2015. január 16. péntek

jan. 16
17:33
Duplakuplungos automataváltóval gazdagodott a Smart ForTwo (Auto Pult)
A Smart nemrég jelentette be, hogy hamarosan érkezik a ForTwo kabrió változata is, azonban, hogy addig se maradjunk újdonság nélkül, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő, városi miniket készítő márka egy új automataváltót tett elérhetővé a legújabb apróságához.
jan. 16
17:33
A Charlie Hebdo ellen tüntettek több ezren (ATV)
Ezrek tiltakoztak pénteken a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen Észak-Afrikában és a Közel-Keleten.
jan. 16
17:35
"Nagy falat" épít Szaúd-Arábia az ISIS feltartóztatására (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetés miatt Szaúd-Arábia 965 kilométer hosszú biztonsági kerítést épít az ország északi, Irakkal közös határa mentén - írta pénteken a Business Insider című amerikai internetes portál.
jan. 16
17:42
Ilyen lesz az időjárás szombaton (Infostart)
Szombaton eleinte hosszabb-rövidebb időre a legtöbb helyen még kisüt a nap, majd estére mindenütt megvastagszik a felhőzet, és északnyugaton már eső, zápor is lehet.
jan. 16
17:42
Újabb négy jelöltet vettek nyilvántartásba Veszprémben (Infostart)
Újabb négy jelölttel kilencre nőtt a nyilvántartásba vett képviselőjelöltek száma a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választásra - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője pénteken az MTI-t.
jan. 16
17:42
Ezután a baloldali "Demokratikus Kerekasztalok" jönnek (Gondola)
Kerekasztalok megalakításra hívtak fel ismert baloldali közéleti szereplők, akik szerint az ország jelenlegi „válsághelyzetében” párbeszéden alapuló reformokra, közösen meghatározott társadalmi minimumokra volna szükség, hogy elkerülhető legyen egy „nemzeti tragédia”
jan. 16
17:42
Változtak a házi segítségnyújtás jogosultságának feltételei (Blikk)
jan. 16
17:42
Demokratikus Kerekasztal alakul (Kripto Akadémia)
"Az országban ma óriási igény van arra, hogy elkezdődjön a gondolkodás a jövőről."
jan. 16
17:44
Az azeri olajexport 3,5 százalékkal csökkent tavaly (Blikk)
jan. 16
17:48
A piaci átlagnál jobban nőttek a BMW eladásai Magyarországon (ProfitLine)
A piaci átlagnál nagyobb mértékben növelte eladásait Magyarországon a müncheni székhelyű BMW, de a 2015-ös növekedési kilátások egyelőre bizonytalanok.
jan. 16
17:51
La Liga: Ezen a hétvégén nem lehet hibázni (Agroinform)
A 19. fordulót rendezik a hétvégén a spanyol élvonalban, a nagy hármas tagjai közül mindenkire kötelező győzelem vár.
jan. 16
17:51
Döntött a kormány az új nagykövetek személyéről (ATV)
Új nagyköveteket nevezett ki, többek portfólióján pedig módosított a kormány a Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint.
jan. 16
17:53
Eddig kilencen indulnak a veszprémi választáson (ATV)
Újabb négy jelölttel kilencre nőtt a nyilvántartásba vett képviselőjelöltek száma a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választásra - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője pénteken az MTI-t.
jan. 16
17:54
2014 volt a legmelegebb év (444.hu)
Mármint 1880 óta biztosan, amióta mérnek ilyesmit. Úgy tűnik nem állt le a globális felmelegedés, még ha bizonyos politikusok szeretnék is. (NYT)
jan. 16
17:54
18 kilót híztam, amikor vegán lettem – ez az 5 félreértés állt a háttérben (Éva Magazin)
A cikk szerzője állítja, hogy nem röppentek volna rá fel a kilók, ha kicsit odafigyel. Míg Magyarországon még kevesen választják a vegán életmódot – a vegetariánizmusnak azt a formáját, amely kizárja bármilyen állati eredetű élelmiszer fogyasztását –, az Egyesült Államokban egy jól ismert szubkultúráról van szó. Egyes felmérések szerint ma már majdnem egymillió vegán él Amerikában, és egyre…
jan. 16
17:55
Kirúgták a Granada vezetőedzőjét (ATV)
A Granada labdarúgóklubja pénteken menesztette a májusban kinevezett Joaquin Caparros vezetőedzőt.
