Választások megtartása jelentheti a megoldást a szíriai konfliktusra Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szerint, aki azt is leszögezte vasárnap, hogy a közelmúlt látszólagos enyhülése ellenére Teherán és Washington közel-keleti céljai szögesen ellentétesek egymással.
Az Együtt szerint újra kell gondolni a határon túli magyarok választási szabályait, mert a jelenlegi rendszerben a 2018-as választásokon több tízezer szavazólap sorsa teljesen bizonytalan lesz.
A sort folytathatnánk a hét többi napjával is, de a kérdés mégiscsak az: hogyan teremthető meg a hétköznapi boldogságunk - akár maradéktalanul is. Müller Péter író, Katus Attila sportoló és Nagy Sándor színművész mesélt erről.
Bukarest - Huszonkilencre emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma: vasárnap reggel két súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 25-nek pedig továbbra is válságos az állapota.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elfoglalt egy települést a kormányerőktől a Szíria középső részén fekvő Homsz tartományban, és ezzel vészesen közel került a fővárost, Damaszkuszt az ország északi részével összekötő fő közlekedési útvonalhoz - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
A palacsintához: 350 ml tej 2 db tojás 150 ml szódavíz 250 g liszt olaj A töltelékhez: 2 db sárgarépa 200 g zöldborsó só bors A mártáshoz: 300 ml habtejszín 150 g trappista sajt só bors édes-nemes paprika A snidlinges tejfölhöz: 150 g tejföl 1 gerezd fokhagyma 1 marék snidling só
Egy szemészeti műtéteknél használatos készítmény okozott vakságot 13 betegnél, és súlyos szemkárosodást váltott ki további 28 esetben Spanyolországban – közölte a sajtó a hét végén a spanyol egészségügyi hatóságokra hivatkozva.
Meggyilkolták egy világi könyveket kiadó cég vezetőjét szombaton Bangladesben muszlim radikálisok, egy másik, ugyancsak szombati merényletben pedig megsebesítettek további két világi írót és még egy könyvkiadót.
Tóth Krisztián és Joó Abigél is a harmadik helyen végzett a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának Abu-Dzabiban rendezett Grand Slam-viadalán.
Cotsworld - Szabadulna 1,3 milliárd forintot érő franciaországi kastélyától David (40) és Victoria Beckham (41), mert egy kilencszer drágább birtokot vásárolt a sztárcsalád.
Oroszország 6,1 százalékkal, tonnánként 97,1 dollárra emelte a kivitelre szánt kőolaj vámját vasárnap az egy hónappal korábbi 91,5 dollárról a kőolaj drágulása miatt - közölte honlapján az Interfax orosz hírügynökség.
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a migrációs helyzetben Magyarország "szimbolikus radikalizmusa" megóvta Európát a valódi radikalizmustól.
A négy vezető görög banknak 14,4 milliárd euró tőkeemelésre van szüksége - derült ki az Európai Központi Bank (EKB) által végrehajtott stresszteszt eredményeiből.
Vatikánváros - A pápai állam csendőrsége lopás gyanújával nyomozást indított, miután kiderült, hogy a vatikáni hivatalokból bizalmas dokumentumokat tulajdonítottak el, valamint feltörték a Vatikán első számú könyvelőjének számítógépét - jelentették a vasárnapi olasz napilapok.
Egy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy közúti közlekedési balesetben vasárnap délután a 31-es úton Jászberénynél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Csesznek — Magyarországon is egyre többen ismerik a slackline-t. A sportág lényege, hogy a levegőben kifeszített „kötél" egyik végétől – egyensúlyozva azon – átsétáljon az ember a másik végéhez.
Washington – Ennél jobban nem is időzíthette volna magát egy aszteroida, főleg nem egy olyan, amelynek az alakja kísértetiesen hasonlít egy halálfejre.
Gyors és egyszerű megoldás, ha éhesek vagyunk: egy megaszendvics a boltból. Házigazdánkkal, Somogyi-Kovács Anita dietetikussal lemásoltunk két népszerű és sok helyen kapható óriásszendvicset, és alaposan megvizsgáltuk. Íme, az eredmény!
A magyar fővárosban tartják a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (International Seed Federation, ISF) világkongresszusát 2017-ben, erről a napokban írt alá megállapodást a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a világszervezettel - közölte a vetőmag szövetség az MTI-vel.
A kis- és középvállalalkozások fele indulna az új uniós pályázatokon, közel harmaduk pedig eszköz- és telephelyfejlesztésre fordítaná az így bevont forrást - derül ki az Erste Bank felméréséből,...
A pápai állam csendőrsége lopás gyanújával nyomozást indított, miután kiderült, hogy a vatikáni hivatalokból bizalmas dokumentumokat tulajdonítottak el, valamint feltörték a Vatikán első számú könyvelőjének számítógépét - jelentették a vasárnapi olasz napilapok.
Úgy érzed egyedülálló képességeid és tudásod miatt a munkahelyed képtelen lesz elengedni, bármi is történjék? Vannak feladatok, amit már rá sem mernek bízni másra addig, amíg te nem láttad? Ha magadra ismersz, több rossz hírünk is van.