2015. január 26. hétfő

jan. 26
18:41
Törökország stratégiai szerepet fog betölteni Európa energiaellátásában (ProfitLine)
Az energetikai és gazdasági kooperációról, valamint a geopolitikai, illetve a globális kihívások kezelésében megvalósuló együttműködésről tárgyalt Ahmet Davutoglu török kormányfővel és kabinetjének két miniszterével Ankarában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki hétfőn telefonon számolt be megbeszéléseiről az MTI-nek.
jan. 26
18:45
UniCredit: itt maradunk Magyarországon, mert megéri! (Privátbankár)
Elkötelezett a magyarországi jelenlét mellett a ma 25 éves UniCredit Bank olasz tulajdonosa. Teheti - a magyar leány még az elmúlt években is folyamatosan nyereséget tudott termelni.
jan. 26
18:45
Szörnyülködnek a magyar túrós csuszán (BorsOnline)
Gyors gyilkos. Így jellemezték a Gizmodo gasztrohonlapon az egyik legfinomabb magyar ételt, a túrós csuszát.
jan. 26
18:45
Elgázolta a fotóst Chris Martin – fotók! (Blikk)
Elgázolta autójával az egyik paprazzit Chris Martin. A 37 éves énekes egy étteremből távozott kedvesével, amikor több paparazzi terepjárója elé állva akarta lefényképezni őket.
jan. 26
18:45
Holtan találták az Alpokban eltűnt magyart (Blikk)
Ausztria - Még vasárnap tűnt el Karintiában az a 32 éves magyar férfi, aki túrázni indult az Alpokba. Az ORF információi szerint a helyi mentőszolgálat emberei megtalálták a fiatalembert egy lavina alatt, bár a hatóságok egyelőre még nem erősítették meg a híreket.
jan. 26
18:45
Elbocsátások Tokajban - Leépít a nagy állami borász cég (Portfolio)
Februártól megújítják a társaság vezetését is...
jan. 26
18:45
Spanyolországban zuhant le egy görög F-16-os vadászgép (444.hu)
Tízen meghaltak és többen megsérültek, amikor a vadászgép rázuhant egy hangárra hétfőn a dél-spanyolországi Los Llanos de Albacete katonai bázisán, ahol a NATO pilótaképző iskolája van. A baleset halálos áldozatai között volt a gép két pilótája és a hangárban tartózkodók közül … Folytatás
jan. 26
18:47
8200 kilométert repült Ákos (Blikk)
Magyarország — Már több mint 8,2 ezer kilométert repült Ákos, a Magyarországon megjelölt kék vércse, aki társai közül elsőként, szeptember 23-án indult a nagy utazásra.
jan. 26
18:47
Földön túli látványt kínál egy felborult jéghegy (444.hu)
Felül fehér, na de milyen alul? Egyre több a felborult jéghegy, igaz főleg a klímaváltozás miatt.
jan. 26
18:48
Forrongott Egyiptom az arab tavasz évfordulóján (Infostart)
Legkevesebb tizenhatan vesztették életüket és mintegy hatvanan sebesültek meg az egyiptomi forradalom negyedik évfordulója miatti demonstrációk és zavargások során.
jan. 26
18:48
Doppingolt a 400 méteres gyorsúszás olimpiai bajnoka (Infostart)
Pozitív mintát szolgáltatott doppingvizsgálatán a dél-koreai Park Te Hvan, a 400 méteres férfi gyorsúszás pekingi olimpiai bajnoka - tudatta hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).
jan. 26
18:54
Hangárra zuhant egy F-16-os, tízen meghaltak (Metropol)
Tízen meghaltak amikor egy görög F-16-os vadászgép rázuhant egy hangárra Spanyolországban.
jan. 26
18:54
Mi nyertünk! Játék szabályok nélkül (Blikk)
Budapest — Most akkor ki nyerte a Játék határok nélkül című televíziós ügyességi vetélkedőt? Szerintünk mi, az oroszok szerint ők. Sőt a francia jogtulajdonos internetes oldalán is az orosz csapatot jelölik győztesnek.
jan. 26
18:54
Hangárra zuhant egy görög F-16-os vadászgép (Blikk)
jan. 26
18:56
Vevők üldözték a rablót (Blikk)
jan. 26
18:57
4 szupergyors DIY projekt (Éva Magazin)
Gyors, egyszerű viszont végeredményében hihetetlenül látványos – imádjuk ezt a 4 csináld magad ötletet! Feldobnád valamivel a lakásodat? Kellene egy vidám projekt a szürke januári hétvégékre, amikor a négy fal közé szorul a család? Görgess csak lejjebb, mert nekünk négy kiváló tippünk is van! 1. A polcok újjászületése Nem kell hozzá más, mint néhány tekercs mutatós csomagolópapír, olyan…
jan. 26
19:03
A Saxo is combosat bukott a svájci frankon (Privátbankár)
A Reuters jelentése szerint a dán Saxo Bank kb. 107 millió dollárt veszített a svájci jegybank őrült döntésén. Tőkehelyzete azonban stabil, meg sem kottyan neki ekkora bukó.
