Budapest — A hűtőkonténer meghibásodása okozhatta a szombati tömeges szén-monoxid-mérgezést a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, ahol több mint negyvenen lettek rosszul, többségüket – leginkább gyerekeket – kórházba is kellett szállítani.
Súlyos kockázatként jelent meg az euróövezeti gazdaság teljesítményét befolyásoló tényezők között annak a veszélye, hogy Görögország a belpolitikai válság következtében az idén távozhat a...
Áder János szerint hiába volt minden fogadkozás, az emberiség tavaly is folytatta "a Föld ellen nagy gőggel megkezdett hadjáratát", azt a háborút, melyben - ha így folytatjuk - végül nem lesz, aki győztest hirdessen. A köztársasági elnök erről hétfőn este beszélt, amikor köszöntötte a Budapesten akkreditált nagyköveteket a hagyományos újévi államfői fogadáson a Művészetek Palotájában. Áder János…
Pavlo Klimkint Ungváron kérdezték a kettős állampolgárság megítéléséről. Azt mondta, az ukrán alkotmány szerint senkinél nem lehet szó kettős állampolgárságról.
Oké, nem vagyok egy drón, de ami szép, az szép. Az újévet a Balaton északi partjánál vártam meg, és a tó sci-fit megszégyenítően szürreális volt. Persze erről már sok kép és videó megjelent a neten, a legismertebb talán ez a felvétel, amelyet egy drón készített. Akárhogy is, én sem tudtam nagyon mellélőni, pedig kevésbé fejlett technológiával rendelkezem. Íme a képek: Lenyűgöző fotók a viharról…
A CIG Pannónia arról számolt be, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt 22 640...
Hétfő délután négy óráig összesen 360 ezer e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az eladott matricákból mintegy 210 ezer az idén január elsejével bevezetett megyei matrica volt - mondta Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ Zrt. szóvivője hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
2015 januárjától Jean Grunenwald tölti be a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatói pozícióját. A szakember 24 éve dolgozik a Nestlé kötelékében, a Purina állateledel üzletág közép-európai regionális vezetői posztjáról érkezett a magyarországi megbízatásra.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) január elseje óta folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli az új útdíjrendszerrel kapcsolatban beérkező tapasztalatokat - mondta a kormany.hu-ra feltöltött videón Becsey Zsolt, közlekedésért felelős helyettes államtitkár.
Hétfő délután négy óráig összesen 360 ezer e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az eladott matricákból mintegy 210 ezer az idén január elsejével bevezetett megyei matrica volt - mondta Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ Zrt. szóvivője hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
Az ukránok számára vonzóvá tette a NATO-csatlakozás ötletét az ország keleti részén dúló polgárháború: a lakosság 53 százaléka támogatja a kezdeményezést, míg 22 százaléka ellenzi, holott két éve ennek éppen a fordítottja volt a helyzet - jelentette az ukrán média az IFAK ügynökség felmérésére hivatkozva.
A hétfői kereskedésben ismét eladói nyomás alá került a nyersolaj, sőt a görögök esetleges eurózónás kilépése miatt is kiújultak a félelmek. A nyersolaj mélyrepülése miatt az energiaszektorban...
Fegyvereket követelt a nemzetközi közösségtől a líbiai fővárosból, Tripoliból kiszorított kormány képviselője az Arab Liga Kairóban tartott hétfői ülésén.
Ahogy az előző években is megtettük, idén sem lesz másképp: az Autó Pult rövidesen megválasztja 2014 Év Autóit. Persze sokan sokféleképpen nekiláttak már ennek a feladatnak, de az Autó Pult a hagyományoknak megfelelően kissé máshogy helyezi el a mércét. A központba az autóipari kategóriák helyett a fogyasztói igények kerülnek.
Nagy kasszasiker lett Russell Crowe The Water Divine című első világháborús filmje, amely a sztár rendezésében és főszereplésével december végén debütált Ausztráliában.
Aki több éve balesetmentesen vezet, jól tud angolul, ért az autókhoz, barátságos, csapatjátékos, és szeretne belelátni a Magyarországgal jelenleg nem túl felhőtlen viszonyt fenntartó Norvég Királyság budapesti nagykövetségének ügyeibe, az itt jelentkezhet a nagykövet sofőrjének. Este és hétvégenként is nyomatni … Folytatás
Hivatalossá vált, hogy az Internazionale labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Lukas Podolski; az Arsenaltól érkező világbajnok német támadó a szezon végéig kölcsönben szerepel a milánói kék-feketéknél.
Boston - Az alig húszéves Dzsohar Carnajev 2013 tavaszán robbantott a bostoni utcai futóversenyen amelynek következtében hárman meghaltak. A pere január 26-án kezdődik.
Ezt az ukrán külügyminiszter jelentette ki Ungváron. Hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Ungváron
A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. január 1-jével lezárta a Baxter Hungary Kft. piacon lévő vakcina-portfóliójának átvételét - közölte a Pfizer hétfőn az MTI-vel.
Hétfő délután négy óráig összesen 360 ezer e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az eladott matricákból mintegy 210 ezer az idén január elsejével bevezetett megyei...
A 19 éves Bryce Astle és a 20 éves Ronnie Berlack Söldenben edzőtáboroztak az amerikai C-kerettel. A hétfői edzés után letértek a kijelölt pályáról, pedig ötös skálán hármas lavinaveszély-figyelmeztetés volt érvényben, ilyenkor pedig senkinek nem szabad elhagynia a kijelölt pályákat. A két … Folytatás
Összesen 292 millió korona (mintegy 3,3 milliárd forint) értékű felújítási munkálatokat terveznek az idén a prágai várban, a Hradzsinban - közölte David Sebek, a várkezelőség szóvivője.
Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak - tájékoztatott a BZSH ügyvezetője
Tévúton jár a magyar kormány energiapolitikája, nincs még egy európai uniós tagállam, amelyik ennyire kiszolgáltatná energetikai rendszerét Oroszországnak - jelentette ki Jávor Benedek európai parlamenti képviselő (PM) hétfőn Budapesten.