Nagy a bizonytalanság a piacon a jövőévi kilátásokkal kapcsolatosan, ugyanakkor a UBS és a Credit Suisse elemzői optimizmussal állnak 2016-hoz, ezért öt jó tippet adtak a Forbesnak arról, hogy...
Nyílt levelet írt a Nemzeti Minimum a képviselőkhöz és a magyar társadalomhoz, amelyben azt kérik: teremtsék meg a rászoruló gyerekek minőségi étkeztetésének kereteit és forrásait.
November 10-én lett a kisfiam 2 éves. Engem november 5-től visszavettek a munkahelyemen és most szabadságon vagyok. Most fogjuk kezdeni a bölcsődét. Most derült ki, hogy jön a kistesó. Ha azt mondják, hogy maradjak akkor otthon inkább táppénzen, akkor attól még meg igényelhetem a gyest? Ha én nem, akkor a párom megigényelheti?
A tervezettnél jóval visszafogottabb lesz Az éhezők viadala-sorozat új részének Los Angeles-i premierje és az amerikai CBS csatorna is megváltoztatta hétfő esti műsorát a Franciaországot ért terrortámadás nyomán.
Az elmúlt három nap alatt 1244 menekültet és gazdasági bevándorlót mentett ki a görög parti őrség az Égei-tengerből, miközben továbbra is ezrek érkeznek a görög szigetekre.
Az 1986-os vb óta tartó "aszály" és Priskin Tamás szépségdíjas gólja állt a magyar-norvég Eb-pótselejtezős visszavágóról szóló nemzetközi beszámolók középpontjában.
A szabályozási környezet változása, az időnként nehezen értelmezhető vagy többféle értelmezés alapján is alkalmazható előírások, illetve az ellenőrzési és ítélkezési gyakorlat esetleges eltérései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkaidő szervezéshez kapcsolódó kérdések folyamatos kihívást jelentenek a foglalkoztatók részére. A probléma súlyát és töretlen aktualitását jelzi az is, hogy a BDO…
A legutolsó információk szerint 132 főre emelkedett az Iszlám Állam által elkövetett összehangolt párizsi terrortámadások halálos áldozatainak száma. A szálak Brüsszel egyik szegény és eddig is...
Jelenleg sem csak logisztikai tevékenységet folytatunk: a Balkán felett magyar repülőgépek is járőröznek, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Startban.
A forint és deviza hitel- vagy lízingszerződéssel rendelkező fogyasztók akkor is kérhetnek részletes elszámolást pénzügyi intézményüktől, ha tőlük korábban nem vontak el tisztességtelenül költségeket...
Iraki titkosszolgálati tisztviselők egy nappal a 129 halálos áldozattal járó párizsi támadások előtt küszöbönálló merényletekre figyelmeztették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen az Egyesült Államok vezetésével harcoló szövetségeseket - tudta meg az AP amerikai hírügynökség.
Pénteken 2:17-kor hívták a rendőröket, hogy a 24 éves mosonmagyaróvári P. A. Zs. Palotáson az élettársával veszekedett, egy késsel a saját hasát több helyen megvágta, majd megfenyegette és ököllel hasba ütötte a terhes nőt, és elvette egy csomó pénzét meg a kocsiját. Kiderült, hogy november 9-én, éjjel egy boltból is megpróbált lopni, de az épületbe nem tudott bejutni. Elfogták, előzetesbe került.…
Terrortámadások voltak Európában, máricus 15-én itthon még verték a tüntetőket, indiánok hivatalokat foglaltak el Washingtonban, de Nixont újraválasztották. És annyi fideszes képviselő született akkor, amivel már frakciót lehetne alakítani.
A forint és deviza hitel- vagy lízingszerződéssel rendelkező fogyasztók akkor is kérhetnek részletes elszámolást pénzintézetüktől, ha tőlük korábban nem vontak el tisztességtelenül költségeket, s így nem kaptak elszámolási értesítőt szeptember végéig - közölte a jegybank a Privátbankárral.
Szeptemberben 366 millió euróval 859 millióra nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az augusztusival szemben, és az ország külső finanszírozási képességét jelző adat, a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlege hasonlóképpen 359 millió euróval 1,213 milliárd euróra javult - áll az MNB hétfői statisztikájában.
