2015. január 12. hétfő

jan. 12
11:03
Mennyit ér egy élet a nemzet főterén? (HR Portál)
Védősisak és lekerítés nélkül javították a tetőt húsz méterrel a járda felett a Földművelésügyi Minisztérium épületén. Mi védi meg közben egy zuhanó tárgytól a minisztériumi dolgozót? Megoldási javaslataikról kérdeztük a kivitelezőt és az üzemeltetőt.
jan. 12
11:05
MTA elnöke: Több diplomásra lenne szükség (HR Portál)
Ma már kevés egy érettségi - nyilatkozta a Népszabadságnak Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, aki szerint több diplomásra volna szükség.
jan. 12
11:06
Leépít a Tesco (Infostart)
Több mint 500 magyar munkavállalóval közlik hétfőn a Tesco áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak - közölte a vállalat hétfőn.
jan. 12
11:06
Kínában tavaly lassult az új autók eladása (Blikk)
jan. 12
11:06
Párizsba utazik Kerry (Gondola)
John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn közölte, hogy a héten Párizsba utazik, és személyesen is kifejezi majd szolidaritását a múlt heti terrortámadásokkal kapcsolatban
jan. 12
11:06
Új vallomás - Bíró elé kerül egy gyilkosság felmentett vádlottja (Alternatív Energia)
Egy egy olajsütővel többször fejbe verte áldozatát, majd késsel elvágta a nyakát.
jan. 12
11:08
Netanjahu köszönetet mondott egy muszlimnak (Gondola)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap késő este a párizsi nagyzsinagógában méltatta a francia vezetőket az antiszemitizmussal és terrorizmussal szembeni szilárd kiállásukért, és köszönetet mondott egy muszlim férfinak, aki több zsidónak megmentette az életét a párizsi kóser boltban történt túszejtés idején
jan. 12
11:08
Klaudiát megunták? Lehet, hogy egy műsora sem lesz (Alternatív Energia)
jan. 12
11:10
Hankiss Elemért saját halottjának tekinti a Főváros (Alternatív Energia)
A neves szociológust 86 éves korában érte a halál.
jan. 12
11:15
Egyszer fel, egyszer le - Most éppen megint zsákolják a részvényeket (Portfolio)
Pénteken részben az EKB tervezett eszközvásárlásaival illetve az orosz leminősítéssel kapcsolatban érkező hírek miatt szórták a részvényeket. Bár az ázsiai tőzsdéken hétfő reggel az indexek tovább...
jan. 12
11:15
Milliók tiltakoztak a terror ellen (ATV)
Tömegdemonstráción tiltakoztak a franciaországi iszlamista terrortámadások ellen vasárnap Párizsban. A külföldi sajtó 1,5-2 millióra becsüli a résztvevők számát. Legalább 1 millióan vonultak utcára vidéki városokban is. A francia politikusokon kívül mintegy ötven külföldi vezető is elment a megemlékezésre. Az Egyesült Államokat ugyanakkor több kritika is érte, hogy se az elnök, se alelnök nem vett…
jan. 12
11:24
Rekordévet zártunk az uniós források kifizetésében (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kimagaslóan teljesítette az uniós kifizetéseket, amivel nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország 2014-ben rekordévet tudott zárni az uniós források kifizetésében - mondta Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
jan. 12
11:24
Kiesett Babos legyőzője és párja is (Infostart)
A selejtező utolsó körében Babos Tímeát búcsúztató Polona Hercog a főtábla első fordulójában kiesett a sydneyi keménypályás tenisztorna női versenyében.
jan. 12
11:24
Ferenc pápa másodszor is útra kel Kelet felé (Gondola)
Ferenc pápa hétfőn eddigi leghosszabb apostoli útjára indul: második ázsiai körútja keretében két, vallási és politikai feszültségekkel teli országba, a buddhista többségű Srí Lankára és a keresztény Fülöp-szigetekre látogat el
jan. 12
11:24
Újra perbe fogták egy pécsi emberölés felmentett vádlottját (Blikk)
jan. 12
11:24
Buzánszky halála - A FIFA is megemlékezett (Kripto Akadémia)
A legendás Aranycsapat utolsóként távozott tagja 89 éves volt.
