Az államfő szerint az összes politikai szereplő hibázott a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban. Jelentősen gyengült napközben a forint.
Hosszasan, legalább öt órán át tárgyalt szerdán az Egyesült Államok és Irán külügyminisztere Teherán atomprogramjáról, majd pedig reményüket fejezték ki, hogy gyorsabban tudnak majd előrelépni a megállapodás felé.
Katie Piper élte az amerikai álmot, 2008-ban elnyerte a Miss Winchester címet, 24 évesen ígéretes modellkarrier előtt állt. Története bejárta és sokkolta a világot.
Változtak az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevételi értékhatárai 2015-től - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Vizsgálatot rendeltek el az indiai hatóságok több mint száz, a Gangesz vizében talált holttest ügyében. Illetékesek szerint olyan szegény emberek lehettek, akiknek a családja nem tudta kifizetni a hamvasztás költségeit.
Az arany egy hónapja nem látott magasságokba kerülésével az aranybányák részvényei is elindultak felfelé, aminek következtében sokan már 2 számjegyű növekedést produkáltak az idén.
Franciaország ötmillió muzulmánja közül sok elborzadt a múlt heti iszlamista terrortettektől, ám ugyancsak sokan közülük egészen másként tekintenek a tragédiára, mint nem muszlim honfitársaik - olvasható a The Washington Post című amerikai lapban. Akadtak olyan párizsi muzulmán diákok, akik azt kérték, hogy iskolájukban ne tartsanak gyászpercet. Véleményüket a vérengzésről egy közmondásban…
Hosszasan, legalább öt órán át tárgyalt szerdán az Egyesült Államok és Irán külügyminisztere Teherán atomprogramjáról, majd pedig reményüket fejezték ki, hogy gyorsabban tudnak majd előrelépni a megállapodás felé.
Szenzációs játékkal, a reméltnél is sokkal fölényesebben győzött a ZF-Eger vízilabdacsapata Bresciában, a BL-csoportkör harmadik fordulójában. A sárga-kékek 7-3-ra verték olasz ellenfelüket!
Budapest - Korrupció ellenes tüntetésen tiltakoztak az V. Kerületi Önkormányzat ingatlaneladásai és a kerületi kormánypárti vezetők számára jutányosan átadott bérlakások kiutalása ellen tegnap este a belvárosban.
Az eredetileg becsült nettó 12 milliárd 888 millió forint helyett nettó 14 milliárd 176 millió forintért vállalta a kiírásban szereplő távvezeték építést és bontást a nyertes három cég, az Omexom Magyarország Kft., az MVM OVIT Zrt. és EKS Service Kft. - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
6-7,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlattal kereste meg nemrég a Samsung a BlackBerryt - értesült a Reuters. A hírre 21%-ot emelkedett a BlackBerry árfolyama. A hírügynökség forrásai és a...
Az INA horvát olajipari vállalat január 14-ével ideiglenesen leállította a termelést a sziszeki finomítóban, mert nem rendelkezik több belföldi olajtartalékkal - közölte az INA az MTI-vel.
Méretes eséssel indították a szerdai kereskedési napot a vezető amerikai részvényindexek, és a nap vége sem lett fényes. A negyedik napja tartó hangulatromlásban nagy szerepe van a nyersanyagok...
Furcsa felhívást tett közzé blogján egy San Franciscó-i nő: 39. születésnapjára vacsoratársat keres a világ legjobbjai közé sorolt Noma étterembe, Tokióba. Bár saját útját és szállását is a gavallérnak kell állnia, özönlenek a jelentkezők.
Az eurózóna lassú élénkülése és a gyenge globális kereskedelem 2015-ben tovább növeli az egyes közép- és kelet-európai (KKE) államok közötti különbségeket. Az idei évben különösen a reformorientált...
Mintegy tízmillió euró gyűlhet össze a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap számára eladásokból, előfizetésekből, adományokból és állami segítségből a múlt heti véres merénylet után. Ez az összeg valóságos "manna" a kis magazin számára, amely decemberben már az alkalmazottait sem tudta fizetni.
Változtak az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevételi értékhatárai 2015-től - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Az olajárak meredek zuhanása Közép- és Délkelet-Európa gazdaságainak zömében deflációt okoz legalább a következő néhány hónapban, Magyarországon pedig az idei egész évi átlagos infláció is várhatóan negatív lesz, és a következő két évben sem éri el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célját - jósolták a decemberi magyar inflációs adatok szerdai ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Ne legyél már igénytelen! Neil Young feltalálta neked a Ponót, azt megveszed százezerért, meg még egy referencia-fejhalgatót ugyanannyiért, és nem lesz nálad nagyobb májer a 4-es 6-oson. Elvben.