jan. 16
17:56
Fényképezőgépet reklámoznak a világhírű fekete, meleg apukák (444.hu)
2014-ben nagyot ment az Instagramon ez a kép amint egy fekete meleg pár két lányukkal készülődik reggel a fürdőszobában.
jan. 16
17:58
Ha ma csak egy animációt néz meg a klímaváltozásról (444.hu)
Akkor ez legyen az, a Bloombergtől. Elég meggyőző.
jan. 16
18:00
Országos készültséget hirdetett a lengyel Szolidaritás (Infostart)
Országos készültséget hirdetett a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás péntek délután amiatt, hogy a lengyel parlament alsóháza, a szejm péntekre virradó éjjel megszavazta a kormány bányareform tervének végrehajtását lehetővé tevő törvénymódosítást.
jan. 16
18:00
További négy jelöltet vettek nyilvántartásba Veszprémben (Gondola)
Újabb négy jelölttel kilencre nőtt a nyilvántartásba vett képviselőjelöltek száma a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választásra - tájékoztatott a helyi választási iroda vezetője
jan. 16
18:00
Veszprémi választás - Már 9 jelöltet vettek nyilvántartásba (Alternatív Energia)
Az időközi országgyűlési választást február 22-én tartják.
jan. 16
18:06
Nem tervezi magyarországi áruházak bezárását az Auchan (Infostart)
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, bezárást nem tervez - közölte a társaság pénteken az MTI megkeresésére.
jan. 16
18:09
Nyolc napra ítélték egy orosz aktivistát, mert tüntetett a Charlie Hebdo mellett (ATV)
Nyolcnapi elzárásra ítéltek pénteken egy orosz aktivistát, aki a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilappal való szolidaritása jeleként a Kreml lábánál tüntetett – közölte egy moszkvai bíróság.
jan. 16
18:18
Így kergették a Budapesten kószáló vaddisznókat – videó! (Blikk)
Budapest - Szerdán éjszaka rengeteg bejelentés érkezett a rendőrséghez, miszerint többen is vaddisznókat láttak a főváros utcáin kóborolni.
jan. 16
18:18
Alakulóban egy baloldali, szabadelvű és egy konzervatív kerekasztal (Infostart)
Ferge Zsuzsa szociológus és Iványi Gábor metodista lelkész is azok között van, akik megalapították a Demokratikus Kerekasztalt. A magukat pártoktól függetlennek nevező gondolkodók március 15-én szeretnék beindítani a Nemzeti Egyeztető Fórumot.
jan. 16
18:18
Sztrájkolnának a lengyel bányászok (Gondola)
A sztrájkkészültséget Piotr Duda, a Szolidaritás elnöke hirdette meg. Az országos sztrájkbizottság katowicei tárgyalása után Duda elmondta, készen van a sztrájkoló bányászokat támogató tiltakozások forgatókönyve, ennek részleteit bizalmasan kezelik
jan. 16
18:18
Tizenegy éves csúcson az amerikai fogyasztói bizalom (Blikk)
jan. 16
18:18
Ők az új nagykövetek (Kripto Akadémia)
Eddig 60 misszióvezetőt cseréltek le, jövő szeptemberig még 14 cserét terveznek.
jan. 16
18:20
A párizsi merénylőket éltették a tüntetők - fotók (Blikk)
Isztambul – Hősként éltették az isztambuli tüntetők a múlt heti, párizsi merényletet elkövető Kouchi testvéreket.
jan. 16
18:20
Új nagyköveteket neveztek ki (Gondola)
Új nagyköveteket nevezett ki, többek portfólióján pedig módosított a kormány a Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint.
jan. 16
18:21
A lengyel kormány a svájci frank árfolyamának csökkenésében bízik (ProfitLine)
Több mint félmillió lengyelt ért sokkszerűen a svájci frank árfolyamának megugrása, az ellenzék támogató intézkedéseket sürget, míg a kormány a frank gyengülésében bízik.
jan. 16
18:21
Sajtóhír: Dzsudzsákot olasz csapat vinné (Sport365)
Az orosz Szport Ekszpress információ szerint a Serie A-ban jelenleg harmadik helyen álló római klub hamarosan hivatalos ajánlatot tesz a Dinamo Moszkva magyar szélsőjéért.