jan. 12
11:26
Hankiss Elemért a fővárosi önkormányzat temetteti el (Gondola)
A szombaton elhunyt Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, Budapest díszpolgárát a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti - közölte a Főpolgármesteri Hivatal
jan. 12
11:26
Életveszélyt okozó testi sértés (Blikk)
jan. 12
11:27
Golden Globe 2015: a legviccesebb idézetek (Éva Magazin)
A műsorvezetők, Tina Fey és Amy Poehler harmadszor – és állítólag utoljára – szerepeltek a díjátadó házigazdáiként. „Jó estét kívánunk, üdvözlöljük utálatos, elkényeztetett, szánalmas tehetségű tahó vendégeinket." – mutat körbe mosolyogva Tina Fey. „Ma este számos filmről és tévéshowról lesz szó. Mindazokról, amelyeket Észak-Korea jóváhagyott" – csap a lovak közé Tina, utalva Az interjú című…
jan. 12
11:28
Nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása (Gondola)
Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás.
jan. 12
11:29
Golden Globe 2015: a legviccesebb idézetek (Éva Magazin)
A műsorvezetők, Tina Fey és Amy Poehler harmadszor – és állítólag utoljára – szerepeltek a díjátadó házigazdáiként. „Jó estét kívánunk, üdvözlöljük utálatos, elkényeztetett, szánalmas tehetségű tahó vendégeinket." – mutat körbe mosolyogva Tina Fey. „Ma este számos filmről és tévéshowról lesz szó. Mindazokról, amelyeket Észak-Korea jóváhagyott" – csap a lovak közé Tina, utalva Az interjú című…
jan. 12
11:30
Ismét gyengébb szinteken jár a forint (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
jan. 12
11:31
Clooney eloszlatja a házasságáról keringő gonosz pletykákat (Éva Magazin)
Jól tetted, George, bár mi persze amúgy sem hittünk nekik! "Térdre kényszerítő pillanat, amikor találsz valakit, akit szerethetsz. Még inkább az, ha egész életedben csak erre vártál. És ha közben már elérted az 53. évedet, na, akkor már poénkodni is lehet rajta. Amal, bármilyen varázslat is volt, ami minket összehozott, nem lehetnék már ennél büszkébb arra, hogy a feleségem vagy" - kürtölte…
jan. 12
11:32
Az ingatlan.com megvásárolta az iroda.hu-t (ProfitLine)
Az ingatlan.com megvásárolta a széles szolgáltatási körrel rendelkező iroda.hu csoportot, így egy kézbe kerültek a lakó- és kereskedelmi ingatlanhirdetési piac vezető portáljai - értesült a ProfitLine.hu.
jan. 12
11:33
Nőtt az egyházak által fenntartott iskolák száma (ATV)
Az előző ciklusban ötven százalékkal növekedett az egyházak által fenntartott iskolák száma - írta hétfői számában a Népszabadság egy, a kormány által kiírt pályázat számaira hivatkozva.
jan. 12
11:33
A House of Cards új évadában benne lesz Putyin? (444.hu)
Kemény idők várnak Frank Underwoodra.
jan. 12
11:36
A cél a gyönyör: íme a legjobb lovagló pózok! (Blikk)
A lovagló póznak számtalan előnye van: ha a nő van fölül, szabályozhatja a behatolás irányát, erejét, mélységét, a sebességet, a csiklójára irányuló nyomást is - írja a Kiskegyed.hu
jan. 12
11:36
Megerősítette az elbocsátást a Tesco-vezér - segítséget adnak az érintetteknek (HR Portál)
Személyesen egyeztetünk minden elbocsátott dolgozóval - jelentette ki Nigel Jones, a több mint 500 dolgozójától és 13 boltjától megváló magyar Tesco vezérigazgatója. A vezér az Indexnek adott interjúban kiemelte: megpróbálnak az elbocsátottak egy részének új állást találni a cégen belül, a többiektől méltányosan, a törvény által előírtnál kedvezőbben köszönnek el.
jan. 12
11:39
Tarlós: Buzánszky elvesztése fájdalmas veszteség (Infostart)
Tarlós István főpolgármester szerint az életének 89. évében vasárnap elhunyt Buzánszky Jenő olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó elvesztése minden magyar sportszerető ember számára fájdalmas veszteség.
jan. 12
11:42
Férfi tenisz-világranglista - Változatlan az élcsoport (Infostart)
Nem történt változás az élcsoportban a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján: az élen a szerb Novak Djokovic áll a vasárnap Brisbane-ben győztes svájci Roger Federer előtt.
jan. 12
11:42
10 százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus (Gondola)
És idén is 9 százalékos bővülés várható a Szállás.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint
jan. 12
11:42
10 százalékkal több használtautó cserélt gazdát 2014-ben (Blikk)
jan. 12
11:42
Claudiát megunták? Lehet, hogy egy műsora sem lesz (Alternatív Energia)
jan. 12
11:44
Messi hazugságokat emleget! (Infostart)
Lionel Messi, az FC Barcelona sztárfutballistája hazugságnak nevezte, hogy összeveszett volna edzőjével, Luis Enriquével, egyúttal cáfolta az esetleges klubváltásával kapcsolatos értesüléseket.
