Jó évre számítanak a Németországban tevékenykedő magyar építőipari vállalkozások. Az idén bevezetett németországi kötelező minimálórabér a magyar cégek versenyképességét nem befolyásolja, mivel így is többet fizettek munkavállalóiknak - adja hírül a Napi Gazdaság.
Úgy döntött az Európai Bizottság, hogy egy bizonyos hatóanyagú sürgősségi fogamzásgátlót kivesz a vényköteles szerek köréből. Magyarországon jelenleg csak háziorvos, nőgyógyász írhat fel esemény utáni tablettát. A szaktárca pénteken kora délután közölte, hogy Magyarországon továbbra is vényköteles marad a sürgősségi fogamzásgátló.
Lemondott Lepsényiné Török Ilona az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökségi tagságáról. Dávid Ferenc, az OTSZ megbízott szóvivője azt mondta, tiszteletben kell tartani mindenkinek a döntését.
Egyre bizonytalanabb a normadiai négyesnek - a normandiai partraszállás tavaly nyári évfordulós emlékünnepségén részt vevő és ott Ukrajnáról tárgyaló francia, orosz és ukrán államfőnek, valamint a német kancellárnak - az ukrán konfliktus békés megoldását szolgáló találkozója - írta a Kommerszant című orosz napilap pénteken.
A hazai közönség előtt szereplő Elena Fanchini nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Cortina d'Ampezzóban rendezett pénteki lesikló-versenyét, amelyen Miklós Edit a 11 pontot érő 20. helyen végzett.
Egyre bizonytalanabb a normadiai négyesnek - a normandiai partraszállás tavaly nyári évfordulós emlékünnepségén részt vevő és ott Ukrajnáról tárgyaló francia, orosz és ukrán államfőnek, valamint a német kancellárnak - az ukrán konfliktus békés megoldását szolgáló találkozója - írta a Kommerszant című orosz napilap pénteken
Lemondott Lepsényiné Török Ilona az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökségi tagságáról. Dávid Ferenc, az OTSZ megbízott szóvivője azt mondta, tiszteletben kell tartani mindenkinek a döntését.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015. február 1-jei hatállyal Barcza Györgyöt nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium. ...
Egy tanulót bántalmazott egy testnevelő tanár Miskolcon, ellene védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel pénteken.
Megrengette a feltörekvő európai piacokat a svájci jegybank váratlan csütörtöki bejelentése az árfolyamküszöb eltörléséről. Egyes elemzők szerint a döntés bizonytalan időszakot szül a feltörekvő...
Jelentős profitra tettek szert lapértesülések szerint az HSBC bank hongkongi ügyfelei, miután tegnap a bank hibás árfolyamjegyzései miatt sikeresen meg tudták játszani a svájci frank erősödését – írta a Portfolio.hu. Az egyik újság szerint voltak olyanok, akik pár óra leforgása alatt 21 százalékos hozamot értek el a befektetésükön.
Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője követi a bankjával megbukott Töröcskei Istvánt az Államadósság Kezelő Központ élén, közölte pénteken az NGM.
Petra Kvitova nyerte a sydneyi keménypályás tenisztorna női versenyét: a második helyen kiemelt cseh játékos a pénteki döntőben két rövidítéssel zárult játszmában győzte le honfitársát, Karolina Pliskovát.
A UBS bankház erőteljesen csökkentette a svájci gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését pénteken, egy nappal azután, hogy a svájci jegybank (SNB) váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöbét.
Barcza Györgyöt nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015. február 1-jei hatállyal - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-t.
Csaknem hétmilliárd forintos beruházással épít ki kétszintű integrált forgalomirányítási rendszert vonalain a GYSEV, a kivitelezési munkák már az elmúlt év végén megkezdődtek és a tervek szerint 2016 márciusáig tartanak - közölte a vasúttársaság szóvivője az MTI-vel pénteken.
Egy angol felmérés szerint a legempatikusabb cég a Linkedin, a Microsoft és az Audi, a legkevésbé emberséges pedig Carphone Warehouse, Ryanair, és a British Telekom.
Mint azt már megírtuk, hétfőn teljes gőzzel beindul a Széll Kálmán tér felújítása és jelentős forgalomkorlátozásra lehet számítani Bel-Budán. Sávlezárások, elterelések, kettévágott villamosvonalak,...
Az LMP szerint kiderült, hogy az Európai Unió által is kifogásolt földforgalmi törvény megbukott, mert nem szolgálja sem a helyben maradást, sem a helyi foglalkoztatást, sem a vidékfejlesztési célokat.
Barcza Györgyöt nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015. február 1-jei hatállyal - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-t.
Francois Hollande francia államfő és John Kerry amerikai külügyminiszter megállapodtak abban, hogy a két ország "közösen keresi a szükséges válaszokat" a múlt heti párizsi terrortámadásokat követően.
David Ginola korábbi francia válogatott futballista is harcba száll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért Joseph Blatterrel szemben.
Ez hangzott el a Liga Szakszervezetek konferenciáján. Egy felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele azt válaszolta, hogy szerinte a migránsok kárt okoznak a gazdaságnak
Két tucat közösségi tévének, rádiónak ítélt meg összesen 137,1 millió forintnyi működési támogatást a médiatanács - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pénteki közleményében.