2015. január 25. vasárnap

jan. 25
16:30
Sajtóhírek alapján… (Alternatív Energia)
Sikerült az ellenkezőnek is az ellenkezőjét mondani.
jan. 25
16:39
A német külügyminisztert idegesíti Pegida (ATV)
Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.
jan. 25
16:39
Mancini másodszor is leigazolná Milnert (Sport365)
Korábbi kedvencével erősítene Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője: angol lapok szerint megafizetéssel csábítja Milánóba a Manchester City középpályását, James Milnert.
jan. 25
16:42
Külföldről válogat az NB I (Blikk)
Budapest — Bár szünet van a labdarúgó-NB I-ben, úgy tűnik, így is emelkedik a színvonal.
jan. 25
16:45
Nemzetközi megemlékezés Auschwitzban (Infostart)
Nemzetközi megemlékezést tartanak kedden, az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján. A központi ünnepség az auschwitz-birkenaui láger hírhedt, "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei) feliratú főkapujánál lesz, amelyen 42 állam képviselői, köztük Joachim Gauck német, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán elnök hajt fejet az áldozatok emléke előtt.
jan. 25
16:48
Egy napig még marad a hó (Blikk)
Magyarország — Nem sokáig örülhetnek a tél kedvelői, ez a hó amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik.
jan. 25
16:48
Megtalálták az ellopott csúcsborokat (Blikk)
jan. 25
16:48
Obama: az USA kész fokozni a nyomást Oroszországra (Gondola)
Az Egyesült Államok kész fokozni a nyomást Oroszországra, miután a Moszkva-barát szakadárok támadása következtében mintegy 30 ember vesztette életét a délkelet-ukrajnai Mariupolban - mondta vasárnap Új-Delhiben Barack Obama, aki szerint Washingtonnak ugyanakkor nem érdeke, hogy Oroszország meggyengüljön
jan. 25
16:48
Rontja Németország tekintélyét a Pegida mozgalom (Alternatív Energia)
"A világ nagyon figyel Németországra, ha akarjuk, ha nem."
jan. 25
16:50
Brit lap: 10 milliárd eurót vettek ki a görög bankokból (Gondola)
Több mint tízmilliárd eurót vontak ki a görög bankokból az utóbbi két hónapban a vasárnapi parlamenti választások kockázataitól tartó betéttulajdonosok - írta görög banki forrásokra hivatkozva a The Sunday Times
jan. 25
16:52
Mínusz 10 fok körüli hidegre is készülni kell (Gondola)
A jövő héten folytatódik a télies időjárás. Esőre, hózáporra, havazásra és lehűlésre is készülni kell.
jan. 25
16:54
Megkerült a menő kaliforniai étteremből zsákmányolt nagyon drága borok többsége (444.hu)
Megoldódott a dermesztő bűnügy, az USA túloldalán találták meg a másfél millió forintos palackokat. Columbo elismerően emeli kalapját a nyomozók előtt.
jan. 25
16:57
Emléktáblát kaptak az elesett debreceni zsidó katonák (ATV)
Emléktáblát avattak az első világháborúban elesett debreceni zsidó katonák emlékére vasárnap délután a helyi Kápolnási utcai zsinagóga falán.
jan. 25
17:03
Orosz vétó az ENSZ Biztonsági Tanácsában (Infostart)
Az Európai Tanács rendkívüli ülésének sürgős összehívását kérte vasárnap Lettország, az Európai Unió soros elnöke a délkelet-ukrajnai Mariupol ellen elkövetett, 29 halálos áldozatot követelő tüzérségi támadás miatt, és közben Oroszország megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy elítélő nyilatkozat elfogadását.
jan. 25
17:03
Dárdai: az összefogás a magyar csapat ereje (Infostart)
Dárdai Pál legalább egy pontot vár a magyar labdarúgó-válogatottól a görgök elleni márciusi Európa-bajnoki selejtezőn. A szövetségi kapitány ennek ellenére komoly riválisnak tartja a sorozatot rosszul kezdő hellén együttest. A szakvezető egy háttérbeszélgetésen arról is beszélt, hogy ennek a mostani csapatnak az összefogás lehet az ereje, erre kell építeni a folytatásban is.