jan. 26
19:03
VV Maci jobban van, így kiengedték a kórházból (Blikk)
Budapest — VV Macit (33) kiengedték a kórházból! A ValóVilág egykori játékosa két hosszú hét után végre hazamehetett, azonban nem lélegezhet fel teljesen, vár rá egy kőkemény fogyókúra és műtét.
jan. 26
19:03
Görög adósságleírás? - Megszólalt az EU és az IMF (Portfolio)
Egyelőre nem lehet újratárgyalni a görög államadósságot - jelentett ki hétfőn az eurócsoport elnöke. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója elutasítja az adósság leírás útján történő csökkentését. ...
jan. 26
19:03
Szkeptikus az unió a Török Áramlattal kapcsolatban (ATV)
Az Európai Unió szkeptikusan tekint a Törökországon áthaladó orosz gázvezeték ötletére, többen megalapozatlannak tartják a tervet - írta az EUobserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál hétfőn.
jan. 26
19:03
Ancelotti nem ítéli el a rugdosódó Cristiano Ronaldót (Sport365)
A Primera Division 20. fordulójában a Real Madrid a Cordoba otthonában győzött 2-1-re, de a 14. helyen álló kiscsapat szinte lefocizta a Királyi Gárdát.
jan. 26
19:06
Merkel: Auschwitzra emlékezni mindennapi kötelesség (Infostart)
Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elvei alapján kell megszervezni - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
jan. 26
19:08
Transzneműt fogadott a pápa (Infostart)
Transznemű férfit fogadott magánkihallgatáson Ferenc pápa szombaton magánrezidenciáján a római Szent Márta vendégházban - számolt be a szokatlan találkozásról hétfőn a Hoy című spanyol lap.
jan. 26
19:12
Kiégett, miután kerítésnek ütközött (Blikk)
jan. 26
19:12
Alekszisz Ciprasz a görög kormányfő (Kripto Akadémia)
Nehéz lesz megegyeznie a hitelezőkkel a kabinetnek – Nem ígérkezik hosszú életűnek az új athéni koalíció.
jan. 26
19:12
Megtalálták Cervantes sírját? (hirado.hu)
A tudóscsoport M. C. monogramos fakoporsó töredékeire, köztük emberi csontokra bukkant egy 17. századi madridi kolostor kápolnája alatt.
jan. 26
19:12
Ötmilliárd forintos közbeszerzést nyert a Rába (ProfitLine)
Ötmilliárd forint értékben gyárt és szállít katasztrófavédelmi eszközökhöz alvázakat a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft. a BM Heros Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. számára - az erről szóló tájékoztatás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
jan. 26
19:14
Halálos baleset a 471-es főúton Aradványpusztánál (Blikk)
jan. 26
19:14
Frontális ütközés Aradványpusztánál (Kripto Akadémia)
Teljes útzár a 471-es számú főúton.
jan. 26
19:14
Juncker után Tusk is gratulált Ciprasznak (hirado.hu)
Az Európai Tanács elnöke arra emlékeztette az új vezetőt, hogy az EU "a válság első napjától fogva" a görögök mellett áll.
jan. 26
19:14
A Gyulahús új húsüzem és vágóhíd építésével növelné versenyképességét (ProfitLine)
A Gyulahús új üzem és vágóhíd építésével, EU-források segítségével kívánja növelni versenyképességét, a 10 milliárd forintot meghaladó összköltségű fejlesztésről szóló döntés-előkészítő tanulmányterv a tulajdonos gyulai önkormányzat megbízásából már elkészült - tájékoztatta a Gyulahús Kft. ügyvezetője az MTI-t.
jan. 26
19:16
Hangárra zuhant egy görög F-16-os vadászgép egy spanyol NATO-bázison - két halott (hirado.hu)
A tíz sérült közül hatnak az állapota súlyos, mindannyian megégtek a tűzben,
jan. 26
19:18
Öngyilkos lett a Fox egykori alkalmazottja a vállalat székháza előtt (444.hu)
A Fox texasi csatornájának egykori alkalmazottja a News Corporation New York-i székháza előtt előtt lőtte szíven magát. Rupert Murdoch vállalata a tulajdonosa a Fox hálózatnak. A 41 éves Philip Perea reggel kilenckor végzett magával. Szemtanúk elmondása szerint Perea korábban szórólapokat osztogatott, … Folytatás
jan. 26
19:18
Párizsban is a vasárnapi nyitva tartásról vitázik a parlament (hirado.hu)
A tervezet szerint emelnék a nyitva tartó üzletek számát, a szakszervezet tiltakozik.