Diszkréten keres állást a magyar, 96 százalékuk csak akkor szól főnökének, ha már konkrét ajánlata van vagy le is szerződött új munkaadójával - derült ki a Jobinfo.hu állásszemléző oldal friss, nem reprezentatív felmérésből. Persze az addig vezető út rögös, sok a diszkriminatív kérdés, melynek elszenvedői leginkább a kisgyermekes anyukák és a szülő korban lévő hölgyek.
Megérdemelt továbbjutásról, küzdeni tudásról, harcról és akaratról beszéltek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik a norvégok elleni kettős győzelemmel vívták ki a jogot, hogy ott legyenek a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságon.
Egyes kutatások szerint az ideális cégvezető szeret futni, kopasz, magas, mély a hangja és lányokat nevel. Más tanulmányok azonban cáfolják ezeket az elméleteket - írja a VS.hu.
Közgyűlést tart holnap a Waberer's, ahol újra zártkörűen működő részvénytársasággá alakulhat a vállalat. December 17-én rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's International. A közgyűlésen a cég...
Iraki titkosszolgálati tisztviselők egy nappal a 129 halálos áldozattal járó párizsi támadások előtt küszöbönálló merényletekre figyelmeztették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen az Egyesült Államok vezetésével harcoló szövetségeseket - tudta meg az AP amerikai hírügynökség.
Jelentős offenzívát indított a jemeni kormányhadsereg és az azt támogató arab koalíció hétfőn, hogy visszaszerezzék a síita húszi lázadóktól az ország délkeleti részén lévő Taíz tartományt.
Jelentős offenzívát indított a jemeni kormányhadsereg és az azt támogató arab koalíció hétfőn, hogy visszaszerezzék a síita húszi lázadóktól az ország délkeleti részén lévő Taíz tartományt
Szeptemberben 366 millió euróval 859 millióra nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az augusztusival szemben, és az ország külső finanszírozási képességét jelző adat, a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlege hasonlóképpen 359 millió euróval 1,213 milliárd euróra javult - áll az MNB hétfői statisztikájában.
Gyilkossággal gyanúsítják, és letartóztatták azt a 16 éves fiút, aki a gyanú szerint tegnap este hasba szúrt egy rendőrt egy parkolóban. A rendőr súlyos, de stabil állapotban van kórházban. A rendőrség egyelőre nem hiszi, hogy a késelésnek köze lenne a terrorizmushoz. (Guardian)
Csökkent a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók vesztesége hétfőn a kereskedés indítása után másfél órával, a londoni börze indexe már a pozitív tartományban mozgott az előző záráshoz képest.
Nagyon komoly kormánypárti kivonulás volt a Groupama VIP-részlegében, ahol celebek, focisták, politikusok és pénzemberek drukkolták ki közösen a továbbjutást. Orbán végig páholyában maradt.
Közgyűlést tart december 17-én a Waberer's, ahol újra zártkörűen működő részvénytársasággá alakulhat a vállalat. December 17-én rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's International. A közgyűlésen...
A francia hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint valóban a szíriai útlevéllel érkező Ahmad al-Mohammad robbantotta fel magát a Stade de France-nál.
Az Európai Uniónak meg kell tudnia védeni határait - hangsúlyozta egyebek mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország és az unió külpolitikai kérdéseiről és az európai migrációs válságról hétfőn Jeruzsálemben tartott előadásában.
A 84-es úton két autó ütközött, egy ember meghalt, négyen megsérültek. Feloldották a teljes útzárat a 84-es számú főúton a Vas megyei Nemeskeresztúr közelében, ahol hétfőn hajnalban halálos baleset történt - közölte honlapján a rendőrség
Milyen mélyre kéne a zsebünkbe nyúlnunk, ha élőben szeretnénk végigkövetni a magyarok szereplését a foci Eb-n? Meglepő módon a jegyekért nem kell egy vagyont fizetni - persze nagy kérdés, meddig jut a magyar csapat, és hogy a kapu mögött őrjöngenénk, vagy full extrás szórakozásra vágyunk.