jan. 12
11:44
Messi: Hazugság az egész! (Gondola)
Az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtóorgánumok rengeteget cikkeztek arról, hogy valami nincsen rendben a Barcelona és Lionel Messi között
jan. 12
11:44
Újabb portállal bővítette kínálatát az ingatlan.com (Blikk)
jan. 12
11:51
Így kezdődik a budai káosz! - Első képek az évtized felújításáról (Portfolio)
Január 12-én kisebb, a közúti és a gyalogos forgalmat érintő korlátozásokkal elkezdődnek a Széll Kálmán tér felújításának munkái, szólt a BKK által közölt hír még múlt pénteken. Akkor azt írtuk, hogy...
jan. 12
11:51
Gyorshír! Több magyar banknál sem megy az átutalás (Pénzcentrum)
Több magyar banknál sem működnek az online átutalások....
jan. 12
11:51
A detroiti Mercedes bomba: C 350 Plug-in, C450 AMG és GLE 63 S-Coupé (Auto Pult)
A Mercedes-Benz nem teketóriázott és a Detroiti Autószalon alkalmából rögtön három nagy újdonságról rántotta le a leplet. A trióból két modell a C-osztály két érdekes változatát takarja, míg a harmadik kilóg a sorból: az új Mercedes-AMG márkanév alatt látott napvilágot a GLE legizgalmasabb kiadása.
jan. 12
11:51
Topligák: Sehol sem sikerült az előzés, marad az élen a Chelsea, a Real és a Juve (Agroinform)
Elbuktak az üldözők a topligákban, így sehol sem szorult le az aktuális listavezető. Újra nyert a Real és a Barca is.
jan. 12
11:51
Konyakkal várják a nyugdíjasok az üdülési csekket (ATV)
Sorban állnak a nyugdíjasok a kedvezményes üdülési és fürdőjegyekért a Podmaniczky utcában.
jan. 12
11:53
Horvát elnökválasztás: mit jelent ez a MOL-nak? (Portfolio)
Tegnap zajlott le a horvát elnökválasztás második fordulója, amit Kolinda Grabar Kitarovic jobbközép ellenzéki politikus nyert meg, meglehetősen szoros küzdelemben. A horvát belpolitikai események a...
jan. 12
11:54
Gombos Edinát kórházba kellett vinni! (Blikk)
Budapest – Erős görcsei voltak, így kórházba kellett szállítani Gombos Edinát! (38) - írja a Bors.
jan. 12
11:55
"Fejetlenség" a csúcshivatalnál - Miről vitázik Lázár és Fazekas? (Portfolio)
Hónapok óta nincs elnök az uniós pénzeket kifizető agrárhivatalnál...
jan. 12
11:57
Ankara: a párizsi túszejtő barátnője Szíriában van (Infostart)
A múlt héten egy párizsi kóser élelmiszerboltban lezajlott túszdráma elkövetőjének barátnője és egyben feltételezett bűntársa a múlt héten csütörtökön átlépte a török-szíriai határt, és jelenleg a polgárháború dúlta közel-keleti országban tartózkodik - közölte hétfőn Mevlut Cavutoglu török külügyminiszter.
jan. 12
11:57
Most kiderül, hogy hol a legdrágább dolgozni (Portfolio)
Míg a londoni West End változatlanul a világ legdrágább irodapiaca, Ázsia továbbra is domináns a piac felső árkategóriájában. A CRBE aktuális kutatásából az is kiderül, hogy a leggyorsabban növekvő...
jan. 12
12:00
Tavasszal kezd működni az állami közműcég (Infostart)
Tavasszal a lakossági földgázszolgáltatással megkezdi működését az állami közműcég, ezt követően pedig a társaság megjelenik az áram-, majd a távhő-szolgáltatói ágazatban is - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
jan. 12
12:00
Megkéselték az afgán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát (Blikk)
jan. 12
12:03
Több mint 500 magyar munkavállalónak mond fel a Tesco hétfőn (ProfitLine)
Több mint 500 magyar munkavállalóval közlik hétfőn a Tesco áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
jan. 12
12:03
Fizetés emelést kap Hamilton, de így is feleannyit keres, mint Alonso (Sport365)
Lewis Hamilton rövidesen aláírhatja élete legjövedelmezőbb szerződését a Mercedesszel, mely komoly bónuszokat kínál számára.

Keresés