A párizsi prefektúra szombaton ismételten arra kérte a párizsiakat, hogy amennyiben lehetséges, ne hagyják el a lakhelyeiket. A hatóságok ugyanakkor nem tiltották meg a városban a közlekedést, a véradó helyeken pedig délre hatalmas sorok alakultak ki.
Az IÁ állítása szerint ők követték el a terrorakciókat, amelyeknek 129 áldozata van. Óvintézkedések Európa szerte, letartóztatások Belgiumban. Gyanús útleveleket találtak. Összefoglaló.
Embertelennek és minden szempontból igazolhatatlannak nevezte Ferenc pápa a Párizsban történt terrorista támadásokat a TV2000 olasz katolikus televíziónak szombaton.
A párizsi merényletek miatt megerősítették Magyarország védelmét, a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra, a Fidesz tisztújító kongresszusát pedig elhalasztják - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az M1-en.
Ma minden közintézmény zárva tart, a választási kampányt is felfüggesztették, a tömegrendezvényeket nem szabad megtartani, azonban ez is a gyilkosok malmára hajtja a vizet. Sikerült elvetni a félelem magvait. Havasi János írása.
Folyamatos felülvizsgálat alatt van a nagy-britanniai terrorkészültségi szint - mondta szombaton a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese.
Ezen a hétvégén Budapesten nyílik meg Európa első idei adventi és karácsonyi vására. Minden bizonnyal így ez lesz a leghosszabb is. A legtovább azonban a litván fővárosban válogathatnak az ünnepi portékák közül.
A Diabétesz Világnap minden év november 14-én ünnepeljük. Bár nem a cukorbetegség miatt örülhetünk, hanem Frederick Banting miatt, aki ezen a napon született és akinek Charles Besttel közös munkájuk révén 1922-ben felfedezték az inzulint. A Világnapot a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és tagszervezetei rendezik meg világszerte.
Szlovákiában mind a három legfőbb közjogi méltóság, az összes parlamenti párt vezetése és az érdemi támogatottsággal rendelkező más politikai csoportosulások szinte mindegyike, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) is, nyilatkozatban ítélte el szombaton a párizsi merényleteket.
Feltehetően kevés olyan család van, ahol kézmosáskor mindenkire külön szappan vár a mosdó szélén, s talán még kéztörlőből is csupán egy lóg a falon sokunknál.
Budapest - Nem csak Magyarországon, de a világon sehol sincs sajtószabadság - állítja a Magyar Nemzetnek adott interjúban Frei Tamás, aki azt is beismerte: ma már nem készítené el hírhedt bérgyilkosos riportját.
Bár jogilag továbbra is érvényes Lengyelországnak a migránsoknak befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán nincs politikai lehetőség ennek teljesítésére - jelentette ki szombaton Konrad Szymanski, az Európai Unió ügyeiért felelős leendő lengyel miniszter.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vállalta magára a Párizsban elkövetett merényleteket szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében.
50 dkg csirkemáj bacon 2 db vöröshagyma (kisebb) 4 gerezd fokhagyma (kisebb) 2 db chili paprika 1 db hegyes csípős zöld paprika 1 db paradicsom 15 dkg rizs 1 csésze zöldborsó (fagyasztott) olívaolaj 1 szelet bacon 1 evőkanál vaj só fekete bors (őrölt) pirospaprika (őrölt) 1 db húsleveskocka 1 dl fehér bor
Böjte Csaba ferences szerzetes, Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány egykori Magyarországi képviselője és a Honismeret folyóirat képviselői vehettek át idén Bethlen Gábor-díjat szombaton a Pesti Vigadóban.
A magyar emberek biztonságának növelése érdekében a Magyar Honvédség megerősített, fegyveres rendész járőrei Budapest kiemelt pontjain, fő közlekedési csomópontjain, tömegeket vonzó helyszínein is megjelennek - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
A Le Monde című napilap internetes oldala szerint a két hét múlva kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcs (COP) is szóba került a legalább 128 áldozatot követelő merényleteket követően a francia elnöki hivatalban összehívott válságtanácskozáson, de annak elhalasztása nem merült fel.
Ausztria szocialista védelmi minisztere ahelyett, hogy Magyarországot bírálja, inkább az európai közös szabályok betartásán fáradozzon - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.
A török államfő és a miniszterelnök egyaránt mélységesen elítélte szombaton a párizsi terrormerényleteket, és mindketten részvétüket fejezték az áldozatok iránt.
Budapest - Nem csak Magyarországon, de a világon sehol sincs sajtószabadság - állítja a Magyar Nemzetnek adott interjúban Frei Tamás, aki azt is beismerte: ma már nem készítené el hírhedt bérgyilkosos riportját.
Ki merné azt állítani, hogy Raquel Welch már 75 éves? A ma is gyönyörű színésznő hiába volt sikeres a csodás megjelenése mellett, a szerelemben nemigen volt szerencséje.
A rendőrség folyamatosan értékeli és elemzi a beérkező információkat, amelyek függvényében dönt a további szükséges intézkedések elrendeléséről. A Magyar Honvédségnél is megerősített biztonsági intézkedéseket rendeltek el .
Lassan itt a december, ami sok befektetőben felelevenítheti a Mikulás-rali jelenséget, ami alatt a szakértők jellemzően az év végi tőzsdei áremelkedést értik. Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest...
A határok lezárása és a drótkerítés nem akadályozza meg a párizsihoz hasonló terrorcselekményeket - mondta Zoran Milanovic horvát ügyvezető miniszterelnök szombaton zágrábi rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Ujjlenyomat alapján azonosították a nyomozó hatóságok a péntek éjjeli párizsi merényletek egyik elkövetőjét, egy fiatal francia férfit, aki az Europe 1 rádió szombati jelentése szerint a Párizstól mintegy 35 kilométerre lévő Courcouronnes-ba való.