jan. 25
17:06
Elítélik az autópályán köveket dobáló tiniket (Blikk)
jan. 25
17:06
Rontja Németország tekintélyét a Pegida mozgalom (Gondola)
Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban
jan. 25
17:06
Itt az igazi hatos (Kripto Akadémia)
jan. 25
17:08
Hazavitte a kislányt a rendőr (Blikk)
jan. 25
17:08
Sok halott az egyiptomi forradalom negyedik évfordulóján (Gondola)
Legkevesebb tizenegy ember vesztette életét és vagy harmincan sebesültek meg az egyiptomi forradalom negyedik évfordulója körüli megmozdulásokon vasárnap délutánig - jelentette az egyiptomi egészségügyi minisztérium
jan. 25
17:08
MSZP: Kísérleti egereknek nézik az embereket (Kripto Akadémia)
Mindenféle előzetes vizsgálatok, hatástanulmányok nélkül vezetnek be új szabályozásokat.
jan. 25
17:10
Emléktábla a debreceni zsidó katonáknak (Gondola)
Emléktáblát avattak az első világháborúban elesett debreceni zsidó katonák emlékére vasárnap délután a helyi Kápolnási utcai zsinagóga falán
jan. 25
17:15
Havazás és mínuszok: ilyen időnk lesz a jövő héten (ATV)
A jövő héten is marad a télies időjárás. Esőre, hózáporra, havazásra és lehűlésre is készülni kell. Több helyen az éjszakai órákban mínusz 10 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
jan. 25
17:17
Emmi: a kormány elítéli a jogellenes szegregációt (ATV)
A kormány elutasítja és elítéli a jogellenes elkülönítést, elkötelezett a minőségi, esélyteremtő oktatás feltételrendszerének fejlesztése mellett - közölte a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben.
jan. 25
17:18
A nők negyede rendszeresen nassol titokban (Blikk)
Magyarország — Bűnnek tartják a nassolást a nők, több mint felük mégis rendszeresen „vétkezik" – derítette ki egy brit kutatás, amelyről a Daily Mail számolt be a napokban.
jan. 25
17:18
Nyilvános defibrillátor mentett meg egy férfit az osztrák parlamentben (Infostart)
Nyilvánosan használható defibrillátor mentette meg egy férfi életét, aki az osztrák parlament épületében kapott szívinfarktust.
jan. 25
17:20
Könyvvel tiltakozik Mancs gazdája (Blikk)
Miskolc - Tüntettek a híres mentőkutya, Mancs emlékét viselő film ellen
jan. 25
17:21
Gyorskorcsolya Eb - Ezüstérmes a magyar férfi, bronzérmes a női váltó (Infostart)
Ezüstérmet nyert a magyar férfi váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók hollandiai Európa-bajnokságán, Dordrechtben. A magyar női váltó a harmadik helyen végzett.
jan. 25
17:24
Matolcsy: Idén is meglehet a 3-4 százalékos növekedés (Gondola)
A jegybank idén is folytatja, sőt új elemekkel bővíti ki a növekedési hitelprogramot – mondta Matolcsy György jegybankelnök
jan. 25
17:24
Bronzérmes a magyar női váltó (Blikk)
jan. 25
17:24
Hihetetlen! Maszkos férfit keres a texasi rendőrség (Blikk)
Rosenberg — Ha sosem öltözik át, akkor van némi esély az elfogására – élcelődött a Daily News, miután a texasi város rendőrsége kibocsátotta az amerikai kriminológia talán legfurcsább fantomképét.
jan. 25
17:24
Itt a Volkswagen új stratégiája (ProfitLine)
Új üzleti stratégiával készül az elkövetkező évtized kihívásaira a Volkswagen konszern - számolt be vasárnap a német Automobilwoche hírportál egy, a birtokába került belső körlevélre hivatkozva.
jan. 25
17:26
Tízévente egyszer van ilyen jó termés (Gondola)
Tízévenként egyszer van olyan jó gabonatermés, mint a tavalyi, de még ennél is ritkábban fordul elő, hogy egyszerre kiemelkedő az őszi búza és a kukorica terméseredménye.
