Csaknem negyvenévnyi raboskodás után szabadon engedtek az Egyesült Államokban egy kettősgyilkosságért elítélt férfit, akinek ártatlanságát DNS-vizsgálat támasztotta alá.
Először ünnepelték Romániában nemzeti ünnepként szombaton január 24-edikét, a román fejedelemségek - Moldva és Havasalföld - 1859-es egyesülésének napját, miután erről tavaly decemberben törvényt fogadott el a bukaresti parlament.
Atlantában, a Hartsfield-Jackson Nemzetközi Repülőtéren szállt le a Southwest Airlines 2492-es járata és a Delta 1156-osa, mert valaki a Twitteren robbantással fenyegetőzött, és komolynak tűnt. (CNN)
Angolul beszélő külföldi dzsihadista harcosokból álló zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet azzal a céllal, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra - írta az International Business Times (IBT) című lap.
Letartóztattak négy feltételezett iszlamista szélsőségest a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta autonóm városban - közölte szombaton a madridi belügyminisztérium.