Bepereltek egy török újságírót, mert állítólag megsértette Recet Tayyip Erdogan államfőt a Facebook közösségi portálon közölt kommentárjaiban - jelentette szerdán a bianet.org honlap.
Ma este a piacok zárását követően tette közzé a Facebook a negyedéves gyorsjelentését. A világ leghíresebb közösségi oldala nagyon jól teljesített, a negyedik negyedéves eladásaik 3,85 milliárd...
Dennis a kihívás elején még megpróbált nagyon titokzatosan utalgatni jelöltjére, de persze a végén ki kellett mondania annak a nevét, akivel párbajozni akar. Ő pedig Danit választotta.
Ahogy az első, hazai mérkőzésen, úgy szerdán az idegenbeli visszavágón is legyőzte az Atlético Madridot a Barcelona a labdarúgó Spanyol Király Kupa negyeddöntőjében.
És közvetíteni fogjuk, hogy hogyan telik, izgalmas lesz! Erre viszont rá kell pihennünk, úgyhogy mára vége. Szép estét, itt egy szám az új B&S albumról!
Zöld könyv kibocsátásával fordul érdemi szakaszba a tőkepiaci unió 2019-re történő létrehozására irányuló terv megvalósítása - jelentette be szerdán az Európai Bizottság. A tőkepiaci unió a banki...
Szerbiának egyelőre nincs megoldása a frank felértékelődésére, illetve a devizahitelesek megmentésére, a kormány kivár, a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) azt közölte: nem támogatja a svájci frankban eladósodottak problémájának elhamarkodott és gyors megoldását
Menesztették a kairói Egyiptomi Múzeum restaurátori osztályának vezetőjét, miután helytelenül ragasztották vissza Tutanhamon fáradó világhírű arany halotti maszkjának szakállát
A Chelsea után a Tottenham Hotspur jutott a labdarúgó Angol Ligakupa fináléjába, ugyanis egygólos hazai sikerét követően az elődöntő szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent ért el a Sheffield United vendégeként.