jan. 25
17:26
Emléktáblát avattak Debrecenben (Blikk)
jan. 25
17:27
Felgyújtották Putyin koporsóját az odesszai ukrán tüntetők (444.hu)
Dühös hangulatú tüntetések vannak Ukrajna több városában a Moszkva által támogatott szakadárok újabb agressziója miatt.
jan. 25
17:29
Rövidpályás korcsolyaváltó-nagyhatalom vagyunk (444.hu)
A férfi váltó ezüstöt, a női pedig bronzot vihet haza a hollandiai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságról.
jan. 25
17:31
Nincs itt semmi látnivaló, az EMMI semmiképpen nem akar szegregálni (444.hu)
De biztos, ami biztos, elutasítják az "erőszakos integrációt".
jan. 25
17:33
Legalább tizenegyen meghaltak az egyiptomi tüntetéseken (ATV)
Legkevesebb tizenegy ember vesztette életét és vagy harmincan sebesültek meg az egyiptomi forradalom negyedik évfordulója körüli megmozdulásokon vasárnap délutánig.
jan. 25
17:33
Australian Open: Serena revánsra készül Muguruza ellen (Agroinform)
Kiválasztottuk az Australian Open hétfői játéknapjának legizgalmasabb, legérdekesebb női és férfi mérkőzéseit.
jan. 25
17:36
Haldoklik a két lánya, de csak egyet menthet meg az apa (Blikk)
Toronto — Döbbenetes helyzettel kellett szembesülnie a kanadai Wagner családnak, amely másfél éve fogadott örökbe két vietnami ikerlányt.
jan. 25
17:36
Hatos lottó - Elvitték a 288 milliót (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
jan. 25
17:39
Nadal és Sarapova is negyeddöntős (Infostart)
A 2009-es bajnok és tavaly döntős Rafael Nadal magabiztos győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe vasárnap a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 25
17:42
Spanyolok ezrei tüntetnek egy törvényjavaslat ellen (Gondola)
Spanyolok ezrei vonultak utcára vasárnap az ország különböző városaiban, hogy tiltakozzanak a közbiztonságról szóló törvényjavaslat ellen, amely egyebek között súlyos pénzbírsággal sújtaná a parlament vagy a stratégiainak nyilvánított létesítmények előtti tüntetéseket
jan. 25
17:42
Jót tesz a meleg az influenzának (Blikk)
jan. 25
17:51
Le fog esni hétfőn az ügyfelek álla: hűlt helye lesz a bankjuknak (Portfolio)
Csődbe ment az illinoisi Highland Community Bank, ezzel idén már a második bankcsődöt jelentették be az USA-ban. A fizetésképtelenné vált hitelintézet év végén 54,7 millió dolláros eszköz- és 53,5...
jan. 25
17:51
Ezrek tüntettek az eutanázia ellen Párizsban (ATV)
Több ezren tüntettek vasárnap Párizsban az eutanázia engedélyezése ellen a Menet az életért nevű szervezet szokásos éves felvonulásán.
jan. 25
17:53
Terrorvezért kerestek a Fülöp-szigeteken, több mint 30 rendőr meghalt (ATV)
Muszlim felkelők csaptak össze vasárnap a biztonsági erőkkel a Fülöp-szigetek déli részén, több mint harminc rohamrendőr életét vesztette.
jan. 25
17:54
Rendőrök várták a parton Schirilla Györgyöt (Blikk)
Halászi — Meggyűlt a baja a rendőrséggel Schirilla Györgynek (54), amiért engedély nélkül úszta át a jeges Mosoni-Dunát Halászinál – számolt be róla a kisalfold.hu.
jan. 25
17:54
Hat síelő életét vesztette a francia Alpokban (Infostart)
Hat francia síelő életét vesztette a francia Alpokban, a Queyras hegységben, miután elsodorta őket egy lavina - közölték vasárnap a hegyi mentők.
jan. 25
18:00
Gyűjtöttek a bántalmazott kutyának (Blikk)

Keresés