Feladta magát szerda éjjel a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzés egyik gyanúsítottja - értesült az AFP francia hírügynökség.
Őrizetbe vettek hét embert csütörtökre virradóan Franciaországban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni szerdai terrorista támadással kapcsolatban, ahol 12 embert végeztek ki.
A becslések szerint péntek 22 óra és szombat 15 óra között semmisül meg, ég el a Föld légkörébe érő Masat-1, Magyarország első műholdja, amely sikeres missziót hajtott végre.
A Mercedes Forma-1-es csapatának nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda nem tulajdonított komoly jelentőséget azoknak a szóbeszédeknek, melyek szerint Fernando Alonso 2016-ban a német istállónál folytathatja pályafutását. Tovább »
Azt kérik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól, hogy vizsgálják felül a paksi bővítés szerződéseinek titkosítását. Szél Bernadett még december elején közérdekű adatigénylés keretében kérte ki a megvalósításának részleteiről szóló szerződéseket, de nem kapta meg, mert az MVM szerint a Miniszterelnökség titkosította … Folytatás
Milyen ágazatokban várhatóak 2015-ben összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzések, mire számíthatnak pontosan az érintett szektorokban működő cégek, és hogyan készülhetnek fel leghatékonyabban a várható vizsgálatokra? A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai Ügyvédi Iroda összefoglalta.
Magyarország mélységesen elítéli ezt a példátlanul erőszakos cselekedetet, amely ártatlan emberek életét oltotta ki - írta a házelnök a Francia Nemzetgyűlés és a Szenátus elnökének.
2014. novemberben az első becslés szerint 5,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest - olvasható a KSH jelentésben.
Amikor Barbarella Buchner hét év után szakított partnerével, úgy gondolta, soha többé nem lesz szerelmes. Ám a ma 48 éves nő mégis megtalálta lelki társát. Sőt mindjárt kettőt: macskák formájában!
A műtárgy.com idei első cikke az Art Newspaper nyomán annak jár utána, hogy mit hozhat a 2015-ös év a műtárgypiacnak. Folytatódhat-e a nemzetközi műtárgypiacot az elmúlt két évben meghatározó...
A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin megsemmisített szerkesztőségéről emlékeztek meg csütörtökön az olasz újságok, hangsúlyozva, hogy a mai világban egyedül az iszlám vallást nem lehet életveszély nélkül bírálni.
A Honda a genfi ülésen előállt a motorfejlesztéssel kapcsolatos panaszaival, s a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy tűnik, hajlandó újragondolni helyzetüket. Ha nem lesz változás, a japánok minden rivális év közbeni újítása ellen óvhatnak…
A ház száz négyzetméteres tetejéről a lángok átterjednek a szomszédos ingatlanra is, ezért Dabasról, Monorról és a fővárosból is érkeztek tűzoltók, akik három vízsugárral dolgoznak.
Az ország 250 milliárd dollárt akar befektetni Latin-Amerikában. Az első miniszterszintű találkozó most zajlott le Kína és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) között Pekingben.
Igor Stravinsky A kéjenc útja című operájával nyitja az idei bemutatók sorát a Magyar Állami Operaház január 18-án. Anger Ferenc rendezésében két külföldi művész, Erik Nielsen karmester és Eleanor Lyons szoprán is bemutatkozik Magyarországon.
Most a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a Beyondbrics foglalkozott a forint lehangoló teljesítményével, és tárta fel annak okait. Rosszabbul fogunk teljesíteni szomszédainknál.
Hozzávalók: 1 kg liszt 5 dl tej 3,5 g instant élesztő 20 dkg tejföl 2 késhegynyi szódabikarbóna 3 dkg cukor 4 kávéskanál só 0,7 dl napraforgóolaj Valamint: olaj a sütéshez A feltéthez: sajt tejföl fokhagyma
Civilek és hozzájuk csatlakozott szocialisták tartottak félpályás útlezárást Szombathely mellett. A főszervező Péterfy Zoltán az MTI-nek elmondta, mert nem értenek egyet azzal, hogy egy be nem fejezett autóút mindössze 15 kilométer hosszú szakaszára útdíjat kell fizetni. A szervezők az egész utat lezárták … Folytatás
A Kreatív írta meg, hogy 17 év és 7288 epizód után elhagyja a sorozatot Kalamár Tamás kreatív producer, aki “új kihívások” elé néz, és már egy éve tervezte távozását, de csak mostanra sikerült közös megegyezéssel lerendezni az átmenetet. Utódja Rozgonyi … Folytatás