Elmaradt a román és bolgár munkavállalók tömeges rohama, és azt sem lehet mondani, hogy visszaéltek volna a német szociális rendszerrel, de sokan kapnak segélyt, esetleg munka mellé. Van, aki megkockáztatja, hogy eleve hiba volt évekig kizárni a román és bolgár – esetleg korábban a magyar és más kelet-k
Magas szén-monoxid-koncentráció miatt kellett kiüríteni egy pesterzsébeti sportlétesítményt szombat délután. Öt embernél enyhe szén-monoxid-mérgezést állapítottak meg - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. Palotás István, az ESMTK Pesterzsébeti Jégcsarnok létesítmény-koordinátora az MTI érdeklődésére elmondta: a hűtőkonténer technikai hibája okozta a…
Több embert vittek füstmérgezés gyanújával kórházba szombaton, miután tűz ütött ki egy harmadik emeleti lakásban Gyöngyös külvárosában - tudatta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Hatvanhat esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Leyrer Richárd, a MOB alelnöke - tájékoztatta a család szombaton a Magyar Olimpiai Bizottságot
Budapesten a huszadik kerületi ESMTK Pesterzsébeti Jégcsarnokot kellett kiüríteni, mert bejelzett a szén-monoxid mérő. Öt ember kapott enyhe mérgezést. Gyöngyösön három embert vittek kórházba füstmérgezés gyanújával, miután kigyulladt egy harmadik emeleti lakás. (MTI)
Vállalhat-e alkalmi munkát az, akinek van nyolcórás munkaviszonya is egy cégnél, és milyen adófizetési szabályok vonatkoznak rá? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária és Surányi Erzsébet szakértőink válaszoltak.
An earthquake measuring 3.1 on the Richter scale was reported from the north of Hungary at 3.22pm on Thursday, the spokesperson for the local disaster management agency told MTI.
Több embert vittek füstmérgezés gyanújával kórházba szombaton, miután tűz ütött ki egy harmadik emeleti lakásban Gyöngyös külvárosában - tudatta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Hétfőtől már csak úgy vehet fel valaki nagyobb hitelt, ha a havi törlesztőrészlet nem lesz magasabb, mint a legális nettó jövedelmének a fele. Adósságtársak esetén össze kell vonni a jövedelmeket és az adósságterheket.
Litvánia január 1-től az euróövezet 19. tagja lett. Az erről szóló végleges döntést július 23-án hozta meg az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács.
Külföldiek is szolgálhatnak az orosz hadseregben, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az erről szóló rendeletet - jelentette szombatra virradóra a gazeta.ru orosz hírportál.
Mivel Semmering kiesett, így Zágráb lehet a hazai sírajongók közeli világkupa versenye, ahová viszonylag könnyedén el lehet jutni. Az egyik legjobb hangulatú szlalom versenyt vasárnap (nők) és kedden (férfiak) rendezik meg a Zágráb melletti Sljeme hegyen. Vajon végre nyer-e Ivica Kostelic?
Három német fiatalember azzal akarta emlékezetessé tenni az újév első hétvégéjét, hogy bemásztak egy bobpályára és szánkóval megpróbáltak lesiklani rajta. A kaland tragédiával végződött.
A férfi még 2009-ben csaphatta be a cégvezetőket: azt ígérte, hogy ha pénzt adnak neki, akkor elintézi, hogy nyerjenek az uniós pályázaton; a férfi tagad, de előzetesbe került.
A jogbiztonság és a társadalmi párbeszéd hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot a gazdaság és a vállalkozások számára Magyarországon Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint, aki ugyanakkor rendkívül pozitív intézkedésnek tartja a növekedési hitelprogram (nhp) kiteljesítését és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő irányváltást a felsőoktatásban.
Izrael felfüggesztette a Palesztin Hatóságnak járó vám- és adóbevételek folyósítását válaszul arra, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök benyújtotta Palesztina csatlakozási kérelmét a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) - közölték hivatalos források szombaton.
Peter Crouch felesége, Abbey Clancy nem is olyan rég jelentette be, hogy ismét gyermeket vár, újév első napjaiban pedig a dubaji tengerparton bizonyítékot is szolgált állapotáról.
Szavakat sem találunk ennek az amerikai asszonynak a viselkedésére. Charlotte Wonjah kisgyermekei szeme láttára ölte meg a család kiskutyáját, majd nyolcéves fiát is súlyosan bántalmazta.