A vállalati ügyfelek nagy része nyilatkozott december 31-ig tényleges tulajdonosáról, több ezer számlát azonban - azokét, akik nem tették meg a nyilatkozatot határidőre - a törvénynek megfelelően zárolták a bankok- derül ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból.
220foto.hu - Újévi akció, 22.0% kedvezmény! A 16 éves Kalmár Alexandra Győrben tűnt el, miután 2014. december 14-én távozott lakhelyéről. Aki látta, és segítene: (96) 520-000/15-43-es mellék, győri kapitányság. (Police.hu)
Egyre nagyobb a lakosságnál lévő készpénz állomány, ami egyebek mellet a feketegazdaság melegágya, mondta Pápa Levente az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A nyugat-európai részvényindexek már kivétel nélkül erősödnek azt követően, hogy az olaj piacán éles fordulatot láthattunk napon belül, illetve negatívba fordult az eurozónás inflációs mutató. Utóbbi...
Az MNB határozatának értelmében a BÉT felfüggesztette a Business Telecom részvényeinek, az erre vonatkozó határidős kontraktusoknak, valamint a tőzsdén forgó kötvényeknek a kereskedését. A...
A tavaly októberi 0,9 százalékot követően novemberben 0,4 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak. Az exportárak mindössze 0,1 százalékkal maradtak el az előző havitól, amikor viszont 1,1 százalékkal csökkentek; a belföldi értékesítésben viszont az októberi 0,6 százalék után 0,8 százalékos volt az árak esése - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kuruzslás miatt emeltek vádat egy házaspár és a lányuk, valamint alkalmazottjuk ellen, mert fogtechnikusi és fogászati asszisztensi végzettséggel végeztek fogorvosi beavatkozásokat Nagykanizsán – közölte szerdán a Zala Megyei Főügyészség.
Tisztán érzékelő fehér mágus vagyok – állítja magáról Mystic, akit tudása és Tarot kártyája mellett életfilozófiája támogat abban, hogy a nehézséggel küzdő, ám bizalommal hozzá fordulókat útba igazítsa.
Az EURHUF trendje töretlenül emelkedő, ám rövid távon megpihenhet az árfolyam. Melyek a meghatározó szintek az EURHUF grafikonon? Milyen mozgások várhatóak a forint piacán rövid illetve hosszabb...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyetért a Miniszterelnökség javaslatával, hogy a jövedéki biztosítékokra vonatkozóan a korábban fennálló szabályozást kell fenntartani. A tárca egyeztet az adóhatósággal, hogy senkit ne érhessen hátrány a törvénymódosítás hatálybalépéséig - közölte a minisztérium szerdán.
Ulm - Együtt szilveszterezett a fiatal pár, de aztán összevesztek a lány családjának ulmi házában. A 17 esztendős fiú dühében kést rántott, és véres tragédiába torkollottak az események - írja a német Bild.
Az EY lett a 2014-es év „M&A Pénzügyi Tanácsadója” a közép-kelet-európai régióban a Mergermarket szerint. A Mergermarket egy az M&A tranzakciókra vonatkozó információkat gyűjtő és elemző független szervezet. Ezen kívül öt éven belül immár negyedszer, 2014-ben ismét az EY nyerte el az év Tranzakciós Pénzügyi Tanácsadója címet Európában.
Az M86-os fizetőssé tétele ellen tiltakozókkal viszont nem foglalkoznak, mert a kormányszóvivő szerint a kormány "nem foglalkozik ultimátumokkal". Még szerencse, hogy az útdíjak kiterjesztését komoly társadalmi egyeztetés előzte meg.