A Detroiti Autószalonról természetesen a Volkswagen sem maradhatott el. A világ legnagyobb autógyártójának címére pályázó konszern ezúttal egy tanulmányautóval igyekezett felhívni magára a figyelmet az Egyesült Államokban. A Cross Coupe GTE napjaink legdivatosabb szegmensének, az SUV-k világának jövőjébe enged betekintést – már ami a németek elképzeléseit illeti.
Még egy hét sem telt el azóta, hogy bemutattuk Olvasóinknak az Infiniti vadonatúj kupé koncepcióját, a Q60 Concept modellt, ami a Q50 szedán alapjaira épül és rövidesen szériában is piacra lép. Az autóról a japánok ígéretének megfelelően a mai nap folyamán lehullt a lepel, a Detroiti Autószalon ugyanis megnyitotta kapuit.
Úgy látszik, hogy a kínai autógyártók még mindig nem igazán képesek saját kútfőből meríteni, ehelyett jóval egyszerűbb egy-egy jól bevált modellt lemásolni. Eddig szerencsére legalább annyira tisztelték a gyártókat, hogy általában egy-egy jól sikerült modell elődjét másolták le, így nem fenyegette a másolás veszélye annyira az aktuális generációkat, azonban cikkünk jelenlegi alanya esetében más a…
A Békés megyei kereskedelmi szálláshelyek tavaly az év első kilenc hónapjában 25 százalékkal több turistát fogadtak, mint az előző év azonos időszakában.
Még közel két évet kell várni rá, de már most láthatjuk közel végleges formájában. A Ford GT második generációja megérkezett, brutális külsővel és 608 lóerős turbómotorral. És egy meglepő csavarral, amelytől az akut rajongók bizony ráncolni fogják a homlokukat.
A Porsche sem szeretett volna lemaradni a többiek mögött, így a német gyártó is tartogatott egy kis meglepetést a Detroiti Autószalonra. A kupé és a kabrió változatok után immár a 911 Targa is elérhetővé vált GTS verzióban – igaz, a Targa változat összes modelljéhez hasonlóan kizárólag összkerékhajtással karöltve.
A Mercedes-Benz nem teketóriázott és a Detroiti Autószalon alkalmából rögtön három nagy újdonságról rántotta le a leplet. A trióból két modell a C-osztály két érdekes változatát takarja, míg a harmadik kilóg a sorból: az új Mercedes-AMG márkanév alatt látott napvilágot a GLE legizgalmasabb kiadása.
Eséssel várták a negyedéves gyorsjelentési szezon kezdetét az amerikai tőzsdék. Az olaj árfolyama megint kőként zuhant, ami nem kedvezett az olajvállalatoknak.Elkezdődött: Itt az első jelentés! 2015...
Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedik negyedéves gyorsjelentést publikált ma az amerikai tőzsdék zárása után az Alcoa. Ezzel hivatalosan is megkezdte a jelentési szezont, a szokásokhoz híven...
Súlyos következményekkel járhat, ha az olajfa agresszív kártevője Dél-Olaszországból Európa más vidékeire is átterjed - derül ki az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) friss jelentéséből.
2014 végén Srí Lankán minden a választási kampányról szólt, de sem ez, sem a szinte folyamatosan szakadó eső nem tudta elvenni a sziget élvezeti értéket. Van elefánt, tea és tengerpart - aki össze tud spórolni három hétnyi szabadságot, nem sok jobb úticélt választhat.
Egy egészségügyi intézményből sétált el a beteg nő, akit este nyolc után egy Derék utcai boltban megtaláltak. A 79 éves nő nagyon fázott, ezért ment be az üzletbe. A rendőrök mentőt hívtak és kórházba szállították a nénit. (Police.hu)
Rémálomnak nevezte a Ferenc pápát védeni hivatott biztonsági intézkedések fenntartását az Ansa olasz hírügynökség, amely az egyházfő kedden Srí Lankán kezdődő, majd a Fülöp-szigeteken folytatódó egyhetes ázsiai látogatásának veszélyeit elemezte.
Az újabb két paksi atomerőművi blokk sem elegendő ahhoz, hogy hosszú távon garantálja az ország biztonságos áramellátását, az egyéb erőművi beruházásokhoz sürgősen el kell készíteni a nemzeti erőműfejlesztési cselekvési tervet - mondta Bencsik János (Fidesz), a parlament gazdasági bizottsága energetikai albizottságainak elnöke, illetve a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke.
Az Iszlám Állam terrorszervezet nevében fellépő hackerek törték fel hétfőn az amerikai hadsereg közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős Középső Parancsnokságának (CENTCOM) Twitter- és YouTube-fiókját.
Lemondott hétfőn a leghosszabb ideje hivatalban lévő portugál politikus: a Portugáliához tartozó és súlyosan eladósodott Madeirai Autonóm Terület 1978 óta hivatalban lévő kormányfője, Alberto Joao Jardim önként döntött távozásáról.