2015. január 22. csütörtök

jan. 22
9:29
Vida Ildikó beperelte a NAV-os Horváthot (ATV)
A NAV elnöke 3 millió forintot követel jó hírnév megsértése és becsületsértés miatt.
jan. 22
9:30
Bővül az állami futballportfólió? (BorsOnline)
A Bors úgy értesült, hogy az állam – kormányközeli vállalkozókon keresztül – újabb labdarúgócsapatokra tenné rá a kezét.
jan. 22
9:30
Gáspár Zsolti lakásából szeméttelep lett (Blikk)
jan. 22
9:30
Csak később derül ki, mire képes az új Force India (F1világ)
Leghamarabb a bajnokság ötödik futamán, a Spanyol Nagydíjon derül majd ki, mire lesz képes a Force India csapatának 2015-ös versenyautója. Tovább »
jan. 22
9:33
KSH: rekordtermés volt tavaly kukoricából (Infostart)
Tavaly az összes fontosabb őszi betakarítású növény termésmennyisége nagyobb volt az előző évinél, kukoricából pedig rekordtermés volt, a termésátlag 42,3 százalékkal nőtt az előző évihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 22
9:33
Hivatalosan is a Real Madridé a norvég tini (Infostart)
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid csütörtökön bejelentette, hogy leigazolta az Európa egyik legígéretesebb futballtehetségének tartott Martin Ödegaardot.
jan. 22
9:36
Messi góljával szerzett előnyt a Barca (Metropol)
Az FC Barcelona Lionel Messi hajrában szerzett góljával győzött 1-0-ra a vendég Atlético Madrid ellen a Király Kupában.
jan. 22
9:36
Kegyelmet kapott az abortuszért elítélt nő (Blikk)
jan. 22
9:36
Felborult a baromfiszállító, kacsákat hajkurásznak az úton (Fotók!) (Kripto Akadémia)
jan. 22
9:36
Rekordtermés volt tavaly kukoricából (hirado.hu)
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatta a terménybetakarítás mérlegéről az MTI-t.
jan. 22
9:38
Aktus közben megundorodott - Kezdődik a szex-gyilkos lány pere (Kripto Akadémia)
jan. 22
9:38
KKM: átadta az amerikai külügyminisztérium a washingtoni magyar nagykövet elfogadó nyilatkozatát (hirado.hu)
A fejleményekről a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya tájékoztatta az MTI-t.
jan. 22
9:39
Alig mozdultak az európai indexek nyitásban (ProfitLine)
Alig mozdultak nyitásban nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,2 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1 ponttal emelkedett, míg a párizsi CAC-40 index 1 ponttal csökkent.
jan. 22
9:40
Kéri László festőművész kiállítása a vásárhelyi Alföldi Galériában (hirado.hu)
Vasárnap délben nyílik Kéri László Tornyai-plakettes festőművész Humán gesztusok című egyéni kiállítása a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában - tájékoztatta Elek András, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.
jan. 22
9:41
Irodabérlet - Budapesten nyolcszor olcsóbb, mint a londoni West End (ProfitLine)
A londoni West Endben évi 2945 dollárba kerül egy négyzetméternyi iroda éves bérlete, ugyanezért Budapesten csak 366 dollárt kell fizetni, a különbség nyolcszoros - a CBRE ingatlan tanácsadó szokásos éves felmérése szerint.
jan. 22
9:42
Kutya szimatolta ki a kokaint a budapesti repülőtéren (hirado.hu)
A kábítószer becsült feketepiaci értéke meghaladja a 26 millió forintot.
jan. 22
9:44
BUX: 16 393,17 pont, változatlan nyitás (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,74 pontos emelkedéssel, 16 393,17 ponton nyitott csütörtökön; ez gyakorlatilag szerdai záró értékének felel meg.
jan. 22
9:45
30 ezer forintos bírság jár, ha erre nem figyelsz (Pénzcentrum)
A kutyatartókat bejelentési kötelezettség terheli....
jan. 22
9:48
Földlakóknak üzentek az idegenek (BorsOnline)
A Tejúton is túlról érkezett az a rádiójel, amit nemrég fogtak amerikai űrkutatók. A rejtélyes jel 5,5 milliárd fényévnyiről érkezett. A mindössze néhány tized másodperces rádiójel forrása lehet egy fekete lyuk is, a kutatók szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy egy, a Földtől igen messze létező idegen civilizációból érkezett.