jan. 16
18:23
Naponta több mint 50 üzlet zár be Magyarországon (ProfitLine)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elemzése szerint Magyarországon túltelített az élelmiszerkereskedelmi piac, emiatt naponta átlagban több mint 50 üzlet zár be.
jan. 16
18:24
Nagyon megdícsérte Orbánt a Bloomberg (444.hu)
Konkrétan hősként említik a magyar miniszterelnököt, akit ugyan sokan, és gyakran kritizálnak, de frankhitelek forintosítása ügyében nagyon jó érzékkel lépett, és védte meg Magyarországot egy újabb pénzügyi katasztrófától. A tegnapi árfolyam-elengedésnek nagyon súlyos hatásai lettek volna, ha a lakosság még mindig … Folytatás
jan. 16
18:26
H&M; lehet Gattyán luxusáruháza helyén :((( (444.hu)
A napi.hu szerint a svéd divatcég amúgy is keres már egy ideje az Andrássy úton egy nagyáruháznak alkalmas helyiséget, szóval nekik tényleg kapóra jöhetne ha Gattyán György  il Bacio di Stile néven futó, 2013-ban indult luxusáruháza bezár. Ha jól értem, akkor a … Folytatás
jan. 16
18:27
327 forint: többe kerül a svájci frank az eurónál (Portfolio)
Napközben viszonylag nyugodt kereskedés zajlott a devizapiacokon (főleg a csütörtöki pánikhoz képest), délután azonban megint rákapcsolt a svájci frank. Estére már drágábbá vált a svájci frank az...
jan. 16
18:29
Végre megint emelkednek az amerikai részvények (Portfolio)
Ötnapi esést követően végre emelkedést mutatnak az amerikai részvények, amit az olajár emelkedésének tudhatunk be. A svájci sokk hatásai úgy tűnik, hogy már nem látszanak az USA részvénypiacán, de...
jan. 16
18:36
A padlás rekordja (Infostart)
Jubileumi előadást tartanak a Vígszínházban: 850. alkalommal láthatja a közönség A padlás című produkciót szombaton.
jan. 16
18:36
"Az öncenzúra óhatatlanul működik" (Infostart)
A Charlie Hebdo elleni véres merénylet óhatatlanul az újságírói öncenzúra erősödését fogja kiváltani - mutatott rá a Freedom House amerikai jogvédő csoport szakértője.
jan. 16
18:36
Szaúd-Arábia ezer kilométeres "fallal" tartóztatja fel az ISIS-t (Blikk)
jan. 16
18:36
Az Auchan nem zár be (Kripto Akadémia)
Az áruházlánc az elmúlt 17 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.
jan. 16
18:36
Hogyan válasszunk testápolót, arckrémeket? (WebBeteg)
Téli hidegben mindenki tapasztalhatja, hogy a bőre a szokásosnál szárazabb, sok esetben vörös, viszkető ekcémás foltok jelentkeznek a kézfejen, az arcon, a nyak területén. Ilyenkor a legfontosabb a megfelelő bőrápoló kozmetikumok megválasztása.
jan. 16
18:42
Gratulálnak a magyar kormánynak (Infostart)
A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán - írta a Bloomberg pénteken.
jan. 16
18:45
Na ne! Tényleg ilyen idő lesz most hétvégén? (Pénzcentrum)
Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő....
jan. 16
18:45
Tűzvész miatt ezreket kellett evakuálni egy argentin üdülőhelyen (ATV)
Elővigyázatosságból mintegy tízezer embert menekítettek ki az Atlanti-óceán patagóniai partvidékén fekvő Playas Doradas fürdőhely térségéből egy tűzvész miatt.
jan. 16
18:47
A kormány időzítését dicséri a Bloomberg (ATV)
A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán - írta a Bloomberg pénteken.
jan. 16
18:54
Csonka András rettegett az ötödik iksztől (Blikk)
Budapest - Csonka András január 16-án lett ötven éves.
jan. 16
18:54
Még 2500 szándéknyilatkozatot fogadhatnak be (Gondola)
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2014. december 31-ig összesen 24 263 ingatlan-felajánlást fogadott be, az ingatlanok közül 13 927-t már meg is vásárolt
jan. 16
18:54
Menesztették a Granada vezetőedzőjét (Blikk)
jan. 16
18:54
Országos készültséget hirdetett a Szolidaritás (Alternatív Energia)
A kormány álláspontja szerint nem bányák bezárásáról, hanem "átszervezéséről" van szó.

Keresés