A pánikkal határos nyugtalanság vett erőt az amerikai Republikánus Párt elitjén, mert három hónappal az előválasztási küzdelem megkezdése előtt még mindig két politikai kívülálló vezeti az elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját.
Bernd Storck szövetségi kapitány és játékosai is egyetértettek abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nagy lépést tett az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé azzal, hogy csütörtökön 1-0-ra győzött a pótselejtező norvégiai első felvonásán, de ezzel a sikerrel még nem nyerte meg a párharcot - írja az MTI.
Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedévben 3,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 34 milliárd forint nyereséggel.
A Magyar Időkben interjút olvashatnak Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával, aki szerint senki nem tartja be a dublini egyezményt. Több mint ezerötszáz ponton épül ingyenes wifi elérés, a projekt költségei akár az egymilliárd forintot is meghaladhatják - írta a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a közfoglalkoztatottak mindössze 13,3 százaléka tud csak…
Egészpályás letámadásként értékelték lapunknak egyes minisztériumi „sajtómunkások” Rogán Antal és csapata megérkezését a kormányzati kommunikáció területére. Az új seprő Miniszterelnöki Kabinetiroda semmit sem bízott a véletlenre, így nem csak a kormánytagok összes szóba jöhető média megjelenését koordinálnák a jövőben, hanem még az ezek során alkalmazandó panelmondatokat is a tárcavezetők,…
A Sínai-félsziget egy részét nem katonák vagy rendőrök védik, hanem beduin törzsek, akik állítólag egyetlen puskalövés nélkül állították meg a terroristacsoportot.
A chess.com külön kiemelte: a pénteken rajtoló és november 22-ig zajló sakk Eb-n részt vevő magyar férfiválogatott kapitánya, Polgár Judit a mezőny egyetlen női szakvezetője férfiegyüttes élén.
Európa jelenleg nem egy menekültválsággal, hanem egy tömeges migrációval szembesül - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Prágában a Prágai Európai Csúcstalálkozó nemzetközi politikai konferencia első napjának egyik panelbeszélgetésén, amelynek témája az Európai Unió jövője volt.
Egy amerikai harci drón légicsapást intézett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet lefejezős propagandavideóiból ismert "Dzsihád John" ellen Szíriában - közölte helyi idő szerint csütörtök éjjel a Pentagon.
Oslo – A norvégokat legyőző magyar labdarúgó-válogatott játékosai is egyetértettek abban, hogy a csapat nagy lépést tett az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) "filléres" akciót indított az éhező szíriai gyerekek megsegítésére az okostelefonok használói körében, akik egy érintéssel elláthatják ennivalóval a fiatal menekülteket - jelentette be New Yorkban a világszervezet szóvivője helyi idő szerint még csütörtökön.
A harmadik negyedévben (negyedéves alapon) 0,3%-kal bővült a francia gazdaság - jelentette a nemzeti statisztikai hivatal. A bővülés az építőipar és a készletezés fellendülésének köszönhető. A...
Elemzők 15,8 milliárdos nyereséget vártak, végül 3,6 milliárdos veszteség lett belőle. A mínusz köszönhető a román leánybank svájci frankban eladósodott ügyfeleinek "kiváltása", és a magyarországi forintosítás is. (MTI)
Berlin és Brüsszel nagy reményeket fűz ahhoz, hogy Ankarával megállapodásra juthat a menekült-kérdésben a vasárnap kezdődő G20-as csúcson. Az EU vezető fővárosai számára fogy az idő, hiszen az integráció már rendkívül rossz állapotban van. A politikai epicentrum Európában a nemzeti szuverenitás visszaszerzése felé tolódik el.
A 46 éves medina-szőlőhegyi férfi idén áprilisban szabadult szabálysértési elzárásából, és az ünneplése olyan jól sikerült, hogy még aznap visszakerült a hűvösre.
Megfékezték a lángokat a székesfehérvári Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola tornatermében. A tűz mintegy négyszáz négyzetméteren pusztított, de a lángok a tantermekre nem terjedtek át - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken az MTI-vel.
Bernd Storck szövetségi kapitány és játékosai is egyetértettek abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nagy lépést tett az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé.
November 20-tól december 7-ig licitálhatnak az érdeklődők a Buda-Cash cégautóira az Elektronikus Értékesítési Rendszerben; a felszámoló 13 kocsit bocsátott árverésre összesen 34,7 millió forint kikiáltási áron.
A kelet-közép-európai térségben és Magyarországon is jól teljesített a bevételének és nyereségének egyébként a harmadik negyedévben éves csökkenéséről beszámoló UniCredit csoport - tájékoztatta az MTI-t az UniCredit Bank Hungary Zrt.
Megszerezte az abszolút többséget a mianmari parlamentben Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas ellenzéki politikus pártja, annak ellenére, hogy a hadseregnek fenntartott képviselői helyek miatt csupán a mandátumok háromnegyedére pályázhatott.
Tóth Vera élete igazi hollywoodi tündérmese. Az énekesnő Gyémánt című kötete nemcsak neki, de az egész családjának elhozta a békét. Vera reméli, az olvasói is megtalálják a lelki nyugalmukat.
Szinte mindenkinek van olyan ismerőse vagy rokona, aki próbálkozott már szörpkészítéssel, hiszen tengernyi ízesítés létezik belőlük. Sokan ebből kifolyólag csakis a házira esküsznek, de bizony van olyan élethelyzet, amikor a boltba betérve kell elkezdenünk keresgélni.
Első alkalommal rendezik ma meg az Ékszerek éjszakáját, amelynek keretében mintegy harminc budapesti helyszínen mutatják be munkáikat kortárs magyar ékszertervezők.
Oslo – Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megindokolta, miért állította be a csapatba az idén még egyetlen élvonalbeli meccset sem játszó Kleinheisler Lászlót a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn (1-0).