jan. 22
9:48
Dér Heni pikáns ágyjelenetet forgatott (Blikk)
jan. 22
9:48
Recept: Minestrone leves (gluténmentes) (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 evőkanál olívaolaj 50 dkg kockára vágott zöldség ízlés szerint vegyítve (amiket én használtam: sárgarépa, zeller, fehérrépa, kápia paprika, hegyes erős paprika, vágott zöldbab, borsó, cukkini, csiperkegomba) 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 5 dkg szárított sonka vagy bacon 1 evőkanál aprított bazsalikom (vagy szárított) 2 db paradicsom 2 evőkanál paradicsompüré 3 babérlevél só…
jan. 22
9:54
Kutya szimatolta ki a kokaint (Metropol)
Szolgálati kutya segítségével találtak meg több mint 26 millió forint értékű kokaint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalpénzügyőrei a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy postán feladott csomagban.
jan. 22
9:54
Varga kioktat: abba kell hagyni a riogatást (Alternatív Energia)
A magyar modell működik - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.
jan. 22
9:54
Ősi krokodilrokonra bukkantak Tanzániában (hirado.hu)
A közép triászkori kövület a madarak és a krokodilfélék jellegzetességeit is magán viseli
jan. 22
9:56
Okos kutya! 26 milliós kokainszállítmányt buktatott le (Alternatív Energia)
A "cuccot" egy melegítőpárnában rejtették el....de nem eléggé.
jan. 22
9:56
Fülei Balázs: Bartók 2. zongoraversenye a zeneszerzői lelemény netovábbja (hirado.hu)
Óriási öröm, hogy az MR Szimfonikusok felkértek, hogy játsszam el velük Bartók 2. zongoraversenyét - mondta az MTI-nek Fülei Balázs, aki a következő napokban a zenekari hangverseny mellett szólókoncertet is ad a Zeneakadémián.
jan. 22
9:58
Hatezer extazyval kapták el a dílert (Alternatív Energia)
A férfi a műanyag szatyrokba csomagolt tablettákat a gépkocsija egy rekeszébe rejtette.
jan. 22
10:00
Australian Open - Végre győzelem! (Alternatív Energia)
Babosék a 32 között a Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova amerikai, cseh párossal találkoznak.
jan. 22
10:03
Visszavettek a nagy szigorból Orbánék (Portfolio)
Megkezdte a földügyi "finomhangolást" a kormány...
jan. 22
10:03
Lejárt a próbaüzem: így változik az útdíjrendszer (Pénzcentrum)
Véglegesítették az útdíjrendszert....
jan. 22
10:03
A Toyota a világ legnagyobb autógyártója maradt 2014-ben (Auto Pult)
10,23 millió darabos értékesítésével a Toyota megőrizte vezető helyét az autógyártók ranglistájában. Két vetélytársa a sarkában liheg.
jan. 22
10:03
Topfoci: Bombaüzletet kötött a United, jöhet Bale és Messi (Agroinform)
Minden idők legnagyobb mezszponzori szerződését kötötte a Manchester United és az Adidas.
jan. 22
10:05
Nem mindenki örül az ingyen Windowsnak (Portfolio)
Bemutatta tegnap legújabb operációs rendszerét, a Windows 10-et a Microsoft. Az esemény legnagyobb meglepetése az volt, hogy a frissítés ingyenesen elérhető lesz sok felhasználónak, ami azért furcsa,...
jan. 22
10:05
Küszöbön a friss Honda CR-V - minden információ (Auto Pult)
A Honda a szabadidőmodellek frontján nagyon komolyan veszi részvételét a piacon: alig három hete számolhattunk be a vadonatúj, európai piacra szánt HR-V érkezéséről, a japánok pedig most a CR-V ráncfelvarrásáról is lerántották a leplet, amely rövidesen bemutatkozik hazánkban is.
jan. 22
10:06
Kikötőt vett Orbán Ráhel férje (BorsOnline)
Nincs megállás: a kormányfő veje a Balaton partján terjeszkedik tovább.
jan. 22
10:06
Szavazz! Ki az igazi popókirálynő? (Blikk)
Los Angeles – Lehet kicsi, lehet nagy, a formás, gömbölyű fenék nem megy ki a divatból. Sőt, mostanában mintha a nagy, kerek idomok jönnének divatba.
