A migránsválság körülményei között Litvánia nagy valószínűséggel bevezeti a határellenőrzést a Lettországgal és Lengyelországgal közös határán, amely a schengeni övezet belső határa - közölte Dalia Grybauskaite litván elnök szerdán a közszolgálati rádióban.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban lehetséges mondta az egyoldalú kivonulást ciszjordániai területekről, oktatási minisztere szerint ellenben ez súlyos hiba lenne.
Több helyen egyszerre megkezdődött a kerítésépítés szerdán a horvát-szlovén határ szlovén oldalán - jelentették hírügynökségek, illetve szlovén és horvát televíziók.
Az Infiniti két éve, a Q50 bemutatásával lépett új korszakba, és az új típusjelzések mellett azóta már az összes modelljüket frissítették is a japánok – nem is beszélve a vadonatúj Q30 kompaktról. A gyáriak következő nagy dobása a középkategóriásuk alapjaira épülő kupé, a Q60 lesz, amely jövőre mutatkozik be, és egy kémfotón máris megmutatta magát.
Léteztek olyan valóságshow-k is a magyar kereskedelmi televíziózásban, ahol nem feltétlen az értelmet nélkülöző párbeszédek, a zuhany alatti szex, a kigyúrt izmok és a szilikonmellek domináltak.
Lemondott tisztségéről a moszkvai doppingellenőrző laboratórium vezetője, az intézmény működési engedélyét kedden felfüggesztette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).
Az Európába irányuló bevándorlóáradat megfékezéséhez az EU határellenőrzésének szigorítására van szükség - hangoztatta a máltai informális uniós csúcstalálkozó előtt tartott sajtótájékoztatóján szerdán Klaus Iohannis román államfő.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása során lehetségesnek nevezte, hogy Izrael kivonul egyes ciszjordániai területekről, amit Naftali Bennet, kormányának oktatási minisztere ugyanakkor súlyos hibának nevezett - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság szerdán.
Egy hét alatt négy fesztiváldíjat nyert Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje, amely többek közt a hétvégén véget ért ottawai fantasztikus film fesztivál (Cellar Door Film Festival), a stockholmi Monsters of Film című seregszemle és a lundi nemzetközi filmfesztivál közönségdíját érdemelte ki.
Fél évvel ezelőtt a kínai acélipari alapanyagok még logisztikai költségek nélkül is drágábbak voltak, mint a nyugat-európaiak, azonban most a kínai belső kereslet visszaesése miatt a - sokszor államilag támogatott – kínai gyártók nyomott áron Európában próbálják értékesíteni termékeiket, állítja az acél- és műanyagipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt. A cég szerint számos…
Bővülne a családtámogatás, a gyermekvédelem, így a többi között az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra és a bölcsődei ellátás a napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat nyomán - ismertette Novák Katalin és Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkára szerdán Budapesten.
Erősödéssel kezdett szerda reggel a forint, ezzel már 312 alatt is járt az euróval szemben, vagyis a múlt heti nagyobb gyengülést követően lassan magára talál. Közben a mostanában legnagyobb...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnali termékvisszahívásra kötelezett egy libamáj megjelöléssel fagyasztott kacsamájat forgalmazó céget, emellett több mint 2 tonna termékét vontak forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. A Kurunczi Hús Bt. milliós bírságra számíthat - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A 20 év után november elsején hatályba lépett új közbeszerzési törvény több ponton egyszerűbbé és olcsóbbá teszi a cégek számára az eljárások lebonyolítását, 2017 tavaszától pedig az állami szervek...
A magyarok tele vannak készpénzzel, ami jelentős társadalmi költséggel jár - az MNB azon dolgozik, hogy az átutalások felgyorsításával, az azonnali fizetési rendszerek megvalósításával változtasson ezen. A céges fizetésektől a gyerekek zsebpénzéig mindenre választ adhat az új technika, ami már jövőre rendelkezésünkre állhat.
A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, így a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten.
Budapest – Az énekesnő már több, mint egy éve a Berklee Egyetem hallgatója, így természetesen nem tudott hazautazni A Játékkészítő klipjének forgatására, de ez nem jelentett gondot a készítőknek.
Egy mexikói céggel kezd együttműködésbe a Rába, amely főleg buszokat és teherautókat, páncélozott harcjárműveket gyárt. A partnert valamikor a mexikói állam hozta létre az olasz Fiat-tal együttműködve, majd privatizálták egy, az állampárthoz közel álló nagyvállalkozónak.
Lemondott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) betöltött tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi elnöke, a korrupciós botrányba keveredett Lamine Diack.
Több helyen is nekiláttak a szögesdrót kerítés felhúzásához. Már másfél kilométernyi drótkerítést el is készült. A horvátok rendőröket küldtek a kerítéshez.