BUDAPEST – Egyetlen szalmaszálon függ Marian Cozma (†26) édesapjának élete. Petre Cozma komolyan foglalkozik az öngyilkosság gondolatával, csak kisunokája, a kézilabdában máris kiemelkedő Alexandrosz (8) tartja benne a lelket. Ám a testi és mentális egészsége egyre rosszabb.
A HPV-oltás nem növeli a szklerózis multiplex (SM) vagy más, a központi idegrendszert érintő betegségek kockázatát - derült ki egy hosszú távú, igen nagy létszámú dán vizsgálatból.
BUDAPEST – Kés alá feküdt Fásy Ádám (59)! A mulatószene koronázatlan királya nem hiúságból vállalkozott arra, hogy felvarrassa a szemhéját, a műtétre azért volt szükség, mert Fásynak olyan rohamosan romlott a látása az utóbbi években, hogy amennyiben nem operálták volna meg, könnyen lehet, hogy évek múlva elveszíti a látását.
Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani - a miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban.
BUDAPEST – Igazán pancser betörők fosztották ki szombat délelőtt Klapka György (85) Vámház körúti üzletét. Egyrészt a háromfős banda két tagját már elkapták, a harmadikat is azonosították és körözik, másrészt pedig az aranyüzlet rossz kirakatát törték be. Így „csak" maréknyi aranyat emeltek el – amelynek a nagyját menekülés közben még el is ejtették –, azonban ha a másikat zúzzák be a hatalmas…
A 12 éven át forgatott Sráckor érdemelte ki Golden Globe-ot a drámai filmalkotások, A Grand Budapest Hotel pedig a vígjátékok közül a vasárnapi díjkiosztó gálán Beverly Hillsben. A legjobb idegen nyelvű filmnek az orosz Andrej Zvjagincev rendezte Leviatánt választották az idei Golden Globe-díjról szavazó külföldi újságírók.
Csaknem kétszázmillió forintnyi kárt okozott az újévi földrengéssorozat Nógrád megyében. A biztosítók több mint 1500 bejelentést kaptak. A településeken jellemzően a házak falai repedtek meg, kémények dőltek le. Egy-egy ingatlanban átlagosan 120 ezer forintnyi kár keletkezett.
A Volkswagen Csoport tavaly 3,67 millió járművet értékesített Kínában, ami 12,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte Európa legnagyobb autógyártója vasárnap.
Indonéz búvárok kiemelték hétfőn a tengerből az AirAsia légitársaság két hete lezuhant repülőgépének egyik, adatrögzítő fekete dobozát - jelentette be a kutatást irányító indonéz illetékes.
Ferenc pápa hétfőn eddigi leghosszabb apostoli útjára indul hétfőn: második ázsiai körútja keretében két, vallási és politikai feszültségekkel teli országba, a buddhista többségű Srí Lankára és a keresztény Fülöp-szigetekre látogat el. Az első pápa lesz, aki Srí Lankán felkeres egy tamil szentélyt, a Fülöp-szigeteken pedig a 2013-as Jolanda tájfun túlélőivel találkozik.
Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani - a miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban.
Több mint 700 milliárd forint volt tavaly az abszolút hozamú alapok kezelt vagyona, mellyel továbbra is a legnépszerűbb befektetési termékek közé tartoznak a lakosság körében. A tavalyi alacsony...
Az Audi győri telephelyén mintegy kétmillió motor készült 2014-ben, több mint 135 ezer autót gyártottak, kilencszázzal nőtt a foglalkoztatottak létszáma, ezzel minden idők legsikeresebb évét zárta a vállalat Magyarországon - közölte az Audi Hungaria Motor Kft.
A fiatal nők találnak a legnehezebben munkát Szerbiában, körükben a munkanélküliek aránya eléri az 57 százalékot - derült ki a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) adataiból.
Egy évvel meghosszabbítják a diplomamentő programot, január 12-től ismét lehet jelentkezni a képzésekre, amelyek februárban indulnak - mondta Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.
Egy 36 éves férfi lelőtte a feleségét, majd magával is végzett a a Baranya megyei Gödrén. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi miért lőtt, a falubeliek szerint féltékenység állhat a gyilkosság mögött.
Az LMP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) is tiltakozik az ellen, hogy az idei évtől környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után.
Az utóbbi napokban, tőlünk délre, már számos helyről beszámoltunk, hogy havazik. Az időjárás nemcsak Közép-Európában űz tréfát velünk, hanem a Közel-Keleten is. Szinte az egész régióban havazott Libanontól Izraelig, Szíriától Szaúd-Arábiáig. Furcsa látvány a behavazott homokdűnék.