberek ügye nincs közvetlen összefüggésben a párizsi merényletekkel - jelentette be a német belügyminiszter Berlinben.
A globális felmelegedés leküzdésére irányuló erőfeszítések fokozását sürgette kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint évente tízezrek halnak meg a klímaváltozás következtében.
Újabb egymilliárd forint értékű vagyont zárolt egy debreceni férfi által irányított, vasipari termékekkel üzletelő bűnszervezet tagjainál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel már összesen négymilliárdos vagyon került zár alá - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.
A bankok elérték a céljukat - így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezésről szóló törvény egyes részeit.
Holtan találták Tök község külterületén kedden kora délután azt a férfit, akit a Zsámbékon hétfőn elkövetett emberöléssel összefüggésben kerestek a nyomozók - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.