A schengeni övezeten belül repülővel utazókról hat, az azon kívülre repülő, illetve onnan beutazó utasokról 16 adatot kell továbbítaniuk a légitársaságoknak a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak, amely a nemzeti utasadat-információs rendszert működteti - egyebek mellett ez szerepel abban a törvénytervezetben, amely kedden került fel a kormány honlapjára.
Budapest — Négy hónap alatt literenként száz forinttal zuhant a benzin, több mint nyolcvan forinttal a dízel ára, utoljára 2010-ben lehetett ilyen kedvező áron tankolni.
Kassai Lajos íjkészítő, neves lovasíjász tanítja a szakma rejtelmeire a világhírű filmszínészt, Matt Damont, aki a The Great Wall című hollywoodi film forgatására készül.
A Corvinus Egyetem tanára szerint a kétoldalú kapcsolatokon kívül vélhetően a világpolitikai események is szóba kerülnek a német kancellár február eleji magyarországi látogatásán. Kiss J. László az InfoRádiónak azt mondta: Angela Merkelnek nem kell közvetítenie az amerikai-magyar vitában, legfeljebb tanácsod adhat.
Oroszországnak magas technológiai szintre kell fejlesztenie és korszerűsítenie fegyveres erőit, mert csak így képes szembenézni más országok "kihívásaival" anélkül, hogy költséges fegyverkezési hajszába kényszerülne - mondta kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin.
Kecskemét — Gyári munkásnak állt Orbán Viktor (51). A miniszterelnök a Mercedes kecskeméti gyárában mérte meg az egyik frissen elkészült kocsi olajszintjét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,47 pontos, 2,93 százalékos emelkedéssel, 16 265,01 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Garamvölgyi László (56) mezei rendőrként 1980-ban szerelt fel a magyar rendőrséghez, de talán kevesen tudják, hogy újságíróként döntött úgy: uniformist ölt.
Magyarország — Jóképű, izmos férfi, nagy méret, extrém helyszín: ezek a gyengéi a legtöbb nőnek, aki kapcsolaton kívül keres magának szexuális örömöket.
Szentes — Kétszázezer forint értékű hamis Erzsébet-utalványt halmozott fel két szentesi nő, de hónapokig senkinek sem tűnt föl, hogy a nyomtatóval előállított fecnik az alapvető biztonsági jelzéseket is nélkülözik.
A szakszervezet vezetői arról tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy szerintük az INA be fogja zárni a sziszeki finomítót, mert egyik fő tulajdonosa, a Mol Nyrt. üzleti politikájának áldozata és kizárólag a Mol érdekeit szolgálja.
Az Oscar-díjaknál, a kritikáknál és a kasszasikernél is pontosabban mutatja egy film jelentőségét, hogy más művek milyen gyakran idéznek belőle - derült ki egy amerikai kutatásból.
Újra lejtmenetbe kapcsolt ma az olaj, a WTI határidős árfolyama 47 dolláron tartózkodik, ami 3,5%-os esésnek felel meg. Eközben a menedéknek tartott arany ára felfelé vette az irányt és már az...
A terrorizmus puskaporos hordójának nevezte Bosznia-Hercegovinát Sredoje Novic polgári ügyekért felelős miniszter kedden a Press RS napilapnak adott interjújában, amelyben az ország óriási terrorfenyegetettségéről beszélt.
Nem kell mindenkinek szeretnie a Charlie-t - mondta a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap új lapigazgatója, a szerkesztőség elleni 12 áldozatot követelő merénylet egyik túlélője, aki a támadásban megölt Charb utóda lesz az újság élén.
Nagyon rosszul indul az idei év baleseti statisztikája az ausztriai Tirol tartomány hegyei között. Az utóbbi három hétben rengeteg lavinabaleset történt. A számos sérült mellett ezek a hóomlások eddig nyolc halálos áldozatot követeltek. Legutóbb két német vesztette az életét tegnap délben.
Az újonnan behívottak azokat a katonákat váltják fel, akik tavaly tavasz óta szolgálnak. Kétszeres fizetést kapnak azok, akiket Kelet-Ukrajnába vezényelnek.
A horvát kormány bejelentette, hogy rögzíti a kuna és a svájci frank átváltási árfolyamát egy évre. Közben megkezdik a tárgyalásokat a svájci frank alapú hitelek kunára váltásáról is.
Gyermeke molesztásával vádolnak egy apát, aki nem elég, hogy szexuális aktusra kényszerítette a fiát egy kutyával, hanem még fel is vette videóra, majd feltöltötte a felvételt a Youtubra. Csak erős idegzetűeknek!
Maldív-szigetek — Alaposan kikezdték Maldív-szigeteki nyaralásuk miatt a Hajdú családot. Mr. Frizbi előszeretettel osztja meg fotóit a Facebookon, annak ellenére, hogy sokan irigykedve gúnyolódó kommenteket írnak a képek alá, de ez nem számít, hiszen aki a média világában él, pontosan tudja, hogy a lesújtó kritika is reklám lehet.
A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak mintegy 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, közölte honlapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a HírTv egy műsorára reagálva.
Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafetéria. A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását. A támogatás akár cafetéria elemként is választható - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,47 pontos, 2,93 százalékos emelkedéssel, 16 265,01 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A szabályozás egyik eleme szerint az óránkénti bruttó 8,5 eurós minimálbér a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.
A VI. kerületi önkormányzat információk hiányában nem tudja megítélni, hogy van-e olyan körülmény, "amely megkérdőjelezi a biztosító kártérítési kötelezettségét" a 2014 nyarán kigyulladt Kodály köröndi palotaépület lakóival szemben.