jan. 26
19:20
Transznemű férfit fogadott magánkihallgatáson Ferenc pápa (444.hu)
A vallásos spanyol férfit saját közössége kiközösítette, falujának plébánosa az ördög lányának nevezte.
jan. 26
19:20
Halálos baleset Aradványpusztánál (hirado.hu)
Teljes útzár van a 471-es főúton.
jan. 26
19:21
Karmesternek állt Al Pacino - fotó! (Blikk)
Philadelphia — Al Pacino (74) lehet Hol­lywood egyik legnagyobb sztárja, karmesteri képességeiről mégsem hallottunk még eddig.
jan. 26
19:21
Szexet kínált a magyar fiú az afgánnak a pályaudvarnál (BorsOnline)
Szexet kínált egy magyar fiú egy afgán fiatalembernek Münchenben. Mivel az nemet mondott, késsel próbálták kirabolni hazánk fiai.
jan. 26
19:21
Használjuk ki a Hold erejét! (Blikk)
Annak idején őseink még jól ismerték a hold hatásait, sok esetben életüket is ehhez igazították. Akár egészségről, szerelemről, háztartásról vagy gazdaságról volt szó, gyakran fordultak a holdnaptárhoz segítségért, hogy megtalálják a legmegfelelőbb időpontot, a fogantatásra éppúgy, mint például a vetésre.
jan. 26
19:21
Bóvliba vágták Oroszországot (Portfolio)
A befektetésre ajánlott szint alá csökkentette a Standard and Poor's Oroszország szuverén adósbesorolását. Több mint 10 éve először került bóvli kategóriába az ország. A Standard and Poor's...
jan. 26
19:21
Átigazolás: Világbajnok csatárral pótolhatja Cuadradót a Fiorentina (Agroinform)
Alberto Gilardino korábban már komolyan letette a névjegyét Firenzében. Ő pótolja a Londonba távozó Cuadradót?
jan. 26
19:21
Az LMP, az Együtt, a Jobbik és a PM is gratulált a Szirizának (ATV)
Letette a miniszterelnöki esküt hétfőn Alekszisz Ciprasz, a görögországi előre hozott parlamenti választáson győztes, radikális baloldali Sziriza párt vezetője, és bejelentette: kormánya újratárgyalja az országának nyújtott nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek".
jan. 26
19:22
Találtak egy drónt a Fehér Ház kertjében (444.hu)
Egyelőre senki nem tudja, hogy került oda. Mostanában sok zűr volt az épület őrzésével.
jan. 26
19:22
Franciaország támogatja Cipraszt, Portugália a szabályok betartására szólít fel (hirado.hu)
Hollande meghívta Párizsba Cipraszt. Coelho reméli, Görögország az eurózóna része marad.
jan. 26
19:23
Mengelének táncolt Edit (Blikk)
Auschwitz — A „halál angyala", azaz dr. Josef Mengele (1911–1979) előtt kellett táncot lejtenie egy 17 éves magyar zsidó balerinának az auschwitzi haláltáborban, ráadásul úgy, hogy a lány tudta: a tábori orvos a felelős szülei kivégzéséért.
jan. 26
19:24
10 tipp a szép bőrért (Blikk)
Érzékennyé vált az arcunk? Kicserepesedett az ajkunk? Íme néhány egyszerű és hatásos gyógymód.
jan. 26
19:24
Aáry Tamás Lajos: még mindig sok az iskolai erőszak (Infostart)
Az iskolai konfliktusok és az agresszió kezelésében segít a most létrehozott Iskolai Konfliktus Tudásközpont. A három egyetem és az oktatási jogok biztosának összefogásával létrejött kezdeményezés konkrét segítséget, szakmai anyagokat és képzéseket nyújt a témában - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.
jan. 26
19:24
Drónt találtak a Fehér Háznál (Infostart)
Egy kisméretű drónt találtak a washingtoni fehér házi komplexum területén - közölte hétfőn az amerikai elnöki hivatal.
jan. 26
19:24
A Gyulahús új húsüzem és vágóhíd építésével növelné versenyképességét (hirado.hu)
A Gyulahús új üzem és vágóhíd építésével, EU-források segítségével kívánja növelni versenyképességét, a 10 milliárd forintot meghaladó összköltségű fejlesztésről szóló döntés-előkészítő tanulmányterv a tulajdonos gyulai önkormányzat megbízásából már elkészült.
jan. 26
19:25
Kártérítést kér a gyászoló család (Blikk)
Halásztelek — Kártérítést kér Szkladányi Balázs (†19) családja, ha a rendőrség talál felelőst a halálos áramütési ügyben.

Keresés