Egy 1,7 kilométer hosszúságú alagútban felállított óriásbüfével - amelyen a világ legnagyobb sajttála és pezsgőválogatása is helyet kapott - kezdetét vette a hétvégén a I. Nemzetközi Ízbiennálé (BIG) a franciaországi Lyonban.
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette látogatott Szomáliába vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki a vizit során újabb török beruházásokat adott át az évek óta iszlamista felkelés sújtotta országban.
Egy iszlamista terroristát próbáltak kézre keríteni a Fülöp-szigetek elit kommandósai, de elég rosszul sült el az akció. A kormány által tavaly március óta félig-meddig elismerten az ország déli részén egyes területeket igazgató Moro Iszlám Felszabadításai Front fegyvereseivel kerültek összetűzésbe, akik … Folytatás
The geography of the vote: Syriza in red, New Democracy in blue pic.twitter.com/cP424UEoAc — Stathis Kalyvas (@SKalyvas) January 25, 2015 Pirossal a Sziriza, kékkel az Új Demokrácia által megnyert megyék. Közben utóbbi vezetője, Antonisz Szamarasz is beismerte vereségét, előbb telefonon … Folytatás
De most a Nigériában rendszeresen civilek ezreit legyilkoló szélsőséges iszlamisták ellen, jelentette be a nagy áttörést John Kerry amerikai külügyminiszter. Kétséges, hogy a Boko Haramnak annyira fog ez fájni, mint a Fidesznek. Persze eddig sem csak magyar állampolgárokkal szemben használták … Folytatás
Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján vasárnap este.
Minél több fehérjét eszik a gyerek, annál jobb, különösen, amíg pici – tartja a legtöbb szülő. A legújabb kutatások szerint ugyanakkor a „minél több, annál jobb” elve tévhit. A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát.
Sikeresen rabolja le Kína luxy-prémium mobilpiacát az Apple, a legutóbbi negyedben már az összes iphone 36 százalékát adták el Kínában, míg az egyre telítettebb USA-ban csak a 24 százalékát. Szóval most már nem csak összeszerelő üzemként, hanem piacként is Kína … Folytatás
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát listen to ‘Alexis Tsipras: victory speech’ on audioBoom Alekszisz Ciprasz Athénban üdvözölte támogatóit, elég boldognak tűnik. A megszorításokat viszont a szokott hévvel gyalázta, mint a fenti hangfelvételben meghallgatható. 63 százaléknyi feldolgozott szavazat … Folytatás
A NATO február elején hozzálát nukleáris stratégiája felülvizsgálatához, mert Moszkva az ukrán válság kitörése óta egyre gyakrabban hajt végre provokatív manővereket atomfegyver célba juttatására alkalmas hadászati bombázókkal, hogy megfélemlítse az észak-atlanti szervezetet - írták német lapok a hét végén.
Csaknem háromezer jelmeztől és színpadi kiegészítőtől vált meg a linzi színház, a hétvégén megrendezett bolhapiacon hosszú sorok kígyóztak a színpadi fellépőruhákért.
Az új görög kormány újra fogja tárgyalni a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek" - jelentette ki Alekszisz Ciprasz, a vasárnapi választásokon győztes párt, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezetője.
A lízingkonstrukcióknál a következő hónapokban várható elszámolás szerződésenként körülbelül 10 százalékos kompenzációt eredményez majd, ami ellensúlyozhatja a svájci frank árfolyamának mostani, jelentős emelkedését - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.
A „2050 Paris smart city” project antiszmog-tornyokkal, bioklimatikus csúcsokkal, fotoszintézis-tornyokkal, függőleges farmokkal és zöld hidakkal szeretné ökovárossá változtatni a francia fővárost.
Az új görög kormány újra fogja tárgyalni a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek" - jelentette ki Alekszisz Ciprasz, a vasárnapi...
St. Moritz — A sikereknek komoly ára van, de a szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik, a Világkupa-sorozat St. Moritz-i állomásán világszenzációt jelentő harmadik helyen végző Miklós Edit (26) éves költségvetése még mindig töredéke annak, amennyiből a riválisok gazdálkodhatnak.
Balmazújváros — Többmilliós vesztegetés alapos gyanúja miatt nyomozás folyik Balmazújváros polgármestere, Veres Margit ellen – tudta meg a Blikk hivatalos forrásokból.
Budapest — Hamarosan újra cserélik a régi tízezreseket, ami különösen rosszul érinti az évszázad sikkasztóját. D. János története már önmagában is filmbe illő, a folytatás azonban inkább vígjáték, mint krimi.
Magas szintről, de érezhetően mérséklődött januárban a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt romlottak; az üzletiek 2014 ősz elején, a fogyasztóiak pedig több mint egy éve, 2013 őszén voltak utoljára ilyen szinten.
Budapest — Egy legendás omegás megint utcai viszályba keveredett a fővárosban. Benkő László (71) ezúttal nem egy erőszakos taxissal került összetűzésbe, mint júliusban, hanem egy parkolási társasággal, méghozzá a Bőrgyógyászati Klinika előtt.
A szombaton kezdődött havazás után vasárnap is a Dunántúl középső és északi részén okozta a legtöbb gondot az időjárás. A legnehezebben a Bakonyban lehetett közlekedni, itt több utat is le kellett zárni, de megközelíthetetlen település nem volt. A viharos szél miatt sokfelé hiába jártak a hókotrók, a szél pillanatok alatt visszahordta a havat az utakra. Részletek a videóban.
Hétfőn, a nemzetközi vámnapon csak ügyeleti szolgálatot látnak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális és megyei vám- és pénzügyőri szervei, valamint regionális bűnügyi igazgatóságai - közölte Suller György Attila szóvivő szombaton az MTI-vel.