jan. 22
10:06
Recept: Frankfurti leves VII. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta 4 db sárgarépa 4 db burgonya 4 pár virsli (lehet füstölt is) 4-5 teáskanál pirospaprika 1 nagy pohár tejföl petrezselyemzöld só bors
jan. 22
10:06
Ezért különleges Bogányi Gergely csodazongorája (Infostart)
Minikoncert keretében mutatta be a sajtónak Bogányi Gergely zongoraművész a nevét viselő, új fejlesztésű hangversenyzongorát. A Bolega Attila főkonstruktőr, Üveges Péter Attila főtervező-designer és Cs. Nagy József zenetechnikus által több mint 10 éven át fejlesztett hangszer számos újítását is nemzetközi szabadalom alá vonta a gyártó Zengafons Kft., amely nemzetközi piacra is szánja az új…
jan. 22
10:07
Itt vannak az útdíjrendszer módosításai (Portfolio)
Bejelentették az útdíjrendszer változásait: az előzetes várakozásoknak megfelelően több fizetőssé tett szakasz újra ingyenes lesz, valamint a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok is megkapják az...
jan. 22
10:07
2 hét múlva debütál a Ford Focus RS – a Mustang motorját örökli (Auto Pult)
Épp egy hónapja számoltunk be Olvasóinknak arról, hogy a Ford hivatalosan is megerősítette a Focus RS harmadik generációjának érkezését. Azt is megtudtuk, hogy a sportmodell szívét a Mustangtól örökli, pontosabban az amerikai izomautó alapmotorjának továbbfejlesztett változata gondoskodik majd a villámgyors kék oválos meghajtásáról. A teljesítmény még nem ismert, de a találgatások közel 350…
jan. 22
10:09
Kiverte a biztosítékot a földadó - Tüntetnek a gazdák (Portfolio)
Félpályás útlezárás Balmazújvárosban...
jan. 22
10:09
Szárnyal az Opel Magyarországon – több mint 10 ezer eladott autó, 50%-os növekedés (Auto Pult)
Úgy tűnik, szép lassan magára talál a magyarországi autópiac – miközben sajnos továbbra is sokan a svájci frank alapú (autó)hiteleket nyögik, egyre többeknek visszatérőben van a vásárlókedve a rosszul járt honfitársak példájából tanulva, és némileg máshogy gondolkodva, vagyis másfajta finanszírozási formákat választva adják autóvásárlásra a fejüket. Persze még bőven van hová fejlődni, de az…
jan. 22
10:11
Részvénybefektetés 2015-ben - Szeminárium MA (Portfolio)
Érdekli a részvénypiac varázslatos világa? Kíváncsi arra, milyen folyamatok várhatóak 2015-ben az Apple, Google, OTP, MOL és egyéb izgalmas részvények háza táján? Ha az előző kérdésekre igen a válasz...
jan. 22
10:11
Farsangi felvonulás – a legelborultabb járművek (Auto Pult)
Mennyi minden van, amit a körülöttünk lévő világból szeretni lehet! Rajongásunk egyik tárgya az autó, de megannyi minden csavarhatja el a fejünket. Ha két rajongást összegyúrunk, akkor jön csak igazán létre valami 'hibrid', amely a legtöbb esetben meglehetősen szórakoztató.
jan. 22
10:12
Rekordot döntöttünk kukoricából (Blikk)
jan. 22
10:12
Nem hosszabbított Fábryval az állami média (Kreatív Online)
A Duna Worldön is csak ismétlés lesz.
jan. 22
10:12
A jövő ragyogó magyar csillagai (Alternatív Energia)
Számos feltörekvő tehetség kopogtat már az igazán nagyok ajtaján - Szubjektív portré az utánpótlásról.
jan. 22
10:12
Csökkent a Hyundai Motor nyeresége (hirado.hu)
Az elemzői várakozások átlagában nagyobb, 2 ezer milliárd won profit szerepelt.
jan. 22
10:12
Valóban elvarázsolja ma Mario a piacokat? (ProfitLine)
Eljött a nagy nap, de a részletek kiszivárogtak, illetve szerintünk kiszivárogtatták. Az EKB nem kívánta kommentálni a hírt, ami különben jónak tűnik. Nevezetesen: nagyjából márciustól havi 50 milliárd eurót költene az EKB állampapírok vásárlására 2016 végéig. Ez összesen 1.100 milliárd euró, miközben a piac cirka 500 milliárd euróra számított 2015-re.
jan. 22
10:14
Botrány az uralkodóházban (Alternatív Energia)
Eskü alatt vallott a nő herceg ellen - A kínos ügyben még volt felesége, Sarah Ferguson is megszólalt.

Keresés