A rekordsebességgel átalakított útdíjrendszer alaptörvény-ellenes lehet a túl rövid felkészülési idő, valamint a rosszul megszervezett értékesítési rendszer miatt - írja a nol.hu. Súlyosan sértik...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség érvelése szerint a vasárnapi házhoz szállítást nem lehetne tiltani. A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden közölte az Index cikkére reagálva, hogy a házhoz...
Megtalálták a lezuhant indonéz repülőgép farokrészét, amelyben elvben a repülési adatokat és eseményeket rögzítő fekete dobozok vannak - közölte a mentőcsapat vezetője szerdai jakartai sajtóértekezletén.
Elemzők szerint az Apple amerikai technológiai óriáscég bevétele éves összehasonlításban 17 százalékkal nőhet idén az első, és 19 százalékkal a második negyedévben.
Két év börtönre ítélte az amerikai szövetségi bíróság kedden korrupció miatt Bob McDonnell volt virginiai kormányzót, akiben korábban párttársai a republikánusok emelkedő csillagát és lehetséges alelnökjelöltjét látták.
Első alkalommal adott teret a brit Coaching at Work, a 2005 óta működő, legnagyobb coaching magazin a magyar coaching piac bemutatásának. Hány coach dolgozik itthon, milyen a felkészültségük, kik hívják őket segítségül? Most egy rövidebb összegzést adunk a cikkből.
A Nürburgring hírhedt Nordschleife-i asztalcsíkja még kiváló időjárási körülmények között is rendkívül veszélyes: a 20 km-nél is hosszabb, több mint 150 kanyart tartalmazó versenypályát eleve nagyon nehéz memorizálni, a helyzetet pedig rontja a Nordschleife nem túl jó minőségű aszfaltozása, amely mellé szűk bukóterek társulnak.
Izrael keleti, magasan fekvő hegyes vidékein megkezdődött a hóesés. A szél- és hóviharok miatt rendkívüli intézkedéseket vezetnek be az egész országban - közölte a közszolgálati rádió szerda reggel.
Novemberben az ipar belföldi értékesítési árszintje 0,8%-kal, ezen belül a feldolgozóipar árszintje 1,2%-kal volt alacsonyabb az előző havinál. A csökkenés fő oka egyértelműen az olajárak esése volt....
Kedden is az eladók uralták az amerikai részvénypiacokat, amit a vártnál kedvezőtlenebb szolgáltatóipari adatok és az olaj árfolyamának esése generált. Igaz Ázsiában nem volt egységes az irány, de a...
A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége népszavazást kezdeményez a boltok vasárnapi bezárása ellen, és a szervezet elnöke szerint a szakmai és szakszervezeti összefogás hamarosan össze is áll - írja...
Vegyifegyver-szakértők "nagy megbízhatóságú" megállapításai szerint Szíriában tavaly klórgázt vetettek be fegyverként három, ellenzéki ellenőrzés alatt álló falu ellen - derül ki egy nemzetközi jelentésből, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is megkaptak.
Lövöldözés tört ki az Egyesült Államokbeli Texasban, a Fort Blissben lévő katonai támaszpont klinikáján kedd este. Két ember meghalt, az egyikük feltehetően maga a lövöldöző.
Hiába tagadja András herceg, hogy nem vette igénybe fiatalkorú lányok szexuális szolgáltatásait, a szekrény kinyílt, és a csontvázakat már nem tudja visszagyömöszölni, hiába áll ki mellette a családja.
A magyarországi Tesco áruházlánc a veszteséges üzletek bezárását tervezi idén, ami 10-12 vidéki egységet érinthet - írja a Magyar Nemzet a cég belső köreiből származó információkra hivatkozva. A...
A piac túlnyomó része arra számít, hogy már az év második felében megkezdődhet az amerikai jegybank kamatemelési ciklusa. Csakhogy akadnak olyanok is, akik nem osztják ezt a véleményt: Bill Gross, a...
Nem indult túl fényesen a kereskedés a piacokon, ami akár az egész évre is rányomhatja a bélyegét, már ha hiszünk a Dow Jones első két napos jóslatában. Az aranyra és az olajra is további csökkenés várhat, míg a VIX index is borzolhatja a befektetői kedélyeket.
Másodszor is megműtötték Bunkoczi Lászlót, Szalay Balázs navigátorát, aki egy hete sérült meg, amikor a magyar duó az Africa Race terepraliverseny első szakaszán balesetet szenvedett.
Az eredetileg 110 fős vidékfejlesztési államtitkárság január első hetében 64 dolgozóval kezdte meg a munkát Kecskeméten. Még a kormány megalakulásának napján jelentette be a kormányszóvivő, hogy mely minisztériumok, államtitkárságok költöznek a fővárosból vidékre. A többiek egyelőre kivárnak, írja a Népszabadság.
Veszteséges üzleteinek bezárását tervezi az áruházlánc Magyarországon. Ennek kapcsán 500-600 dolgozót fenyegethet elbocsájtás. A hatvanszorosára emelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj milliárdos terhe miatt készül a Tesco erre az intézkedésre, értesült a Magyar Nemzet.
Budapest – Varga Viktor rámozdult Bálint Antóniára a Hal a tortán e heti műsorában. A stábtagok szerint az énekes és a volt szépségkirálynő közt izzott a levegő.