Vegyes eredményekről számolt be a tőzsdei zárást követően az eBay. A vártnak nagyjából megfelelő, 4,92 milliárd dolláros bevétel mellett 0,9 dolláros EPS-ről számolt be a cég. Egyúttal azt is közölte...
A magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatok hosszú évek óta a lehető legjobbak - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, miután szerdán Budapesten tárgyalt a német konzervatív CDU/CSU parlamenti frakcióvezető-helyettesével
Amerikai-ukrán hadgyakorlatot tartanak tavasszal - jelentette be újságírók előtt szerdán Kijevben Ben Hodges altábornagy, az Egyesült Államok európai haderőinek parancsnoka
Őrizetbe vették a pakisztáni biztonsági erők az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet helyi parancsnokát és két bűntársát, akik harcosokat toboroztak és küldtek Szíriába - közölték a pakisztáni hírszerzés illetékesei szerdán.
Az illegális műkereskedelem eddigi legnagyobb fogásának nevezték az olasz hatóságok annak az ötezer régészeti leletnek a megtalálását, amelyeket Olaszországból csempésztek Svájcba.
Három önkormányzati hulladékgazdálkodó céget ellenőrzött az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A pécsi társaságnál a számviteli szabályozás összességében megfelelő volt, a dombóvárinak a leltározási szabályzatában voltak hiányosságok, a szegedi vállalat pedig több esetben nem tartotta be a számviteli szabályzatok előírásait - tájékoztatta az ÁSZ szerdán az MTI-t.
Január elején kezdődtek és február végéig tartanak azok az állománygyérítő vadászatok a Közép-Tiszán, amelyeket a folyó mentén rendkívül elszaporodott kormoránok számának csökkentése érdekében szervez a szajoli székhelyű Halász Kft.
Jövőre megvalósul a két pinzgaui síterep fúziója - közös bérlet már évek óta létezik, most jöhetnek a sípályák és liftek. Egy 330 pályakilométeres sígalaxis megvalósulásának lehetünk a szemtanúi az elkövetkezendő években.
Tura—Budapest — Csontsoványan, karikás szemmel, tekintetét a földre szegezve és tetőtől talpig remegve jelent meg bírája előtt a Budakörnyéki Bíróságon szerdán Sz. Katalin Kitti (23), aki két éve szex közben szíven szúrta partnerét.
Budapest — Több mint száz kisiskolást döntött le egyetlen nap alatt egy agresszív, hányással, hasmenéssel, lázzal járó vírus az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskolában.
Budapest — L. L. Junior (34) ismét végrehajtás alatt áll! A rapper saját bevallása alapján a korábbi nyolc végrehajtáskérőjét mind kifizette, így csak késedelmi kamatokról és azok büntetéséről lehet szó szerinte, még a pontos összeget sem tudja.
A „2050 Paris smart city” project antiszmog-tornyokkal, bioklimatikus csúcsokkal, fotoszintézis-tornyokkal, függőleges farmokkal és zöld hidakkal szeretné ökovárossá változtatni a francia fővárost.
Budapest — Túlságosan odatette magát VV Robin (26), ki is jött, ami benne volt! A ValóVilág villájában a héten becsöngettek, a játékosok iskolapadba ültek, ahol tudásukat fogják gyarapítani.
Budapest — Elképesztő látvány fogadta szerdán a Blikket a Gáspár Győző (41) által kiadott lakásban, amelyet havi százharminc ezer forintért egy fiatal srác és párja bérelt.
Egy pártfogó felügyelő kijelölése megmenthette volna annak a féléves gyereknek az életét, akit az apja dobott le az emeletről – állítja egy lap, amely szerint a gyermekvédelmi rendszer túl lassú. A fővárosi igazságügyi szolgálat vezetője viszont azt mondja, hogy a pártfogói felügyelet nem jelent egész napos őrizetet, a felügyelő csupán a bíróság által előírtakat tartathatja be, illetve ő maga is…
Rengetegen várják, miként dönt a kormány az útdíjjal kapcsolatban – mindeddig hiába. Szerda estig nem hoztak nyilvánosságra semmit. A Fidesz frakcióvezetője szerint lesz néhány változtatás, de részleteket nem árult el. A szocialisták és az Együtt az útdíj teljes visszavonását követelik. Január 30-ára a szocialisták országszerte félpályás demonstrációt hirdettek.
Lemondott szerdán az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom vezetője, miután gyűlöletre uszítás gyanúja miatt eljárás indult ellene.
A Balassi Intézet, valamint az oktatási és kulturális szakdiplomaták szervezésében világszerte több mint húsz országban ünnepelik meg a Himnusz születésének évfordulóját csütörtökön. A programok között neves magyar és külföldi előadók közreműködésével komolyzenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, filmvetítések és irodalmi előadások szerepelnek.
Ambiciózus tervekkel áll neki Barack Obama az elnöksége utolsó két évének, az elmúlt hat évre pedig nagyon büszke, leginkább az amerikai gazdaság fellendülése miatt. Ez derült ki tegnap az elnök szokásos kongresszusi évértékelő beszédéből. Bombera Krisztina tudósít az Egyesült Államokból. a
Víztaszító, öntisztuló fémfelületet állítottak elő nagy energiájú lézerimpulzusokkal amerikai kutatók, akik a Journal of Applied Physics legújabb számában ismertetik eljárásukat.